Hol leljek szavakat

eskarita•  2024. március 21. 08:43  •  olvasva: 64

Egy közelmúltbeli, személyesen érintő, nagyon szomorú esemény íratta velem ezt a verset. 

Sok szeretettel emlékezek egy nagyszerű tanítóra, emberre.

 

Hol leljek szavakat…

 

Hol leljek szavakat, felfogni alig tudom,

a tavalyi email-ek sok apró-cseprő dologról

ott vannak még a levelezőn, a facebook-on:

hogy mit hozzanak másnap a gyerekek,

és hogy öltözzenek, ha elered az eső,

meg számítsunk rá, hogy  kirándulás után

csupa sár lesz a kabát, cipő….

Ősszel új tanítónéni jött, a fiam mondja, aranyos.

De Róla csak kósza hírek szólnak, nekifeszül

a félelem, fájón, a  kiszáradt torkoknak.

Súlyos a diagnózis. És… gondoljunk rá sokat!

(Nehéz ez. Így szinte mást nem is mondanak.)

Mennyi, de mennyi jót köszönhetnek neki

ezek a zajos, eleven, szeretnivaló kis nebulók!

Nevelgetett és terelgetett sok-sok tanulót,

apró, ilyen-olyan csibét és csibészt,

kit gyermek-gonddal húzott az iskolapad,

és kacagó mosolyok gurultak szerteszét,

ha Ő az órán a padsorok között elhaladt…

Vicces volt a kétszer kettő, ahogy a táblán koppant,

és babzsák-csaták színesítették a számolás

nehéz vagy olykor súlyos tanát,

majd roppant a kréta a kézben, hogy egyre

és egyre jobban menjen az írás, az olvasás.

A táblán gyöngy betűk jósoltak

az ifjúságnak tudástól fényes, szép jövőt.

Így kerekített mindig, hogy ne csak

a bizonyítvány hirdesse, itt tanulni érdemes,

de emberkéből ember legyen majd,

legyen ő bár  gyenge, közepes, jó  avagy jeles.

Peregnek a napok és nem mondanak

Róla semmi bíztatót….

Bár tudnánk, bár hallanánk Felőle

legalább egy icike-picike jót…

(Küldött Neki az osztály egy szép és tarka,

katicás színezőt, ákombákom sorokkal oldva,

hogy érezze…várjuk, ó, nagyon várjuk vissza!)

 

Hétfőn félve nyitottam meg a KRÉTA-emailt,

és zokogó szívvel olvastam. Elment.

A hajnal csodás lelkét, úgy hiszem, puha,

fehér felhők hátán vitte az égig.

Az osztályt, jaj, bár másképp lenne… de már

nem ő kíséri, a negyedikig…

 

Isten Veled, drága Tanítónéni!

Most minden bizonnyal egy földöntúli réten sétálsz,

ahol virágok nyílnak, olyan magokból égbe szökve,

melyeket Te hintettél nap mint nap körünkbe,

mindennapi, nem hivalkodó,  fényes szeretettel.

 

2024. február. 2.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

eskarita2024. március 22. 19:07

@Mikijozsa: Kedves Mikijózsa, köszönöm az olvasást, a hozzászólást! Sajnos, ezt a verset az élet írta így, én meg csak megfogalmaztam...

Mikijozsa2024. március 22. 11:49

nekem azt mondja ez a vers, fogadj kedvencednek de figyelj oda, nagyon különleges vagyok, ha nem értesz meg akkor hiába izé... de tényleg jó, gratula

eskarita2024. március 22. 11:40

@Rozella: Kedves Rozella, köszönöm, hogy itt jártál! Igen, szerettük a vidám és energikus lényét, a fiam is sokat köszönhet neki... a vers megírása egyfajta feldolgozás volt nekem.

eskarita2024. március 22. 11:36

@ezerszingomba: Kedves Zsófi, köszönöm az olvasást, a véleményt!

Rozella2024. március 21. 20:51

Megható, szomorú, de felemelő is, hogy a hála és köszönet hangja így tud szólni...

ezerszingomba2024. március 21. 08:52

Szép!