Festmény egy szigetről

eskarita•  2024. február 4. 16:12  •  olvasva: 67

„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, 

virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.” (Kahlil Gibran)

 

Festmény egy szigetről

- a lélek bolyongása a maga szárazföldjén -

 

Zegzugos sziget, mit a lélekóceán

végtelen vize dajkál: ott lakom. Van víz,

élelem, egy kis fészek, elegendő.

Barangolok benne, izzadtra gyűrt,

örökölt térképem szorongatva.

Néha mocsaras vidéken járok,

magasra dúcolt félelmeim

ingatag gólyalábain. Máskor

sárban taposok, puha bakancsom

kényszerű-biztos szorításában.

Olykor, lángoló, önfeledt nyarakon

homokot pergetek, futok mezítláb,

égig nyújtózom. Ha elérném

az ezersugarút, tán elhamvadnék benne…

Sápadt holdvilág alatt törékeny

házamba bújok,

Ne halljon senki, ne lásson senki.

Majd a hullámokba lépek. Hangjuk

hallgatom, csipkézik a sziklát, üvegtestük

cseppekre pereg szerteszét.

A lélekhullámzás meg-meg tántorít.

Talajt keresek, menekülök vissza,

erős törzsű fa alá,

nagy, zöld, bársonyos levelek alá.

 

 

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!