Szájtár 🦉

Éjszakák magánya

A sötét, csillagos éjszakában
Szobám nyitott ablakán át
Beszűrődik a holdsugár fénye,
Lágy szellő simogatja függönyöm.

Arcom a párnámhoz érve
Nem jön álom a szememre,
Pihen testem a sötétségben
A beszökő fénysugarait lesve.

Nézem a falon ketyegő órát,
Oh, Atyám, holnap mi vár reám?
Gondolataim megállíthatatlanok,
Peregnek előttem a napok.

Nézek én előre, s néhanap vissza,
Az életem mindig olyan mostoha,
Elmélázok a változtathatatlan múlton,
S belátom, most vagyok igazán talpon.

Az életemből hiányzik a szeretet,
Ezt igyekszem találni meg.
Leélni egy életet enélkül?
Nem kívánhatja tőlem senki.

Szememet bánatosan lehunyom,
Könnycsepp perdül végig arcomon,
Hagyom folyni párnámra,
Keserűen nézek a világra.

A szememet most kinyitom,
A félhomályt pásztázom,
Eszembe jut kedves barátom,
Aki biztat, legyen optimizmusom.

Ő emberek közt is ember,
Hisz igazából nem is ismer,
Figyelme mégis rajtam,
Ez engem nagyon vigasztal.

Most megkönnyebbült a lelkem,
Nézek a világgal bátran szembe,
Csorba szívemet kitárom nagyra,
Hisz az élet maga a nagy csoda.

Szememre érkezik nehéz álom,
A hold sugarait sem látom,
Testemet simítja lágy fuvallat,
Angyalok őrzik már álmomat.

2015. június 16.

Utolsó égi üzenet........

(Búcsúdal......)

....Kopogtattak,

 nekem ez az utosó kopogás.

Ez most csak nekem szól.

Elém toppant,

egy sötét alak.

Azt mondta, 

érted jöttem.

Én vagyok a halál !

Most indulni kell.

Nincs időm,

mennem kell,

értem jöttek.

Szó nélkül megyek,

ne sírassatok.

Ne szomorkodjatok,

de menni kell.

Én hiába kértem,

még had búcsúzzak el.

Azt a választ kaptam,

 már nincs idő.

Indulni kell,

várnak rám odafent.

Most én is,

hosszú útra megyek.

Nem tudom,

mi vár rám.

De úgy érzem,

már semmi sem fáj.

Nincsenek érzések.

Nincsenek panasz szavak.

De ha ti itt lentről,

nem engedtek el.

Az bizony ott fent,

 mindig fájni fog nekem.

Én hiába kértem,

még had búcsúzzak el.

Ezért ne szomorkodjatok.

Nekem szabad utat adjatok.

Szívetekből  engedjetek el.

Az emlékem, 

ami nektek örökre megmarad.

Én...

Porból lettem,

most porrá leszek.

A testem,

amit most a földnek adnak.

Végleg megpihen.

Arra vágytam életemben.

Ha eljön az idő,

mindenkitől búcsút veszek.

Szívembe zárlak,

 benneteket.

De ezt nem tehettem meg.

Elém toppant,

egy sötét alak.

Azt mondta,

 érted jöttem.

Én vagyok a halál !

Most indulni kell.

Mikor felálltam, hogy kövessem.

Akkor láttam,

 a testem az ágyon békésen pihen.

Még egyszer visszanéztem.

Ilyen hát,

 mikor elhagyom a földet.

Elmegyek,

már a végtelenségben utazom.

Könnyed lebegést érzek.

Minden itt hagyok,

el sem búcsúzom.

Nem viszek magammal,

semmit.

Csak az emlékeimet,

amík bennem égnek.

A halál,

végigkísér az úton.

Mutatta az alagút végén,

 a fényt.

Menjünk hát halál,

 ha menni kell.

Nem búcsúzom,

 senkitől,

nem búcsúzom.

Akit szerettem,

az úgyis viszont szeret.

Megőrzi,

szívében az emlékemet.

Látjátok barátaim,

 ennyi egy élet.

Váratlanul értem jöttek.

Én...

Porból lettem,

most porrá leszek.

Nem felejti a szív,

kit igazán szeret.

Fájdalom nélkül,

könnyek nélkül,

 szeretni úgysem lehet.

El kellett hagynom a földi utat,

Felköltöztem az égbe.

Én már jól vagyok,

utánam ne sírjatok.....

2022.09. 26.

Jobb élet reménye.....  

Elindultam egy hosszú úton.

Megkeresni az életet.

Rögös utcákon kopott falakon.

Az idő vas foga látszik.

Sötétedik, az éji lámpák kigyúlnak.

Az emberek hazafelé bandukolnak.

Ez a város nem ad nekem semmit.

Elvette az álmaimat.

Romba dőlt házak kopott falak.

Megrongált padok huligánok keze alatt.

Fáknak kérgein vésett nevek, 

Ez a város a romlásé lett.

Utcákon bérházak sorfalat állnak lakóik már messze járnak.

Üres udvaraikon megfásult emlékek, minden semmivé lett.

Nagy reményű városok sorra buknak el .

Az élet megállni látszik.

A remények odavesztek hiába hittem.

Megjártam hegyeket völgyeket.

Kanyargós utakon át, 

 Néptelen falvakon át 

keresztül vezetett.

De minden út valahol egybe fut.

Várakozóan várunk mindannyian csak  állunk.

2022.10.02.

Szívnek elhalt reményei....   

Szívemnek mi oly kedvesnek született,

Minden csak halvány remény.

Képzeletben szárnyaló mese beszéd,

Mely beivódik bőröd minden zugába.

Kitörölhetetlen szunnyadó parázs,

Az idő múlásával halványuló látomások.

Szertefosztott álmok ábrándok,

Kergetve űzött beteljesületlen vágyak.

Őszülő halántékodon verejték cseppek,

Míg szemedben ott vannak a könnycseppek.

Különleges és megtévesztő....     

....Nem tudom , hogy létezik-e a világon tökéletes nő.

Ne pazarold az időd őt  keresni.

Kit érdekel a tökéletesség a szemfényvesztés ... (?)

 Még a hold sem tökéletes, tele van kráterekkel és ő is változtatja az alakját.

A tenger kevesebb, mert túl sós és veszélyes víze a sötét  mélybe húz.

 Az ég mindig olyan végtelen kék de van , hogy meleg , van hogy hideg árad belőle,  a legszebb dolgok sem tökéletesek.

Minden nő, ahogy minden férfi, és minden ember kiválasztja, hogy ki  egyedi és egyetlen 

az életében.

Ne akarj többé  tökéletes  lenni, jobb, erősebb,  próbálj szabad lenni, és úgy élni, hogy azt tedd ami neked a legjobb.

 Amit szeretsz, mert ma már természetesnek látszik, hogy tegnap még szerettek ma meg már  rád sem néznek.

 Talán ezért van mindez a vilagban, hogy ne is akarj másoknak örömet szerezni.

Ne keregess álom képeket, abból csalódás lehet.

A valós szemmel látható dolgokat keresd, fogadd el a  tényeket.

Hiába szeretsz , ha minden megtévesztés.

Különleges dolgok léteznek mint a Hold, a Tenger, az Ég.

De földhöz ragadt ember legyél, mert a 

nők és férfiak  mind megtéveszthető halandó emberek....

2022.10.09