A Lopakodó

ereri•  2017. október 7. 19:58

 Mese egy kivárt és megragadott alkalomról

Avagy egy karrierista bútor villámgyors térhódítása

 

 

Régóta vágytam az önálló életre,

s elhagytam a fészket fiatal létemre.

Kellett bár jó pár év, míg lett egy kis házam,

pincével, padlással – épp ahogy kívántam.

 

Költözködésemkor pakoltam, kerestem,

teendők sora volt túlterhelt fejemben.

Kiürült sok doboz és felül útban volt,

gondoltam megnézem velük az alagsort.

 

Lépcsőkön leérve, félhomály fogadott,

sarokban megláttam egy ócska fapadot.

Szétnéztem, próbáltam keresni kincseket,

enyészet-csapdából, még ami kint rekedt.

 

Csend volt, de rövidet percegett néha szú,

az egész látványtól rám tört kis mélabú...

Jó lenne pár kacat, ha köztük volna ép,

baba is hevert ott - egykoron csodaszép,

 

láttam még lámpákat, sokféle limlomot,

jónéhány szerepe, előttem titok volt…

Ekkor egy vén fotel kimondta nevemet,

s nyekergő hangjával – nem kicsit – meglepett.

 

Alkalmat talált és mesélte, de rögtön,

vallotta: ez a hely számára - egy börtön.

Ígérte, meglátom – ő lesz az "Igazim",

karfáján helyeselt számtalan magazin.

 

Úgy sejtem gyakorolt - magára rábeszélt,

ügyesen mondta fel, mint gyerek a leckét,

diszkréten hallgatott nyugdíjas mivoltról,

véletlen hagyhatta ezt ki a riportból…

 

Miközben hencegett, megtörtént a csoda:

ahogy megérintett – nem vágytam sehova!

Csüccsentem ölébe, gyengéden behorpadt,

Éreztem, kell nekem - hiába lerobbant.

 

E bútor ugyanis, annyira dédelget,

a testem állítja: lelek itt védelmet!

Kidomborította, meggyőző alkatát,

hadd legyen sufniból kimentett jóbarát,

 

 bevetett mindent, hisz helyzete lett, s komoly,

tudta, hogy általa lehetek csak fogoly.

Leigáz, míg ülök, ravasz stratégia,

meghódít komforttal, ez – rafinéria!

 

Pedzette, hogy színe, mutatna a kertben,

ám huzata kényes, kíméljem parketten.

Bársonya divatmúlt, de kaphat palástot,

Pasztell zöld, kifakult – mégis elvarázsolt.

 

Odaképzeltem a csöpp előszobámba,

érkezőknek, amint – karjait széttárja,

körötte növénnyel, szép színfolt lehetne,

haszna a fogast is legyőzné nevetve.

 

Praktikus lesz majd, hogy rádobjam a szatyrom,

csizmám is húzhatom ülve, ha akarom,

fészkében az elmém még tovább fontolgat:

világos lett immár; legyőz e fondorlat…

 

Dióbél érez így héjában, ha marad,

vagy egy csöpp fióka anyai szárny alatt,

akárhogy fordultam, karolt csak ádázul:

tökélynek nevezni kényelmét; rám hárul!

 

Oldalán lábaim átvetve hevertem,

nagy pókkal szemezve közvetlen felettem,

sok régi lemez és egy ócska gramofon,

aggódtak: a csillár, mit szól a plafonon?

 

Még tovább méláztam, hol legyen a helye,

dolgozószobámnak, sem lenne szégyene,

képezné ki magát, ötletforrásommá,

bár néhány szavamat – tán kifogásolná...

 

Nappalim szögletén, lehetne oázis,

ölelő mélyéről, szállhatna fohász is,

hajnali fényeket, belőle szemlélném,

merengnék kávézva - álmaim emlékén…

 

*

 

Persze, hogy hálómban kötött ki legvégül,

és itt is maradhat, amíg csak megvénül,

majd együtt nézzük az unalmas, rossz műsort,

hallgatunk zenét, mit sugároz a műhold,

 

s szemüvegem, ha lesz, rá azt is tehetem,

reggel – jó esetben – matatva meglelem.

