Érdekességek, gondolatok, pályázataim

Nohát, mit találtam a neten! Prózaíró pályázat a saját versem alapján...:-)

cupido nevű blogspotos, 2011-ben:

" Pályázatot szeretnék hirdetni!
Még soha nem csináltam ilyet, de úgy gondoltam izgalmas napokat okozna, ha a ti írásaitokat olvashatnám. A nyereményt sem találtam még ki, sőt (lehet hogy ez most eltántorít) talán nem is lesz, csak az első hely érzete, meg talán az én építő kommentjeim. Építő? Lehetséges. De én magam se igazán fejlődtem még ki, mint írópalánta, viszont ez nem zárja ki azt, hogy nincsenek jó meglátásaim. A zsűri valószínűleg a közeli barátaim alkotják, akik blogot nem igen vezetnek, de olvasni imádnak.

A pályázat témája szabadon választott. Egy dolog van csak! A választott műfajhoz (novella, elbeszélés, vers, egyperces) az alábbi versek alapján kell írnotok. – Tehát olvassátok el a verseket válasszatok egyet és az alapján, amilyen történet az eszetekbe jut vessétek Word-be és küldjétek el.

Címnek nem kötelező használni, de a verset a pályaművetek elejére vagy végére másoljátok be.

A vers hosszúsága szabadon választott, novelláé min.2 - max.5 oldal, elbeszélés min.6 – max.15 oldal, egyperces a címből eredően rövid, kb. fél A4-es lap. Az oldalak A4-es méretben értendők, betűméret 12 pont, típus Times New Roman.

A választható versek:

Ha ezek nem tetszenek válasszatok ti egyet és írjátok meg kommentbe, vagy chaten melyiket szeretnétek. Viszont jobban örülnék, ha innen merítenétek ihletet."
Forrás:
http://egycupidobukasa.blogspot.hu/2011/02/poeta-palyazat.html

 Jó társaságba kerültünk. :-)

***

És az eredmény:

2. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/2.%20helyezett
3. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/3.%20helyezett
7. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/7.%20helyezett

Igazán érdekes, nem? :-)

***

Marie Marel

A kert magánya

Régen-holt szőke leány emléke
kapaszkodik a tört kerítésbe.
A lécek közt halvány dallam suhan,
mint elhaló, fájó zongora-futam.

Kondul a szélben a falu harangja.
Óh, hol van a lányka emlék-alakja?
Fű között rejtezik lába nyoma,
pihenni vágyik a kis pocsolya.

Roskad a pad már: nincs kinek állni.
Nem fog a lányka szerelmet várni.
A falon tétova borostyán matat,
lehull a csöndben a fáradt vakolat.

2009. április 20.

***

Sznitén poetes vers:

Vörösmarti Daniella

Tangó

Sötét éjben utazom,
Köröttem csillagok.
A hajnal első pírja
A táj ajkán ragyog.

Szájában az élet íze,
Lecsókolom róla.
Puha bőrén ledőlök
A szűz-szülte hóra.

S míg én bódultan fekszem
A maradt sugáron,
Az alkonynak dús partján
Elnyel az álom.

Két ajkai közt forgat,
Két kezével ölel,
Majd reményének íze
Az éjszakával tűn el.

Hajnalfényben utazom,
Köröttem fényszikrák,
Álomképem szép csendjét
Lomhán felisszák.

Számban élet íze nincs,
Lecsókoltad róla,
Elvitted magaddal egy
Kéjbe tűnt tangóra.

2010.

***

1. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/1.%20helyezett

4. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/4.%20helyezett

5. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/5.%20helyezett

6. helyezett http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/6.%20helyezett

Különdíj http://egycupidobukasa.blogspot.hu/search/label/K%C3%BCl%C3%B6nd%C3%ADj

"Az alázat, az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele. Már a dolgok természetéből fakad, hogy aki feladatán elmélyül - "megfeledkezik önmagáról".
A hiúság, az önzés, az érdek, nem csak erkölcsi rossz, de szellemi akadály is, s nem egy kitűnő alkotást fosztott meg attól hiú tökélye, hogy valóban közkincs, halhatatlan alkotás legyen."

Forrás: Pilinszky János: Az alázatról

***

"A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy félrőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy félrőffel egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed. Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknánk: kis mákszemek, nagy mákszemek."

 
Forrás: Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma, 1. rész, Estella - részlet

"Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kellett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban.

Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!"

Forrás: https://www.facebook.com/agi.haas.1/posts/812816828746296?notif_t=close_friend_activity

"Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: Miért haragudnánk emiatt másokra?"

Buddha

Mese a Kicsi Lélekről és a Fényről
(Neale Donald Walsch, a Találkozásom Istennel című könyv szerzőjének tanmeséje.)
 
Nem ismerheted a meleget a hideg nélkül, a fentet, a lent nélkül, a gyorsat a lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a bal a jobb nélkül, az itt, az ott nélkül, a most állapotát a később nélkül.Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy Kicsi Lélek, aki ezt mondta Istennek:

-Tudom ám, hogy ki vagyok én!
- Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.

 Isten szélesen mosolygott: - Nagyon helyes! - kiáltott fel, - Te vagy a Fény!

De hamarosan ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez - ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek - és azt mondta:

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

 - Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

 - Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy, mint a nap sugara. Ahol Te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertya lángjai nélkül, egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen. Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.

 Isten megint elmosolyodott: - Már megvan, - mondta - mivel nem tudod látni magad, mint Fény amikor a Fényben vagy, körülveszünk Téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

 Csak ha azt választod - válaszolta Isten. - Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van.

 - Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

 Nem ismerheted a meleget a hideg nélkül, a fentet, a lent nélkül, a gyorsat a lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a bal a jobb nélkül, az itt, az ott nélkül, a most állapotát a később nélkül.

 Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy bármit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni.

- Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.

 - Remek, - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált - olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

 - Igen, és elkezdheted már most rögtön, - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel - de miben akarsz különleges lenni?

 - Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek - Nem értem.

 - Rendben - kezdte el a magyarázatot Isten - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

 A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra.
- El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

 - Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

 - Ó, igen! - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.

 - Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

 - Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.

 A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.

 - Nincs senki, akinek megbocsáthatnál.

 - Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.

 - Senki! - válaszolta Isten. - Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint Te. Nézz csak körül! A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.

Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, és a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.

 - Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

 - Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen különlegesnek lenni...

 - Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked!

 - Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?

 - Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

 - Természetesen! - ígérte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.

 - De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, Te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtedd ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

 A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

  Ne légy meglepve, - mondta a Barátságos Lélek - megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, már rengetegszer táncoltunk együtt, Te és Én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak Te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és a Lent, a Bal és a Jobb. Voltunk az Itt és az Ott, a Most és az Azután. Voltunk Férfi és Nő, Jó és Rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, Te és Én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a kifejezés lehetőségét és a megtapasztalást, hogy kik vagyunk valójában.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?

 - Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.

Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.

 Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a nem túl szép dolgot. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

 - Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni - Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!

Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt

 Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

 - Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

 Így a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének. 

- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

 - Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni...

 - Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen?

 - Emlékezz, ki vagyok valójában!

 - Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

 - Jó, - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, hogy ki vagyok. És ha Te nem emlékszel rám, mint ahogy Én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem, ki vagyok, Te is elfelejtheted, ki vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, kik vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, ki vagyok Én

 Így létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit megbocsátásnak hívnak. És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a megbocsátást, és megköszönje, akármelyik lélek tette is azt lehetővé. Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott:

"Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.”