Vezeklés

Megbántottalak,  
elmulasztott tegnapok
némaságával,
a ráncfaragó idő
elmúlásával,
kételyek között hagyva…
Az írás lehet,
csak méltó vezeklésem
vad késztetésem,
mert fülemben visszhangzik
sajgó szívhangod,
jajkiáltását hallom.
Szemem könnyében,
bússá szépült arcodon
hiába várás
ül, megérzem ideges
mozdulatod, min
  végigfut a remegés.
Visszautaznék
az időben tehozzád,
hogyha lehetne,-

de nem lehet. Ezért e

jogos víziók
egyre csak jönnek, s nem
parancsolhatok

tollamnak, viszi kezem.
így lesz ez a vers
őszinte vezeklésem...

Bocsáss meg, kérlek!