erzsebet10 blogja

Mikor fiatalon az oltárnál az mondjuk
"holtomiglan holtodiglan", és álmaink fonjuk.
Még együtt képzeljük öreg korunkat,
mikor majd egymás ráncos kezét fogjuk.
Sajnos te elmentél és nem érted ezt
meg, már csak mesélem az elmúlt időket.


Elmesélem gondolatban, hogy mi is 
történt mióta Te nem vagy! 
Fiad esküvőjét, mit már nem láthattál.
Pedig nagyon szép volt az ifjú pár.
Büszke lettél volna, mint öröm apa, 
hogy fiad milyen jó párra akadt!


Gyönyörű unokád vidám kacagását,
fürtös lobogó haját és azt, hogy 
mikor ránézek téged is látlak
a kicsi szeme tündöklő sugarában.
Bizakodva abban, hogy a felhőn szállva
kicsiny lépteit féltőn vigyázva 
örülsz Te is a kicsi Majának!

Éjszakánként a fájdalom miatt,
az eget nézem, és kattog az agyam.
Vajon mi van a tejút mögött,
a homály alatt, másik világ, 
jobb-e ott, van-e szenvedés?
Sok a kérdés, mire a tudós
is csak kérdésben felel.


Néha elvágyom oda mit agyam
épít a sötét  éj alatt!
Összerak egy olyan világot
miben csak a jót látom.
Aztán gondolatban a magasba
szállok,suhanok a csillagok
fényében el a távoli messzeségbe.

Sok eső esett.

Szerelem, olyan csodálatos e szó!

A nap még próbálkozik,
őszi délutánon,
összeszedve erejét,
kiengedve melegét.
 
Ahogy nyúlik az árnyék,
bekúszik az este,
behúzódsz keresve,
a tűzhelyet remegve.
 
Jól esik belebújni
a melegebb ruhába,
befőttet keresni,
a kamra zugában.
 
Soha sem várjuk,
a hideg napokat,
mégis csak beoson,
az ajtók rése alatt.