Csak még egy verset adj...

Csak még egy verset adj, Uram, hogy elmondhassam,

hogy rejtett jeleidben kikutassam, honnan hová

haladok, toporgok -e, vagy szárnyakkal szárnyalok,

jó -e a jó, rossz -e a rossz… vajon létezik gonosz?

Vagy csak a saját rejtekünk száz kis szörnye tolong

a lelkünk ellen, ha éjjel izzadva ébredünk?

És, amikor a Nap felragyog, feldobban a szívhang,

a rügy, a zöld ág, az égkék ismét élni bíztat,

hisszük -e, mégis, újra: csodák közt létezünk?

Vajon, ha terhel életünk, elbírunk - e a bajjal?

…hisz’ tavaszod mindig éltet, rigó és cinke dallal.

Ugye nem lehet, hogy a világi közöny és

gyomrunk görcsös szorongása erősebb legyen,  

mint lelkünk kitartó hívása:  élj, élj, most, most:

lehetőleg, két lábadon megállva, itt, e földön,

két karoddal ölelve, kit szeretni adott az élet,

férjet, kis fiakat, akik nagy dolgokra érnek,

bár még zsenge csemeték és sosem lehet

a figyelem, a jó szó, a türelem… elég.

Zűrös a világunk, de ez itt nem lehet mentség,

mert él, él még sokunkban bujkáló emberség!

Régészkedjük ki a veszni látszó … értékeket,

hová magot szórtak, lássunk virágzó földeket!

 

Uram, adj erőt, hogy újra és újra legyen

miből adnom, magamnak úgy, mint másnak is,

kedvet, s ami még kellhet, ma és majd… másnap is.

 

Hiszen Tőled való a szívembe kódolt gondolat:

Te írod bennem, miképp én írom Benned…sorsomat.

 

2025.