A hóvirág... A tavasz első sóhaja...

                                            A hóvirág...

                                A tavasz első sóhaja...

🌿 Mese

Az erdő mélyén még vastag hó takarta a földet. A fák ágai fehéren csillogtak, mintha porcukorral hintették volna be őket és a patak is jégpáncélt viselt.

A tél még uralkodott.

A hó alatt azonban valami aprócska dolog ébredezett.

Egy pici hóvirág hagymája mocorgott a föld mélyén.

– Ideje lenne már… – suttogta álmosan. – Érzem a fényt.

Fent a felszínen a Tél morcosan fújta jeges szelét.

– Még nem! – zúgta. – Az én időm tart!

De a föld alatt melegedni kezdett a talaj. A Nap egyre bátrabban küldte sugarait.

A hóvirág gyűjtötte az erejét. Nem volt nagy, nem volt erős.

Nem volt színes, mint a nyári virágok.

Fehér volt és törékeny mégis volt valamije.

Bátorsága.

Egy reggel apró zöld csúcsa áttörte a földet. A hó megreccsent körülötte.

– Hová sietsz, kicsi virág? – kérdezte a Szél.

– A fényhez – felelte halkan.

A Tél még egyszer utoljára ráfújta a hideget. A hóvirág meghajolt, de nem tört el és akkor…

A felhők mögül kibújt a Nap.

Sugarai megérintették a kis fehér fejecskét. A hó olvadni kezdett körülötte cseppek csillogtak rajta, mintha gyémántok lennének.

Az erdő állatai csodálkozva nézték.

– Nézzétek! – szólt a mókus. – Valami él!

– Ez a tavasz hírnöke – mondta bölcsen az öreg bagoly.

A hóvirág nem dicsekedett. Csak állt csendben, fehéren, tisztán.

Ahol ő megjelent, ott a remény is kibújt a hó alól, mert néha a legkisebb teremtmény az, aki a legnagyobb változást hozza.

...És a Tél?

Lassan visszahúzódott, mert tudta, hogy a hóvirág megérkezett.

Ahol hóvirág nyílik, ott már nincs egyedül a hideg.

Ott már készülődik a tavasz