Majd telnek napjaink, idilli békében,

hisz ő a "nekem lett" – álom karosszékem.

 

Így lopakodott be - szívembe, szobámba,

s érte el célját az offenzív blokádja,

tanulság e versből, talán csak az lehet,

hódíthat vén „trón” is, csalafintán teret...

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

ereri2017. október 18. 23:33

@GreyMouse: Köszönöm! E.

GreyMouse2017. október 16. 23:45

Kedves Ereri!

"Alkalmat talált és mesélte, de rögtön,
vallotta: ez a hely számára - egy börtön.
Ígérte, meglátom – ő lesz az "Igazim",
karfáján helyeselt számtalan magazin."

Nagyon tetszik, ahogy élettelen (de nem lélektelen) tárgyat ruházol fel emberi érzésekkel és rafinériával. Gazdag fantáziád nagyon szerethető alkotásban öltött testet ismét. Remekül vezeted a történetet, ahogy a ravaszdi bútor egyre közelebb jut végcéljához. Könnyed hangulata kellemes mosolyt hagy az olvasó lelkében. A vers szerkezete szabályos, rímjeid pedig nagyszerűen összecsengenek. Gratulálok versedhez.
Szeretettel: Mouse.

ereri2017. október 14. 16:36

@jade1023: Köszönöm szépen drága Margitom! Örülök, ha tetszett! Szeretettel, hálával ölellek: E. E.

jade10232017. október 12. 19:32

Fantasztikus alkotás,könnyed stílusban,a tőled megszokott formában!

ereri2017. október 10. 23:30

@merleg66: Nagyon aranyos vagy és köszönöm szépen a dalt is kedves Gábor! Igen, valós a párhuzam, Bródy is kacatokról énekel és az én képzeletbeli fotelkém is egy szintén képzeletbeli lomtárban szólított meg. Öröm, hogy erre jártál! Köszönöm szépen még egyszer - szeretettel, tisztelettel, hálával: E. E.

ereri2017. október 8. 20:29

@Liwet: Csücsülj rájuk és megsúgják hova vágynak :) Köszönöm, hogy itt jártál, mindig öröm a látogatásod. Hálás vagyok érte! Szeretettel, tisztelettel: E. E.

ereri2017. október 8. 11:25

@Mikijozsa: De jóóó! Örülök, hogy tetszett! Vannak ilyen "elmemenéseim" olykor és nem voltam benne biztos, hogy megérti valaki, hogy egy bútorról azt gondolom, hogy megszólít, sőt önmagát menedzselve meghódít :) Egy biztos, engem szórakoztatott e versike megírása, és ha az ide tévedőket meg az olvasása, akkor nem született meg hiába ez az írás. Nagyon szépen köszönöm, hogy megtekintetted és időt áldoztál rá, hisz nem éppen rövidke..! Hálás vagyok érte! Szeretettel, tisztelettel: E. E.

Pflugerfefi2017. október 8. 09:38

Egy fotelról írni ilyen volumenű alkotást!
Le vagyok nyűgözve! Nagyszerű!

merleg662017. október 7. 22:38

Csak így egyszerűen: fantasztikus...Nagyon de nagyon tetszett.
Olvasásakor ez a kis dal jutott eszembe:

https://youtu.be/kE13USoI4Ik

Liwet2017. október 7. 21:12

De jó kis élmény ez így éjjelre. Könnyed, kellemes olvasmány és ott a tanulság is a végén. Nekem is van egymásra rakva két régi Thonet székem, kinn van a garázsban és várja a helyét, ami persze még nincs meg:))

Mikijozsa2017. október 7. 21:05

kölcsönvennék tőled fantáziából, teljes döbbenet részemről, annyira jó gratulálok