Érdekességek, gondolatok, pályázataim

Egyéb
Marie_Marel•  2013. március 8. 22:47

Hugonnai Vilma, az első, diplomás magyar nő

Hugonnai Vilma, az első, diplomás magyar nő

Egy grófi család ötödik gyermekeként született, kiváló oktatásban részesült, hiszen a Prebstrel Mária leánynevelő intézet bentlakásos tanulója volt, ami akkoriban a nők számára megszerezhető legmagasabb szintű ismereteket jelentette Magyarországon. Tizennyolc évesen férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. Vilma figyelmét kezdettől fogva lekötötték a természettudományok, férje azonban nem érdeklődött a szellemi dolgok iránt, így házasságuk soha nem működött igazán.

1869-ben tudomást szerzett róla, hogy a zürichi egyetem női hallgatókat is fogad, ám a beiratkozáshoz férje engedélye is kellett. Az engedélyt megkapta, anyagi támogatást azonban nem. Állítólag ékszerei eladásából finanszírozta a tanulmányait, és nagyon nehéz körülmények között élt egyetemi évei alatt. 1879-ben orvossá avatták, majd az egyetem sebészeti klinikáján és egy alapítványi kórházban dolgozott egy évig.

1880-ban hazatért, és kérte orvosi oklevele elismertetését. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter héttagú orvosi bizottságot állított fel annak eldöntésére, hogy nők gyakorolhatják-e az orvosi hivatást. A bizottság ennek nem látta akadályát, ennek ellenére Trefort megtagadta a kérelmet az érvényes törvényekre hivatkozva. Vilma ezután szülésznőként tevékenykedett.

Ahogy az várható volt, házassága végképp zátonyra futott Szilassyval, 1887-ben azonban újabb házasságot kötött Wartha Vincével. Férje kérésére felhagyott a szülésznői tevékenységgel, és elméleti kérdésekkel kezdett foglalkozni. Továbbra sem mondott le egyetemi oklevele elismertetéséről, ami ekkor már egyre több, külföldön diplomázott nőt érintett.

1895-ben végül egy rendelet lehetővé tette, hogy a nők Magyarországon is egyetemi tanulmányokat folytassanak, így Vilma oklevelét is elismerték, és Budapesten is orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is vihetett magánpraxist, ahol főleg nőket és szegényeket gyógyított. Több publikációt is szentelt az egyenjogúságnak, és lelkesen támogatta  a nők színvonalas oktatását. 1899-ben sajtóvitába keveredett Pap Samu országgyűlési képviselővel, aki élesen kritizálta a nők jelenlétét a szellemi pályán. 1907-ben pedig Kmetty Károly egyetemi tanárral bonyolódott nyilvános vitába a nők jogegyenlőségéről.

Marie_Marel•  2013. február 9. 20:09

Evett már ön Pepsis-palackot?

Evett már ön Pepsis-palackot? A két nagy Cola versenyben: kinek a palackjába haraphatunk először? 2011. március 17. 06:29


Teljesen újrahasznosítható anyagokból készült palackot dobhat piacra a PepsiCo. Inc., ha az új növényi összetevőkkel végzett kísérletek beváltják a várakozásokat – jelentette a Reuters.

A vállalat jelenlegi „zöld” palackjainak készítéséhez bizonyos fűféléket, fenyőkérget és gabonaszemek héját is felhasználják, ám az újdonságot narancs- és krumplihéjra, illetve zabszemek burkára alapoznák.Ezek a Pepsi egyéb tevékenységének melléktermékei, hulladékok, amelyeket hasznosítani akarnak. A cég kutatói úgy látják, sikerült olyan molekulaszerkezetet létrehozniuk ezek felhasználásával, amelyből a jelenlegi palackokra a tapintás, a kinézet és a tárolási hatékonyság szempontjából megszólalásig hasonló terméket tudnak előállítani. A kísérleti gyártás jövőre indul. A versenytárs Coca-Cola jelenleg olyan palackokat árul, amelyek 30 százalékban cukornádból készülnek. A Coca-Cola szintén 100 százalékban növényi alapú kólás palackokkal akar előállni.

Marie_Marel•  2013. január 9. 10:46

Tanmese

Tanmese...

"Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált.

Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre.
Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg.
Rázd meg magad és lépj egyet feljebb."

Marie_Marel•  2012. december 27. 13:42

Anthony Robbins a vidámságról

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.” (Anthony Robbins)

Marie_Marel•  2012. december 24. 13:23

XXIII. János pápa mondata

„Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt” – XXIII. János pápa