eskarita blogja

“Pitypangra fújok, szél vagyok:
repülnek ernyős csillagok.
…és a pihés ernyők alatt…
rejtőzik az aprócska mag.”

Devecsery László: Pitypang

 

Pitypangos

 

Kedvem éled, ébred,

pitypang száron szökken,

könnyű szellő bóbitát hint

odakünn, a fűben,

bár akad kis tavaszi

fáradtság még bennem,

hirtelen annyi-annyi

mindent kéne tennem:

például, ha süt a Nap,

a fényébe állva,

felesleges töprengést

az elmémből kizárva,

ami túlért, kétely-kaszat,

messze fújdogálni,

ami melengetett hajdan,

szív-magokba zárni,

magam magam által pedig

végre elengedni,

a friss fűben, az életbe

belehemperedni.

Kártyázni, kis kópéimmal

rendre perbe kelve,

ping-pongozni, pattogós

meccsünkbe feledkezve,

csak hogy sok-sok vidám kacaj

szaladjon az égre,

és e fényes május-napon

feloldódjunk végre!

Csak még egy verset adj, Uram, hogy elmondhassam,

hogy rejtett jeleidben kikutassam, honnan hová

haladok, toporgok -e, vagy szárnyakkal szárnyalok,

jó -e a jó, rossz -e a rossz… vajon létezik gonosz?

Vagy csak a saját rejtekünk száz kis szörnye tolong

a lelkünk ellen, ha éjjel izzadva ébredünk?

És, amikor a Nap felragyog, feldobban a szívhang,

a rügy, a zöld ág, az égkék ismét élni bíztat,

hisszük -e, mégis, újra: csodák közt létezünk?

Vajon, ha terhel életünk, elbírunk - e a bajjal?

…hisz’ tavaszod mindig éltet, rigó és cinke dallal.

Ugye nem lehet, hogy a világi közöny és

gyomrunk görcsös szorongása erősebb legyen,  

mint lelkünk kitartó hívása:  élj, élj, most, most:

lehetőleg, két lábadon megállva, itt, e földön,

két karoddal ölelve, kit szeretni adott az élet,

férjet, kis fiakat, akik nagy dolgokra érnek,

bár még zsenge csemeték és sosem lehet

a figyelem, a jó szó, a türelem… elég.

Zűrös a világunk, de ez itt nem lehet mentség,

mert él, él még sokunkban bujkáló emberség!

Régészkedjük ki a veszni látszó … értékeket,

hová magot szórtak, lássunk virágzó földeket!

 

Uram, adj erőt, hogy újra és újra legyen

miből adnom, magamnak úgy, mint másnak is,

kedvet, s ami még kellhet, ma és majd… másnap is.

 

Hiszen Tőled való a szívembe kódolt gondolat:

Te írod bennem, miképp én írom Benned…sorsomat.

 

2025. 

 

“elolvadt a világ, de a közepén,

anya ül és ott ülök

az ölében én” (Zelk Z. : Este jó)

 

 

Anya

Sürgésben-forgásban,

Sűrű jót-akarásban,

fürödtem fényedben,

melegedtem lényedben.

Nevettem mosolyodban,

jót aludtam karodban,

szépeket álmodtam,

félve fel-felriadtam.

Köztünk napi csivitelés

sosem lehetett elég…

de

Látod -e? … rég felnőttem …

Féltésed tán kinőttem?!

Hátad íve már meghajlott,

néha alig hallod hangom,

lábad lépte egyre gyengül,

szíved mégis, mindig pendül:

hogy csak adj, adj,

és adj még magadból,

hiába, fáradt öregkor:

Anya vagy. Az én anyám!

Drága, drága Anyukám!

2024. május.

 „Te győzz le engem, éjszaka!

Sötéten úszó és laza

Hullámaidba lépek.

Tünődve benned görgetik

Fakó szívüknek terheit

A hallgatag szegények.”

 Pilinszky János

 

Esti merengés

 

Szellő hajtja kint a fákat,

bent borong az este…

Egy kopott kis hangulat

szív-alagutat keresve

tévelyeg. Bolyong, szédeleg.

Milyen megfoghatatlan!

Rímek között botladozva,

esetlen foglalatban…

Úgy csavarnám helyére!...

Vágynám, hogy törékeny létünk

 villanykörtéje ismét felragyogjon…

valami igazán, színnel sziporkázó,

szívmeleg fényt hozzon…

Lelkünkre ne égjen sötét korunk!

Ott vakon tapogatunk a semmibe,

elveszve emberi gyarlóságaink

és gyarló emberségeink

kanyargós útvesztőibe’.

Későre jár, az álom lassan,

fondorlatosan megtalál.

Íme, egy másik világ kapuja vár.

Lebben a lélek, a test pihen. Az agy,

ki tudja, éjjel mennyi mindent

összerak, szétszed, összerak.

Pihenj hát, fáradt test,

lélek, szálldoss, szenderedj!

Járd be gondok és vágyak

kódolt labirintusát, éld át,

éjről-éjre, öntudatlan,

nappal teremtett világod

rejtélyes metamorfózisát.

Szerintem a jó, mi több, igazán jó versek egyik ismérve, hogy tovább gondolkoztatnak…

Ilyen lett nekem most Tóth Tünde: Morzsák 6 ( https://www.poet.hu/vers/365994)  című verse.

Nagyon remélem, nem sértek sem Szerzőt, sem szabályzatot, hogy ezt a szép, tartalmas verset magam is tovább gondoltam

 és megírtam életem első haiku-csokrát. 

Szóval, én így fűztem tovább, ezért is lett az én versem  címe:

 

 

 

Szeretetlánc

 

Nevetés, mosoly

nélkül az élet halál

torkában ragad.

 

Sértő és sértett,

két szomorú maszk, ami

érző lelket rejt.

 

Sok befejezés

kukában végzi. De még

újrakezdheted.

 

Új erőt kíván

minden életfejezet.

Mikor lesz vége?!

 

Hasadt barátság,

barátságos hasonlat,

metafúriák.

 

Beütöm a célt.

Rossz a navigáció?

Újratervezés.

 

Mint tehervonat,

múltja súlyát vontatja

ezer gondolat.

 

Aki árt, az fél,

és nem tudja másképpen

magát védeni.

 

Az együttérzés

bántást soha nem ismer,

mert neki is fáj.

 

A szemek látnak

és sugározzák is a

belső fényünket.

Félelem: mumus,

főleg magamtól, mikor

van, hogy nem kéne.

 

Rózsa légy, piros,

illatos, és tövised

hagyd magad mögött.

 

Élet, idő, sors:

konok edzőmester mind:

megizzasztanak.

Sose felejts el

megállni és pihenni.

 (Sok múlik rajta.)

 

Az árulás, ha

álruha, meglehet, hogy

féltő gondot rejt.

 

A bizalom kincs,

ami mind közül egyik

legértékesebb.

Megbocsátani,

ha kell, újra és újra:

letehetetlen.

Magas toronyba,

csigalépcsőn felfelé,

vigyázz, el ne ess!

Túl sok gondolat

feldúl, összezavar és

Zsarn-okoskodik.

 

Házadat építsd,

igaz szóra, erőre:

nem fog inogni.

 

Szép és rút bennünk.

Egyiket se féljed, ők:

fény és árnyéka.