erzsebet10 blogja

Betakarja köd a tájat, 

mint menyasszony arcát fátyla.

Rejtélyes lesz közel s távol

oda lesz a nyári mámor.

Fecskék gólyák már elszálltak 

itt maradtak fák a házak.

Néznek ránk, mint csupasz vásznak

miről lefolyt nyár varázsa.

Hűvös lesz a hamar sötét

kandallóban száraz fa ég.

Felmelegít, másként látunk

szebb lesz az ősz a világunk.

Pohár borral összebújva 

a parázson elbambulva.

Emlékezni ifjúságra, 

szerelemre, boldogságra.

Elfeledni sok-sok ráncot 

az elfolyó ifjúságot.

Deresedő hulló hajat

nehezedő végtagokat.

Nem gondolni télre, fagyra

az elmúló szép tavaszra.

Hisz nyár tüze bennünk izzik

lelkünk ifjú nem öregszik!

Őrület és valóság 

vékony határán táncolok.

Múló napokkal versenyt futok.

Mindennapok forgásában 

agyam zúgó fogságában.

És az élet semmit sem mutat

csak rácsokkal körülvett utat.

Kitörni innen odébbállva,

de a rácsok, mint szilánkok

elzárják a kinti világot.

Mint vak ablak előtt állva

elképzelni a kinti tájat.

Szépnek látom vidámnak.

Vajon én, vagy a világ 

van bezárva ?

Agyam fogaskerekei között

őrlődő tézis hegyek mögött

gyullad e fény, hogy szétáradjon

e bizarr teremtett glóbuszon?

Vagyok, aki lettem 

érzékeny  szenzor a lelkem.

Célkereszt közepén állok. 

Köröttem felajzott vadászok.

- Lőjetek!- kiáltok.

És meggyötört lelkem,

mint ablakot kitárom...

Szembe fordulok magammal

meghajlok levett kalappal.

Utamon túl sok volt a kín. 

Acélburkot nevelt a szív!

Tátongó mélység felett

testemből hidat teszek.

Átkelek rajta akkor is, 

ha lehúzna tüskés inda mind!

Orkánok süvítő erdejében

testem vitorlaként feszül

hegyek, tengerek erejével.

Pedig meghaltam legbelül.

nyugalomra vágysz mondod

aztán egyszer csak túl sok

a mindig ott van léte

idővel idegessé tesz

Te magad sem tudod mi ez

valójában csak képzelet

mit elfúj holnapi szél 

és újra az űr a valami

hiánya nem akarod tudni 

de minden hiába

az egyedüllét súlya

rád telepszik újra

ezt én is tudom

hisz utunk azonos

és nem segít egy újabb 

préda fajdkakas dürögés

egy idegennel az ágyban

csak múló röpülés

reggeli csalódás

szörnyű ébredés

mert nem az kit vártál

és tettél talonba

képzelet szárnyán

idézed a múltat majd

rá kell jönnöd ezt 

jól el szúrtad

mert ami volt 

az már nem jön vissza

közös emlékek jövőnk titka

mit hordozunk míg élünk

s néha simogatón felidézünk...

Boldog Bélkés Ünnepeket kívánok minden versíró társamnak!

https://youtu.be/LRP8d7hhpoQ