Neszei a hűvös ősznek

Langyos szellő hűvösbe torkollik

Ölelve kopár fák derekát

Az éj sötétje jócskán kinyúlik

Őrizvén az alvó nyár álmát

 

Avarszőnyeg takarja a talajt

Hófehér krizantém, ami még hajt

 

Barna falevél reszketve lehull

 Megtaposva a földön fekszik

Csendesen nyöszörögve válaszul

Száraz, siró testén vad szökik

 

Át, az örökzöld nem vet le ruhát

Ő csak zöldell a mindenségen át

 

Kövér fű rég nem nő a mezőkön

Hideg dérre ébrednek rétek

Fagy nevet a gömbölyded felhőkön

A minden szentek ideértek

 

Várják, hogy a talajt megdermesszék

Érkeznek a hideg lelte esték

 

A Napnak is az ereje fogytán

Korongja már nem olyan tüzes

Mókus les ki az odúja lyukán

Sün orra is már kicsit deres

 

Fázó kezek simulnak egymásba

Összebújva ketten egy kabátba…