Életjátékok

eskarita•  2024. február 3. 10:02  •  olvasva: 46

Életjátékok

„A gyermek, ha játszik, önfeledt. Elfelejti az énjét. Az alkotás csak önfeledt játék lehet.”

 

Gurult, pattant és megint gurult, úgy játszott velem,

mint piros, pöttyös labda régen, játszótereken,

magasra repült, az ég felé, csak hogy elkaphassam,

majd lepottyant a bokrok közé, hogy újra felkutassam.

 

Részleteire szétesett, mint gonddal épített kártyavár,

hogy csalódásom halmain az élek széle újra már

remegő kézzel, izgalommal simítson ismét tornyokat,

s ha megáll, akár egy pillanatra, beteljesítse álmomat.

 

Apró darabkák illesztésén fáradt legközelebb a szem,

kirakózott velem az élet, középen ültem, azt hiszem,

köröttem sok-sok tarkabarka, szétszéledt darab

azon töprengett, ugyan hol van közöttük kapcsolat.

 

Végül a dobozban találtunk egy régi ugrókötelet,

ketten hajtották, ám aki bent állt, feszülten figyelt,

mert sok közt egyetlen volt csak a kellő pillanat,

hol ugrás és kötél e táncos játékban maradt.

 

2024. Január.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!