eskarita blogja

eskarita•  2024. április 12. 20:41

Esti merengés

 „Te győzz le engem, éjszaka!

Sötéten úszó és laza

Hullámaidba lépek.

Tünődve benned görgetik

Fakó szívüknek terheit

A hallgatag szegények.”

 Pilinszky János

 

Esti merengés

 

Szellő hajtja kint a fákat,

bent borong az este…

Egy kopott kis hangulat

szív-alagutat keresve

tévelyeg. Bolyong, szédeleg.

Milyen megfoghatatlan!

Rímek között botladozva,

esetlen foglalatban…

Úgy csavarnám helyére!...

Vágynám, hogy törékeny létünk

 villanykörtéje ismét felragyogjon…

valami igazán, színnel sziporkázó,

szívmeleg fényt hozzon…

Lelkünkre ne égjen sötét korunk!

Ott vakon tapogatunk a semmibe,

elveszve emberi gyarlóságaink

és gyarló emberségeink

kanyargós útvesztőibe’.

Későre jár, az álom lassan,

fondorlatosan megtalál.

Íme, egy másik világ kapuja vár.

Lebben a lélek, a test pihen. Az agy,

ki tudja, éjjel mennyi mindent

összerak, szétszed, összerak.

Pihenj hát, fáradt test,

lélek, szálldoss, szenderedj!

Járd be gondok és vágyak

kódolt labirintusát, éld át,

éjről-éjre, öntudatlan,

nappal teremtett világod

rejtélyes metamorfózisát.

eskarita•  2024. március 29. 08:48

Szeretetlánc

Szerintem a jó, mi több, igazán jó versek egyik ismérve, hogy tovább gondolkoztatnak…

Ilyen lett nekem most Tóth Tünde: Morzsák 6 ( https://www.poet.hu/vers/365994)  című verse.

Nagyon remélem, nem sértek sem Szerzőt, sem szabályzatot, hogy ezt a szép, tartalmas verset magam is tovább gondoltam

 és megírtam életem első haiku-csokrát. 

Szóval, én így fűztem tovább, ezért is lett az én versem  címe:

 

 

 

Szeretetlánc

 

Nevetés, mosoly

nélkül az élet halál

torkában ragad.

 

Sértő és sértett,

két szomorú maszk, ami

érző lelket rejt.

 

Sok befejezés

kukában végzi. De még

újrakezdheted.

 

Új erőt kíván

minden életfejezet.

Mikor lesz vége?!

 

Hasadt barátság,

barátságos hasonlat,

metafúriák.

 

Beütöm a célt.

Rossz a navigáció?

Újratervezés.

 

Mint tehervonat,

múltja súlyát vontatja

ezer gondolat.

 

Aki árt, az fél,

és nem tudja másképpen

magát védeni.

 

Az együttérzés

bántást soha nem ismer,

mert neki is fáj.

 

A szemek látnak

és sugározzák is a

belső fényünket.

Félelem: mumus,

főleg magamtól, mikor

van, hogy nem kéne.



 

Rózsa légy, piros,

illatos, és tövised

hagyd magad mögött.

 

Élet, idő, sors:

konok edzőmester mind:

megizzasztanak.


Sose felejts el

megállni és pihenni.

 (Sok múlik rajta.)

 

Az árulás, ha

álruha, meglehet, hogy

féltő gondot rejt.

 

A bizalom kincs,

ami mind közül egyik

legértékesebb.


Megbocsátani,

ha kell, újra és újra:

letehetetlen.


Magas toronyba,

csigalépcsőn felfelé,

vigyázz, el ne ess!


Túl sok gondolat

feldúl, összezavar és

Zsarn-okoskodik.

 

Házadat építsd,

igaz szóra, erőre:

nem fog inogni.

 

Szép és rút bennünk.

Egyiket se féljed, ők:

fény és árnyéka.

eskarita•  2024. március 29. 08:47

Rabmadár

Egy korábbi versem, bent rekedt bánatokról…(amik azóta, hál’isten, már utat találtak kifelé…)

 

 “Oh a bánat, mit elmondunk, nem oly mély,
Mihez részvét, vigasztalás hozzáfér;
Csak az a bú, mit enyhítni nincsen út,
Amit soha, soha senki meg nem tud.” (T. K.)

