emonye blogja
VersVándorbot
Kihalt országúton vándor ballag,
Egyedül, egy botot tartva kezében.
Jó volna egy meleg pamlag,
Ez jár most az ő fejében.
Fáradt, kimerült, szeretne pihenni,
Ekkor a bot szól: -támaszkodj rám!
Utadon támaszod szeretnék lenni,
Velem könnyebb lesz, gazdám!
Hű társad vagyok, e magányos úton,
Szoríts meg erősen, az egyedüllétben.
Ha vándorlásod folytatod egy puszta tájon,
Gondolj arra, otthonod vagyok kezedben.
Körülötted csak fák, hegyek, dombok,
Bárányfelhők rohangálnak a fejed felett.
Vigasztallak suttogva, halld meg amit mondok,
Ne legyél soha reményvesztett!
Botjára támaszkodik gyengéden a vándor,
Megfáradt testét a bot tovább viszi.
Elbóbiskol, s szépet álmodik ekkor,
Vándorbotja házikója előtt ébresztgeti...
Sir az ég
Sir az ég.
Hullatja könnyeit a földre
Derüs nyárból, borús őszre
Még most is!
Sir az ég.
Dühöngve orditanak az angyalok
Felhők csattannak, szólnak a sikolyok
Itt a vég!
Sir az ég.
Orcája meg-megfénylik
S ezt a ragyogást az égiek igénylik
Óh, mily gyönyörüség!
Sir az ég.
E rút világot könnye széppé varázsolja
És a bünös mocskot mindenről lemossa
De mind hiába!
Sir az ég.
Áztat gyilkost, kegyetlent, gonoszt
De nem képes kiirtani csirájából az ősi koszt
Oly nehéz!
Sir az ég.
Árvák ajkát nedvesiti, lázas testüket lehüti
A sok, sok haldokló növényt feléleszti
Segitség!
Sir az ég.
Csendes némaságban koppannak már könnyei
Ködösek és tüzvörösek kisirt felhő szemei
Elfáradt rég…
Úgy szeretnék
Úgy szeretnék,
Könnyet ontva,
Vitorlát bontva
Elmerülni a semmibe…
Hogy ne fájjon semmi se,
Úgy szeretném!
Csak álmodtalak
Érintenélek, de eltűnsz,
Mihelyt, pilláim ismét a világra nyílnak.
Hívnálak, de megszűnsz,
Tüstént, amikor a virágok szirmot bontanak.
Néznélek, de tovaillansz,
Amint, a hajnal bíboron rám telepszik.
Hallgatnálak, de néma maradsz,
Mert, az álmom a napfényben már holtan fekszik.
Beszívnám illatod, de elhagysz,
Miként, a hold elvonul, s az ég már kéken ragyog.
Fognám kezed, de semmibe vész,
Ahogy, a valóság hangjait meghallom -valaki kopog.
Maradj, ne menj!- cserébe mit kérsz?
Gyengéden simul egy kéz,! szólítanak. -Ébredj, keresnek!
Te és az ábrándképek, így a sötétbe vesznek…