eskarita blogja

Szerintem a jó, mi több, igazán jó versek egyik ismérve, hogy tovább gondolkoztatnak…

Ilyen lett nekem most Tóth Tünde: Morzsák 6 ( https://www.poet.hu/vers/365994)  című verse.

Nagyon remélem, nem sértek sem Szerzőt, sem szabályzatot, hogy ezt a szép, tartalmas verset magam is tovább gondoltam

 és megírtam életem első haiku-csokrát. 

Szóval, én így fűztem tovább, ezért is lett az én versem  címe:

 

 

 

Szeretetlánc

 

Nevetés, mosoly

nélkül az élet halál

torkában ragad.

 

Sértő és sértett,

két szomorú maszk, ami

érző lelket rejt.

 

Sok befejezés

kukában végzi. De még

újrakezdheted.

 

Új erőt kíván

minden életfejezet.

Mikor lesz vége?!

 

Hasadt barátság,

barátságos hasonlat,

metafúriák.

 

Beütöm a célt.

Rossz a navigáció?

Újratervezés.

 

Mint tehervonat,

múltja súlyát vontatja

ezer gondolat.

 

Aki árt, az fél,

és nem tudja másképpen

magát védeni.

 

Az együttérzés

bántást soha nem ismer,

mert neki is fáj.

 

A szemek látnak

és sugározzák is a

belső fényünket.

Félelem: mumus,

főleg magamtól, mikor

van, hogy nem kéne.

 

Rózsa légy, piros,

illatos, és tövised

hagyd magad mögött.

 

Élet, idő, sors:

konok edzőmester mind:

megizzasztanak.

Sose felejts el

megállni és pihenni.

 (Sok múlik rajta.)

 

Az árulás, ha

álruha, meglehet, hogy

féltő gondot rejt.

 

A bizalom kincs,

ami mind közül egyik

legértékesebb.

Megbocsátani,

ha kell, újra és újra:

letehetetlen.

Magas toronyba,

csigalépcsőn felfelé,

vigyázz, el ne ess!

Túl sok gondolat

feldúl, összezavar és

Zsarn-okoskodik.

 

Házadat építsd,

igaz szóra, erőre:

nem fog inogni.

 

Szép és rút bennünk.

Egyiket se féljed, ők:

fény és árnyéka.