enikohalasz blogja

Elmélkedések

A reggeli szürkületben furcsa dolog ráébredni a helyzett valóságos voltára és meglepetten konstatálni mennyire vakon élünk időnként. 

Oly természetessé válnak a dolgok, a történések melyek folyamatosak körülöttünk, egyszerüen csak belesímulnak a hétköznapok körforgásába, álcázva magukat valamiféle diszkrét egyszerűséggel.

Valamikor régen olvastam, hogy a rák egy intelligens betegség. Mikor megjelenik a szervezetben, azonosul a környező sejtekkel, azok tulajdonságaival, gyakorlatilag becsapja, félrevezeti a szervezet „védelmező katonáit” és 

mire felismerik, hogy az ellenség beférközött a falak mögé, már legyőzhetetlen méreteket ölt. 

Talán így történik ez egy kapcsolat szétbomlásával is.

A változás nem történik egyik napról a másikra, ám mire rálátsz a dolgok valóságára, már fényévekkel vagy a kiindulási pont mögött. 

Széthullik az álca, a köd eloszlik a szem elől míg Te azon gondolkodsz,

az életednek melyik része a káprázat: a volt, vagy a lesz?

Lélekmorzsák

Szétestem, 

dirib-darabjaim keresem, 

néha egyet-egyet meg is találok 

örülök neki, ha

hol itt, hol ott felbukkan 

egy-egy új darab,

csavarnyi elme 

kortynyi lélegzet,

egyik másik összekéredzked,

rakosgatom egymásra térd, láb, lélek, 

fülek, szemek látni szeretnének, 

karok melyek ölelésre vágynak, 

a szívet végképp nem találva 

apró darabkák lélekmorzsák 

tárva, zárva,

javítva, csavarozzák.