Körülöttem néma csend

Körülöttem néma csend

A vihar reggelén....

Felébredtem furcsa, néma csendre,

Nem csicseregtek a cifra madarak

A ház előtt, fent a magas fa lombos tetején.

Fekszem a virágos paplanos ágyba,

Hallom kipp-kopp, kopogás,

Ömlik az eső, a zárt ablaküvegen.

Kinézek a sűrű félhomályba,

Sötétség borult a legszebb tájra,

Reggeli napsütés, bárányfelhők szertefoszlottak.

A füves zöld udvaron szerteszét

Kövér esőcsepp hullik mindenütt,

Meghajolt virágok, sáros vízpocsolyák.

A piros háztetőn folyik végig,

A csatornában összegyűlik,

Majd leperegnek zubogva a cseppek az ereszen.

Az erős, gomolygó szél feltámadva

Kergeti a sötétszürke felhőket tova,

Nosza, rajta, csak innen el.

Csendesedik a kipp-kopp kopogás,

A viharos szél sem morajlik,

Talán a jó meleg idő újra közeledik.

Kitárom az ablakom, függönyömet elhúzom,

Fejemet rajt óvatosan kidugom,

Oh, a kék ég, tisztulását kérem, sóhajtozom.

Messze távolból valami közeleg,

Kismadaram éles hangja csicsereg,

Elfoglalja ismét lombos ágon megszokott helyét.

Onnan nagy vihar s a szél söpörte messzire,

De az égzengés végeztével társaival

Visszarepült a sugarait nyitó mámorító tiszta napsütéssel.

2015. május 26.