Nosztalgia vonat.... Vasútállomás.... 🚃

Nosztalgia vonat.... 

Vasútállomás....

- Valaha nagyon szép volt ez a vasútállomás.
Nagyon sokat utaztam. Itt szálltam fel a vonatra. Nem utaztam messzire mégis szerettem . Az év minden évszakában szép volt.

 
- Télen a havas táj a fák gyönyörűek voltak. Ahogy haladt a vonat előre úgy szaladtak a fák is. A szép hó alatt roskadozó ágak jégcsapok. A mezőt hó fedte mindenütt.

- Tavasszal ugyan ezen az útvonalon minden pompába bújt. A szép színes levelek kezdtek növekedni a fákon. Kezdtek lombokat alkotni. A mező felvette zöld köpenyét. Itt és ott vadvirágok csoportba verődve elkezdték bontogatni bimbójukat.
Ahogy beért a vonalat a falvakba fütyült a vonat.

- Nyáron volt csak igazán fenséges ez az útszakasz. Hatalmas lombok a fákon. Különböző vadvirágok szanaszét nyíltak a mezőn. Az erdős részen fűszőnyeg. Ragyogó napsütés az égbolton az ég ragyogó kék. Este hazafelé akkor meg rengeteg csillag díszítette az eget. Meseszép volt valóban mesébe illő. Nagyon sok csillag borította az eget.

- Ősszel mikor a fák hullatták lombjaikat az bizony szomorú volt. Olyan megtépázottan emelkedtek ki a földből. Olyan magányosnak tűntek, olyan volt mintha fáztak volna. A mező gyepje elsárgult, elszáradt a fű. Sivárság vetette fel a tájat, de mégis annak is volt varázsa.

-  Amikor esett az eső, ahogy az üveghez szorított arcom érezte a hűs üveget és kintről folyt róla az eső. Néha még vadakat is láttunk. A széltől hajladoztak a fák olyanok voltak mintha nekem integettek volna.
- Szervusztok fák.
Mivel nem tudtak beszélni így csak a szél segítségével bólogattak nekem.
Mindig ugyan azon az útszakaszon. Oda és vissza. Vissza mindig este jöttünk a nagymamám ki kisért minket az állomásra ha esett, ha fújt mindig ott volt. Nem restellt útnak indulni egyedül a sötétben sem viharban. Igazi hős volt bátor törékeny nő aki nekivágott a sötétségnek a szántás szélében. A vihartól sem riadt meg pedig tudtuk mind, mire hazatér csupa vizes lesz mindene. De őt ez mit sem érdekelte.
Bizony ez már nagyon rég volt. Ez a nagyszerű asszony már 45 éve nem él. Egyszer csak többé nem jött nem kísért ki a vasútállomásra és nem is várt.
- Azóta ezek az állomások bezártak a város ahol felszálltam és a falu ahol leszálltam. Ez az útvonal megszünt. Szomorú, kihalt minden, pedig mindig rendbe tett állomások voltak gondozottak. Ma már nincsenek padok eltűnt a sok sok ember. Eltűntek a személyvonatok. Néha még megjelennek a mozdonyok valamit szállítanak. Ezen a városi vasútállomásnak a sínjein megyek keresztül dolgozni. Arra visz az utam, mert lerövidítem a főutcát, hogy előbb a munkahelyre érjek. Nem kell félnem nem jön vonat csak nagyon ritkán a mozdony rengeteg vagont húz. Mindig vigyázok körülnézek. De sokszor eszembe jut a múlt. Milyen sokszor gyerekként itt szálltam vonatra. Itt ahol nyüzsögtek az emberek, ma már üres sehol senki. Magányosan áll az épület ami egykor tele volt emberekkel. Ahogy megyek keresztül a vasútállomáson összeszorul a szívem. Néha megállok elmélázok. Hova lett minden és hova lettek a nagyszüleim ? Igen, felnőttem elrepültek az évek megváltozott minden. A vasútállomás ami ma már magányosan üresen áll. A sínek futnak ugyan úgy, ugyan ott és néha megjelenik rajt a nosztalgia vonat....
Megjelennek az emberek nosztalgiázni vonatkozni. Előjönnek az emlékek azok a régi szép emlékek. Amik már csak a szívünkben élnek......

( Az igaz történetem alapján....) 

s.k.