erzsebet10 blogja

A nap még próbálkozik,
őszi délutánon,
összeszedve erejét,
kiengedve melegét.
 
Ahogy nyúlik az árnyék,
bekúszik az este,
behúzódsz keresve,
a tűzhelyet remegve.
 
Jól esik belebújni
a melegebb ruhába,
befőttet keresni,
a kamra zugában.
 
Soha sem várjuk,
a hideg napokat,
mégis csak beoson,
az ajtók rése alatt.

Harcolunk egymásért, míg meg nem kapjuk.

Harcolunk egymással, önmagunk becsapjuk.

Szeretünk forrón, féltőn, szerelemmel.

Szeretünk izzadva, ösztönből, keményen.

Veszekszünk játékos bájjal, huncutsággal.

Veszekszünk kemény szavak csattanó erejével.

Gondolunk egymásra mindig melegséggel.

Gondolunk egymásra dühvel, haraggal, gyilokkal.

 Próbálsz feledni szebbekkel, jobbakkal.

Próbálsz feledni, de mindig Őt látod!

Harcolunk egymásért, míg meg nem kapjuk.

Harcolunk egymással, önmagunk becsapjuk.

A vércse lecsapott, szorítva
áldozatát, ki ebből az ölelésből 
kiutat nem talál, próbál vonyítva,
kapálózni,de az passzíroz, feszít.
És már vérbe markoló karmaiban
mivel átkulcsol és keblére ölel,
csak abban bízik,a halál gyorsan jön el!
Aztán szépen, lassan, elalél. 

Vannak  kik élvezik az adrenalint, 
ha nincs, nem találják a helyüket
és keresik, hogy fölpörögjenek,
van rá egy szó is viharvadászok.


Mennek a hurrikán elé, bár tudják 
mekkora a veszély, mégis hívogató.
Mi is kicsit azok vagyunk, megyünk
vesztünkbe, ha az életünk már lapos.


A közelében a forró, simogató
melegen ölelő szél ,hívogató.
Majd jön a hideg jeges eső,
lehűtve, a forró cirógatást.


Aztán jön a hordalék, mit már
előzőleg  felkapott a szél,
és a földhöz vágva zúzza szét.
No itt már futás, menekülés!


Ezt játsszuk az életben is.
Keressük az adrenalint,
és, ha megtaláltuk, futunk
mint a viharvadászok.

Tele vagy szeretettel,vágyakozó,