Eratus

voodoo•  2012. november 15. 23:48

Hiszek egy...


Credo in unum


Hiszek egy Istenben, a mindenható Fényben,
A földi és égi kapcsolatok megteremtőjében,
Hiszek az angyalokban és a síron túli létben
És hiszem, hogy valahol rám is várnak régen.
Hiszek a szerelemben, a legszebbik érzésben,
Amit akkor is élvezünk, ha belehalunk éppen,
Hiszek az esendő férfiban és a csábító nőben,
Akik egyformán kedvesek Urunk szemében.
Megfürdünk a szerelemben, a tüzében elégve,
Hamuvá, porrá leszünk és felszállunk az égbe,
Odafent angyalok várnak ránk és az örök élet
És egyszer majd feltámadunk, de addig is még
álmodunk valami szépet.

voodoo•  2012. november 7. 20:20

Hogy ne tévedj el...


Hogy idetalálj


Már téli álmát alussza a téren a hinta,
Szürkére festi az ég felét a felhőtinta,
A másik fele azúrkék és kristálytiszta,
A Napra nézek, de a Hold néz vissza.

Elszállt a kék madár, kalitkája nyitva,
Szavaimat a szomjas Idő
Mind felissza.



Múlnak az évek, gyűlnek az emlékek,
Már félek egy kicsit, de még remélek,
Csigalassan telnek a nappalok és éjek,
Szenvedek nélküled és csak félig élek.

Nem olvasod, mégis leírom mit érzek,
Hogy már nagyon hiányzol
És várlak téged.



Bevésem a neved  az út menti fákba,
Felírom az égre és a Hold árnyékára,
Hogy idetalálj ebbe a különös házba,
A szívem közepén épített kápolnába.

Gyertyát teszek mindegyik ablakába,
Hogy fénylő jelet fessenek
Az éj falára.

Amikor a szíved majd hozzám elvezet,
Nem kellenek már gyertyák, sem jelek,
Ha megérkezel és megfogod a kezem,
Rég nem talált helyem végre meglelem.

Várom a percet, ha eljön, beengedem,
Addig is erre a szép jövőre
Emlékezem.

voodoo•  2012. november 6. 21:27

Napfény villant


Lehettem volna


Emlékszem ahogy mesélt a szemed,
de különös meséidből észrevétlenül
könnycseppek hullottak le a mélybe
és összegyűltek égig érő fánk alatt,
lábaid himbálva élvezted a szelet,
én a legalsó faágon ülve bámultalak.
 
Rám néztél és becsuktam a szemem,
lassan felolvadtál bennem és tudtam,
fent a Mennyben se lenne másmilyen,
csak ültem és vártam ajkad érintését,
éreztem ahogy egyre hevesebben ver
sok nagy viharban megtépázott szívem.
 
Ám te csak a csalfa tükrödet bámultad,
hátha épp elsuttogja első igaz szavát,
közben kövér könnycseppek hullottak,
és egyetlen jégkirálynő-pillantásodtól
jéggé dermedt a könnycseppóceán
és zord sarkvidékké változott a világ.
  
Lehettem volna tükrödben az az arc,
akivel együtt mártózhattál volna meg
abban a csodás, törékeny pillanatban,
de nem figyeltél rám és megtanultam,
hogy mégse végződik jól minden mese,
és nem minden távoli sziget lakatlan.
 
Napfény villant és szétáradt körben, 
az olvadó jégre festett káprázatként
megérkezett értem egy vitorláshajó,
búcsúszó nélkül indultam el az útra,
talán intettél, de már nem láthattam,
elvitt egy álom, szép volt és ringató.

voodoo•  2012. november 6. 00:07

Az utolsó őrült vágta


Ha megérkezik értünk a reggel
 


Őrült vágta után dárdák hegye csattan,
pajzs reped és porba hull a sötét lovag,
az elismerés moraja töri meg a csendet,
vidám harsonák zengik el diadalomat,
amerre járok, taps és éljenzés fogad.

Sűrű porfelhő lebeg a küzdőtér felett, 
de jól látom ahogy egy lány rám kacsint
és legyezője mögül kacér dáma integet,
már-már visszaintenék, de eszembe jut,
hogy vár rám valaki, aki nagyon szeret.

Átsietek a kihalt kerten és üres palotán,
fel, száztíz lépcsőfokon, lélekszakadva,
hogy mielőbb elérjem az Úrnőm ajtaját:
benyitok és látom, hogy békésen alszol,
itt állok és bámullak hosszú perceken át.

Bár  a kezed már régóta csak az enyém,
mégis naponta megvívok a szerelmedért
és persze a győztesnek járó csókodért,
nézem, ahogy álmodban is mosolyogsz,
és ez mesés kárpótlás sajgó sebeimért!

Kikapcsolom a tévét,  gyertyát gyújtok,
melléd bújok és nézlek, nem alszom el,
vigyázom álmod egész éjjel, csendesen,
és ha majd megérkezik értünk a reggel,
a mosolyommal ébredsz ismét Kedvesem!

voodoo•  2012. november 5. 21:49

Elveszett


Valahol az Éden szélén


Bolyongok, mint Ádám, 
Évát keresem kétségbe esve, 
Közel járok a csillagokhoz, 
A Mennyországtól túl messze, 
Tegnap boldog férfi voltam, 
Ma már csak fáradt sziluettje, 
Magányos, kóbor lélek, 
Valahol az Édentől keletre.

Amikor megjött hozzám, 
Azonnal a bőröm alá költözött 
És ősasszony táncát járta 
Ösztöneim zord sziklái között, 
Elrabolta egy őszi reggel 
És a világ ködruhába öltözött, 
Hiánya azóta izzó lávaként 
Hömpölyög a bordáim mögött.

Nélküle senki vagyok, 
Mellette minden lehetnék talán, 
Mert felettem ő az Ég 
És előttem a végtelen Óceán, 
Örökké nyíló vadvirág 
Szívem sok sebtől kérges falán, 
Akivel újra belépek majd 
Az elveszett Édenkert kapuján.