Beborul, hogy derülhessen ? 🌅

Természet vadsága....

Az élet viharában....

Lehunyom szemem,
a langyos tavaszi szélben.
Simogatja az arcom,
gyengéd érintéssel.

Bársonyos virágok,
zöld növények lombok .
Vidám fuvallat jelzi,
jöttét a jó időnek.

Belélegzem a gyönyörű,
sárga rózsa illatát.
Elvarázsol e látvány,
s a meleg napsugár.

Ha bágyadtan közeleg,
Szélvihar, villám s eső.
Zúdítja haragját,
fent a magasban.

Földet érve ereje nő,
megmozgatja mi útjába.
Akár kopogó jégeső hull alá,
megsértve az anyaföldet.

A vihar csendesülve,
vonul végig az égen.
Nyomában itt a meleg,
visszatér a ragyogás.

Az órák telnek tovább,
s az egyhangú napok.
Az élet egy rohanás.
Mikor nyugodhatok ?

Előbukkan néhanapján,
szívemben a vakító tűz.
S fényárban úszó,
nyugalom, mint egy álom.

Végül derűre itt a ború,
mint a természet adta vadság.
Hol felvidul az égben,
hol beborítja a sötétség.

A lelkem akár az időjárás,
Hol ragyog, hol homályos.
Egyetértve a természettel,
Borúra mindig derű jön.

2023.06.02.