 

Rabmadár

 

Legalább lenne rá szavam,

halk igék között hontalan

kutatnám, ha érteném,

hogy mi’ lépre léptem én.

A szívemen érc hasad,

pengő jégdallam szalad,

mint égbe zengő rianás,

mégsem hallja senki más.

Rabmadár az érzelem,

karcos torkú félelem

zárja énekhangomat,

bent rekedt pár gondolat

és ez immár így marad,

mélyre zárva, hallgatag.

 

 

 

eskarita•  2024. március 26. 19:05

Kő, papír, olló

Kő, papír, olló

 

Lágy irgalom csomagolja be a kérges szívet,

éles szavak hasítanak ketté mondatot,

kemény koponyán csorbulnak ki a gyengéd érvek.

Kő, papír vagy olló?  Most megmutathatod!

 

Karcos, dölyfös pengék csattanva csapnak össze,

egymásra simulnak szűz, hófehér lapok,

töredezett szívek mély szakadékba lökve.

Kő, papír vagy olló? Most kitalálhatod!

 

Zizzenő kelme borul mészkő magányra,

éjt vakító villám tép fel haragos eget,

kisiklik a szándék pár számító karátra.

Mondd, ha sejted, kő, papír vagy olló lehet ez?

 

2023. október.

 

eskarita•  2024. március 21. 08:43

Hol leljek szavakat

Egy közelmúltbeli, személyesen érintő, nagyon szomorú esemény íratta velem ezt a verset. 

Sok szeretettel emlékezek egy nagyszerű tanítóra, emberre.

 

Hol leljek szavakat…

 

Hol leljek szavakat, felfogni alig tudom,

a tavalyi email-ek sok apró-cseprő dologról

ott vannak még a levelezőn, a facebook-on:

hogy mit hozzanak másnap a gyerekek,

és hogy öltözzenek, ha elered az eső,

meg számítsunk rá, hogy  kirándulás után

csupa sár lesz a kabát, cipő….

Ősszel új tanítónéni jött, a fiam mondja, aranyos.

De Róla csak kósza hírek szólnak, nekifeszül

a félelem, fájón, a  kiszáradt torkoknak.

Súlyos a diagnózis. És… gondoljunk rá sokat!

(Nehéz ez. Így szinte mást nem is mondanak.)

Mennyi, de mennyi jót köszönhetnek neki

ezek a zajos, eleven, szeretnivaló kis nebulók!

Nevelgetett és terelgetett sok-sok tanulót,

apró, ilyen-olyan csibét és csibészt,

kit gyermek-gonddal húzott az iskolapad,

és kacagó mosolyok gurultak szerteszét,

ha Ő az órán a padsorok között elhaladt…

Vicces volt a kétszer kettő, ahogy a táblán koppant,

és babzsák-csaták színesítették a számolás

nehéz vagy olykor súlyos tanát,

majd roppant a kréta a kézben, hogy egyre

és egyre jobban menjen az írás, az olvasás.

A táblán gyöngy betűk jósoltak

az ifjúságnak tudástól fényes, szép jövőt.

Így kerekített mindig, hogy ne csak

a bizonyítvány hirdesse, itt tanulni érdemes,

de emberkéből ember legyen majd,

legyen ő bár  gyenge, közepes, jó  avagy jeles.

Peregnek a napok és nem mondanak

Róla semmi bíztatót….

Bár tudnánk, bár hallanánk Felőle

legalább egy icike-picike jót…

(Küldött Neki az osztály egy szép és tarka,

katicás színezőt, ákombákom sorokkal oldva,

hogy érezze…várjuk, ó, nagyon várjuk vissza!)

 

Hétfőn félve nyitottam meg a KRÉTA-emailt,

és zokogó szívvel olvastam. Elment.

A hajnal csodás lelkét, úgy hiszem, puha,

fehér felhők hátán vitte az égig.

Az osztályt, jaj, bár másképp lenne… de már

nem ő kíséri, a negyedikig…

 

Isten Veled, drága Tanítónéni!

Most minden bizonnyal egy földöntúli réten sétálsz,

ahol virágok nyílnak, olyan magokból égbe szökve,

melyeket Te hintettél nap mint nap körünkbe,

mindennapi, nem hivalkodó,  fényes szeretettel.

 

2024. február. 2.