A híres regényíró..📖 III. fejezet

📖 A híres regényíró – III. fejezet

                     —Az utazás

....A reggel friss volt és hűvös, ahogy Márkó és Maja felszálltak a vonatra, amely a város szélén fekvő kis faluba vitte őket. Maja izgatottan ugrándozott, míg Márkó csendben figyelte, ahogy a lány minden apró részletet felfedez, az ablakon át a régi házakat és a falevelek táncát.
– Nézd, Márkó! – kiáltotta Maja, mikor egy régi fahíd fölé értek. 

– Itt mindig olyan, mintha megállna az idő!

Márkó mosolygott, és hagyta, hogy Maja vezesse. Nem a szavak, hanem a pillanatok beszéltek helyettük: a közös nevetés, a néha el-elkapott tekintet, a csendes megértés.
Egy kis patakhoz értek, ahol Maja leült a kövekre, és Márkó mellett helyet foglalt.
– Tudod, – kezdte Márkó ,

–régen azt hittem, hogy csak a szavak számítanak. A regényeimben kerestem a választ mindenre. De most látom, hogy a valóság más, a pillanatok, amiket megosztunk, azok a legfontosabbak.
Maja félrecsúszott hajjal, de tekintete komoly volt. 

– És én mindig úgy éltem, hogy megvédjem magam. Nehezen engedek közel bárkit. 

De veled… – elhallgatott, majd hozzátette – …talán lehet másként.
Ahogy a patak mentén sétáltak, Márkó észrevette a lány szelíd, apró mozdulatait. A szeleburdi álarc mögött ott volt a valódi Maja  érzékeny, figyelmes és tele kíváncsisággal. A férfi szíve lassan, de biztosan megnyílt.
– Szeretném, ha tudnád – mondta Márkó 

–, hogy nemcsak a regényeimben keresem a lelkeket. A valóságban is szeretném látni az igazságot benned.
Maja elmosolyodott, és Márkó keze finoman a lány kezébe csúszott. Nem volt szükség harsány vallomásokra, minden érintés, minden néma pillantás beszélt helyettük.
Ahogy aznap a nap lenyugodott, Márkó és Maja a kis falusi vendégház verandáján ültek, nézve a narancsba hajló eget. A csend nem volt kínos, hanem békés. Mindketten tudták,  ez az utazás nem csak a városról vagy a természetről szólt, hanem arról, hogy lassan, óvatosan, de igazán megnyíltak egymás előtt.


-