eskarita blogja

eskarita•  2024. február 12. 08:16

Gondolatok egy őszi dióhéjban

 

Első (versnek kinéző) versem ...


Ó, messzi táj, ó, szép világ,

de nagyon óhajtlak már!

Csöpp lelkem száll velem

és zsenge álmokat sző az ábránd.


Valahol, a földön túl,

az élet és  vágy összehajol,

s nászukból, a bús mából

gyenge rózsaszál virul.

 

A kikelet -nézd- integet,

hív a bíborban rejlő hajnal.

Színes képzetek, huncut szellemek

szívedben örömnek rügye fakad.

 

Virgonc táncot járnak ők ott

szívedet lábnyomuk megbélyegzi,

írsz néhány sort, és postázod

szív a szívet így érinti.

 

Fáradnak már, daluk se száll

lépteik egyre lassúbbak,

puszta valóság, gond- és baj-morzsák

őszülő fejedre csendben hullnak.

 

Megkondul a harang, integet ez a hang,

feketén sóhajtanak az emberek.

sápad már a virág, ellobban a gyertyaláng,

kidől a mohos, korhadt fakereszt.

 

De puha fény száll feléd,

oszlik már a múlt s a rég,

bimbót bont a friss zöld idő.

Feltárul a kapu, fejeden koszorú,

s az örökben trónusa elé borulsz.

 

1993.

 


eskarita•  2024. február 12. 08:10

Istenem, mondd meg nekem...

Egy "keresős vers"...még a kezdetekből...


Istenem, mondd meg nekem,

mi az, ami átsegít sok nehéz fergetegen,

amiket az élet teremt vénséges perceiben.

 

Istenem, mondd el nekem,

mit ígér a szerelem,

amikor minden puszta gyötrelem,

s az emberi göröngyös szíveken

minden csak vad hajtást terem.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el,

az életem rejtelme, a titok érdekel,

amit eltakarsz, s én semmit nem tudok,

csak talán majd egyszer, miután meghalok.

 

Istenem, mondod, a kegyelmed út,

melyen biztos célba jut az eltévedt élet,

kódorgó lélek, igen, ezt ígérted.

 

Istenem, hidd el nekem,

én hiszem az én hitem,

próbálok élni, sohasem félni,

hogy merjek, igazán, emberként élni.

 

Istenem, szólj, ne hallgass semmit el!

Az életem választ kér, hát válaszolnod kell!

Mert létem a kincsem, erőm még sincsen,

Ajtódon ott van kezem a kilincsen.

 

1993.

eskarita•  2024. február 12. 08:00

Szervátültetés versbe és egyéb szövetek

A szív

 

Ütök, verek,

vért adok és veszek,

koptatom

a billentyűzetet.

Tágulok, nyomok,

és precízen préselek,

ritmusra dobom

az életet.

 

A hozzám tartozó rendszerek

behálózzák a testedet

és a piros nedveket,

lököm neked.

2002.

 

 

 

A szem


Merészen

tör át a fény

üvegtestemen.

Gyönyörű a világ,

száz színű, végtelen.

Én így érzékelem.

 2002.

 

 

eskarita•  2024. február 12. 07:53

L10ve

 

L10ve


Mit is írhatnék?

Úgy versbe festenélek…

Csak szállnak, szállnak

a múló, röpke évek, és …

nem szűnök

örülni Neked.

Tudod, jó Veled!

Hiszen tíz éve már,

hogy részem vagy egészen,

és én így merészen

csak annyit mondhatok:

Melletted oly’ boldog vagyok!

 

2016.

10. házassági évfordulós vers


eskarita•  2024. február 7. 08:31

Örök örökítőanyagunk

 

  DeNeveddSúlyosan

 

      Ki-csi

      Kó-dok

         Pá-ros

            Spirá-los

          Tit-kos

         Í-rás

      Sajá-tos

    Rejt-jelek.

 Ősz

Le-szek

   Mi-re

     Meg-fej(-)

       Te-lek. 

2002.