Szájtár 🦉

Kérem, ne menjünk el mellette...

Azok a régi szép emlékek...

Üdvözlök Mindenkit szeretettel !

Először is nagyon köszönöm mindazoknak akik ellátogatnak hozzám
-a blogomba,
és
-a főoldalamra.

Ma szeretnék megosztani egy érzést. 

Egy olyan érzést ami mióta a világ, világ azóta létezik.

A szeretet.
A szereteten belül is a hiány érzését.
Most egy konkrét dologra gondolok amit szeretnék megosztani.
Tudom, mind átéltük, átéljük és át fogjuk élni.
Ez az elvesztés konkrétan
A HALÁL.
A halál ami ellen nincs semmi amit tehetnénk.
Nincs visszaút.
Nincs orvosság.
Nincs gyógyszere.
Ez azért jutott eszembe, mert történnek olyan hétköznapi dolgok vagy bármi más amit szeretnék elmondani valakinek az ANYUKÁMNAK.
De pillanatok alatt történik mindez.
Felvillan, hogy elmondom az anyukámnak, hogy felhívom telefonon az anyukámat.
De abban a pillanatban jön a tudat egy mellkasnyomás a felismerés.

De hisz már féléve nem él az anyukám.

Nem hívhatom,
nem mondhatom,
nem panaszolhatok el neki semmit.
Talán valahol meghallgat,
talán valahol lát engem,
talán valahol mondja,
de én nem hallhatom már.
Ezt bizony élő ember nem tudhatja.
De jó hinni,
de jó álmodozni, hogy valahol élnek tovább.
Betegség, fájdalom, kínok nélkül.
Boldogságban, szeretetben, békességben ott ahol sohasem létezik a harag, a bánat.
Jó hinni azt, hogy jó helyre költöztek a halottjaink, hogy fentről mosolyognak ránk.
Ma még minden sötétedéskor automatikusan felnézek az égre.
Azt kérdezem, HOL VAGY ANYUKÁM ?
SÓHAJTOK, KÖRÜLNÉZEK AZ ÉGEN.
Mintha várnék egy jelre, mert az én anyukám halála előtt csillagot látott.
Bennem maradtak a szavai.
Ő egy szép zöld csillagot látott, de azt nem tudta megmondani hol volt akkor, nem tudta megmondani hol látta.
De látta.
Olyan érzés volt mintha a saját csillagát látta volna.
Furcsa dolgok ezek.
Akarjuk hinni, hogy van valami földöntúli.
Akarjuk hinni, hogy jó helyünk lesz.
Akarunk valamibe kapaszkodni, hogy a földi elmúlást követi valami más, hogy nincs vége.
Nem lehet csak a puszta némaság.
A temetői csend, ahogy a sorok között süvít a szél, ahogy beragyogja a napfény, aztán az est eljöttével néma síri csend.
Mi ezt látjuk.
Maradnak csak az emlékek.
A bevillanó régi képek, mosolyok, beszélgetések hangfoszlányok.
Nagyon fáj, hogy minden csak a múlt.
Nem lesz több jelen.
Az idő előrehaladtával ott lesznek mindig a szívünkben, de évek múlásával fakóbbá válnak. Milyen érdekes ez.... az idő gyógyítja a sebeket.
A mindennapok távolabb visznek.
De soha nem feledünk.
Ilyenkor mindig visszaforgatnánk az idő kerekét.
De jó volna, ha..... újra,
ha ismét.....,
ha kicsit még....

Stb.....
De bizony nincs visszaút, csak előre haladhatunk.
Elmondanám az anyukámnak milyen napom volt ma, mi történt ma, megkérdezném mit csinált ma, de nem tehetem. Ő már nincs velünk.
Azt akarom hinni, hogy mindent hall.
Azt akarom hinni, hogy mindent lát.
Azt akarom hinni, hogy megért és velem van.
Azt akarom hinni, hogy nem hiába mondom neki, hogy gondolok rá, és soha nem feledem akkor sem, ha szalad az idő.
Tudom, akik olvassák a soraimat megértik, hogy néha ki kell mondani azt ami belül, legbelül szorít és fáj.
Minden nemzedék így születik és hal el. Ez a világ rendje. De olyan jó kiírni, búcsúzni, emlékezni és szeretni amikor hiányzik valaki a családból, rokonságból, barátok közül vagy épp egy szomszéd .

Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudna aláírni egy személyt, sőt többet is.
Ha úgy érzed tedd meg ! (tegye meg)

Anyukám örökké hiányozni fogsz....
és azon felül
még a sok elvesztett rokonom
akik voltak számomra a múlt.
Nem vár már az anyukám többé.
Hiába is akarok neki mesélni, mondani, adni....😢😢😢

Aki teljes szívvel szereti a szüleit igyekezzen minden percet kihasználni velük.
Szalad az idő és bármi közbeszólhat.
Eljön a nap, amikor már nem lesz idő sem visszaút.
Hiába mondjuk, hogy ezt is, azt is másképp csinálnánk,
ha élnének még.

Igen, itt fent a Poet.hu oldalon vannak sokan aki koruknál fogva már rég elvesztették a szüleiket illetve olyanok akik betegség vagy baleset által vesztették el a szüleiket.
A gondolataim írása közben mind mind eszembe jutottak.
De emlékezzünk szeretettel mindnyájukra.

((( Külön szívből sajnálom azokat akik sorsuk alakulása miatt más véleményen vannak. Teljes szívvel megértem őket.

Ezenfelül :
Igen, tudom adott esetben egy nevelőszülő többet ért, mint a hús-vér szülő. )))

Szeretettel: Erika

2023.08.16.         

                                 ....Gondolatok....

Erdő mélyen a rengeteg....

Az erdő csodái....

Erdő mélyén sétálunk,

a magasban madarakat látunk.

Kerítés mögött vadak mennek,

olyan szépek, látjuk őket.

Erdő mélyén sétálunk,

a magaslesre felmászunk.

Onnan nézünk szerteszéjjel,

a reggeli harmatos fénnyel.

Erdő mélyén sétálunk,

gyönyörű fákat látunk.

Fáknak lombos sűrűjében,

gombák teremnek a földben.

Erdő mélyén sétálunk,

egy faépítményre találunk.

Felmászunk a tetejére,

lombkoronás faösvényre.

Erdő mélyén sétálunk,

fent a csodás kiláton.

Levéltenger mindenütt,

velük együtt repültünk.

Erdő mélyén sétálunk,

tűző naptól véd a lombsátor.

Felkukucskálunk az égre,

egyenest a beszűrődő fényre.

Erdő mélyén sétálunk,

madár éneket hallgatunk.

Drága tollas kis barátok,

minden évben várunk rátok.

2023.08.16.

Azok a szép virágok.....

Virágcsodák....

Ti drága szép nyíló virágok,

akik adjátok a színes világot.

Mosolyt csaltok az arcokra,

gyönyörködtető szirom pompa.

A szívek köré fonjátok,

gyönyörű szép formátok.

Az illatotok bódító s kellemes,

élvezi aki belélegzi ezt.

Szép kertben sorban ácsorgó,

zöld mezőben sűrűn burjánzó.

Különböző levelekkel körül vett,

koronákkal s tüskével díszített.

Oh, ti édes illatozó virágok,

ellágyul a szívem ha látom.

Évszaknak minden ünnepén,

ott mosolyogtok az asztal közepén.

2023.08.10.

Kosztolányi Dezső: EGY KÉZRE VÁGYOM

Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,

akárcsak én itt, most rád gondolok

s akárki vagy, versekkel ünnepellek.

Látom fejed, figyelmes homlokod.

Testvértelen és bánatos a költő

az életek, a szívek alkuján.

És néha ő, a magányos ődöngő

kétségbeesve nyúl egy kéz után.

Most a kezed kell - nincs kéz a világon

mit így szorítanék, egy kézre vágyom,

az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.

Gondolj reám és messze útjainkra

s mondd, ki lehet, aki e verset írta,

ki az a testvér és neki mi fáj?

1913

"Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad." 

(Müller Péter)

Mélyen olvastam a szavak között.

Ez a két mondat igazságot mond.

Ajánlani tudom csak mindenkinek olvasásra,

gondolkodásra.

Mi emberek mind külön egyéniségek vagyunk.

De ez az idézet bizony nem tesz különbséget senki között.

Sőt megszívlelendő !

Szeretettel : Erika