erzsebet10 blogja

Hold sárga fénye ráomlik a tóra

csillogó tükrén csónakok úsznak, 

hullámain lágyan ringatóznak.

Felugró halak pikkelye felcsillan,

minthogyha a hold ezüstpénz szórna.

Szomorúfűz ágai vizet simítják

csintalan gyerekként pajkosan paskolják.

Nád susog, a szélben mintha csak súgna, 

nyári éjszaka titkáról dalolna.

Szerelmespár sétál a parti homokban 

boldogsággal telve csillagot számolgat.

Megriadt vadkacsa reppen fel ijedten 

meg van a bűnös is róka megy sietve.

Éjszaka fátylán csillaglámpás gyullad.

Göncölszekér vágtat, suhan a homályban 

kell-e szebb háttér nyári éjszakában.

Padlón vagyok, fel kell állni.

Fogd, a kezem segíts járni.

Első lépés majd a másik,

 csak ne legyen semmi pánik.

Ennyi kell, csak ölelj körbe,

szeretetet szórj ölembe.

Ne keresd a hibáimat,

nézz, magadba ott is akad.

Szoríts, jobban eggyé leszünk,

szépen lassan emelkedünk.

Már túl magasan járunk

csak egy pont a világunk.

Itt a csendben nem kell szólni

a gondolat is hangos nagyon.

Körül vesznek, a csillagok

szemed fénye szebben ragyog.

Úgy éget, hogy belehalok,

vagy talán ezt akarom!

Eleresztesz, tovaszállok

csillag szekér örök álom.

Padlón vagyok, fel kell állni.

Fogd, a kezem segíts járni.

Első lépés majd a másik

csak ne legyen semmi pánik.

Az életben egy változás

mint felhős égen villanás.

Megszakad a sorsfonál,

törött szilánk szerte száll.

Esik eső meg sem áll

utat mossa mennyi sár.

Tegnap még vagy holnap már?

Hogyan lesz a minden más?

Eljön-e a mindig nyár?

Eső után szivárvány.

Tövisek közt nő e rózsa?

Kezem mindig tövis szúrja.

Az életben egy változás

mint felhős égen villanás.

Megszakad a sorsfonál,

törött szilánk szerte  száll.

Valami összeköt egy érzés mi már ezer éve a lélekbe költözött,

ott fészket rakott s talán még ezer évig dajkálja a pillanatot.

A test vergődik, küzd, engedné  - menj hisz oly nagy a világ!-.

 A távolság nő egye tovább elmúlt az ősz lassan a tél is tovaszáll.

 Kapuban a tavasz új élet virágok illata. Gondolja a test most jött el a pillanat!

 Ám az érzés ott benn nem enged, hívogat.

 Megszabadulni nem lehet, mint száraz tulipán szirmoktól

miket még nagy csokorban hoztál nekem egy tavaszi reggelen.

Érzés tombol, mint vad paripák

belülről rág, mint szú a fát.

Nyakig ér a tél és messze a nyár

fájdalom röpülj égig, mint sasmadár!

Most szeress, ne állíts fel képletet.

Szorítsd meg két kezem légy velem.

Őszintén mond, hiányzol, gyere

hallom eltávolodó  léptedet.

Ezután kinek mesélsz majd csodát?

Kit látsz, mikor csendesül a vágy?

Őrjít a kopott üres nászágy.

Érzed, a szó súlyát-mit kimond a szád?

Érzés tombol, mint vad paripák

belülről rág, mint szú a fát.

Nyakig ér a tél és messze a nyár

fájdalom röpülj égig, mint sasmadár.

2019.01.02.