Új élmény

 

Kint a kertben üldögélt Bicebóca az öreg almafa ágai alatt, melyek oly sokat tudtak róla és érzései milyenségéről is. A tavaszi napfény arcán játszott ezernyi szikráival megcirógatva és egyben nógatva arra,hogy tavasszal a reményeink vágyaink is meg kell, hogy újuljanak, erősödjenek . Olvasott buzgón belemerülve a betűk csodálatos nyugalmat árasztó világába. Mindegy, hogy mit, csak olvasson, mert így más világokba is belekukkanthat, belekóstolhat kicsit és addig a külvilág megszűnik, a szürke megszínesedik. El is volt egymagába így egy darabig. De mintha most egy hangot hallana, amelyik a nevét kiáltja, Hahó! Hahó…!Hátranéz és ott egy rég nem látott, de jól ismert arc Férfiarc, kipirult és felé mosolyog gondűző tekintetével. Heló!- köszönti Bicebóca meglepetten, mert csak úgy ez a személy nem szokott eljönni hozzá. Szó, szót követett és kiderült, hogy a reggeli kocogását végezte az illető, megszomjazott útközben, meglátta, hogy kint üldögél ő és bement azzal az ürüggyel, hogy kérjen egy kis vizet, de közben, ahogy beszélt abból látni lehetett az őszinte érdeklődést irányába. Legalábbis, Bicebóca ezt érezte ki a szavaiból és a lelke mélyén tudta, igaza van. Ez tudat végtelen boldogságözönt árasztott rá, ami kitartott egészen a nap végéig, mélabúját örömmámorrá változtatva. Így lett a zord hétköznapból útravalóul meleg szívpogácsa.