Őszi magány

sötét ködös hajnal utcai lámpák fénye jelzésszerű

járdán fagyos avar csillan néhány kémény pipál

köd nyomja le fojtón a nyújtózó ködparipát 

sötét ablakok mint nagy szemek

mögöttük itt-ott vackában fázik a magány

s a néma fagyos éjben szeretetért kiált 

ám a hang elszáll köd sem akadály

nem hallja senki sem e fájó imát

csend felel mint minden éjszakán

lassan az égen fény dereng  beindul az élet

reccsen az avar gyors léptek alatt

ablakok mögött fények oszlik a köd

s a füstparipák szabadon szállnak az égbe

csendesül a magány míg van feladat

úgy érzi tartozik valahová...