A fa

Sok eső esett az éjjel,
vízcseppek csillognak
a hulló levélen ,
mintha siratnák a 
leeső színes ruhát.


Ne sírjatok kedves fák
mert már megtettétek 
az mit a természet 
tőletek megkíván.


Tavasszal virágba 
borultak a csupasz ágak,
mosolyt hozva mindenki
arcára.


Méhek hadai zümmögve
porozták virágaid
nem győzve gyűjteni
édes nektárjaid.


Azután felvetted zöld
palást, min még 
egy-egy virág kacéran
billegette magát.


Majd eljött a nyár
és a meleg, nem bántad 
ha a lombod alatt
egy-egy elfáradt
vándor megpihent.


Közben te kis hamis,
őrizted titkaid,
levelek közt csendben,
megbújva nevelted 
kincseid.


Ágaidra kis fészkek 
épültek, benne madarak
kikkel szövetkezve 
a szállásért cserében,
termésed a férgektől 
megvédve.


Mint egy pillantás, 
az ősz oly gyorsan 
belopta magát, a sok
kismadár kiröpült ,de
addigra termésed is 
új gazdára várt.


Örömöt szerezve 
állatnak, embernek
elrakva terméseidet,
hogy az újig,
odúba, kamrába 
őrizze meg.


És te, mint Hamupipőke, 
mikor hercegnő lesz, 
átveszed ruhád, mit festő sem 
tud színesebbre festeni tán.


Elbúcsúzol egy kis időre
leköltözik lelked mélyen
a földbe, hogy tavasszal
ismét új erővel,kezdődjön
ez a csodás körforgás.