Idill

emonye•  2010. május 14. 14:46

Az unalom édes mézként végigfolyik testemen

Hogy a lelki boldogság múlandó –

Ezt nem szabad megsejtenem

 

Mert akkor borul minden

Édes unalom nincsen…

 

 Nap felé kacag a lelkem

A sebek nem fájnak

Nem akar vége szakadni a mának…

 

Végtelen perc – létezik

A boldogság belőle étkezik…

 

Szívem repeső kisgyerek

J’tszik, tombol, bolondozik

Visszahallom dallamát, ahogy megyek

 

Virágba borult fák hívnak

Mámorít a tavaszi illat…

 

Szellő szelídítette vonásaid lágyak

         Arcod, ha komor

Nekem az a nyomor…

 

Napok óta gondűző mosolyod bűvöl el

Elgyötört tekinteted, mint anya gyermekét

Úgy ölel…

 

A teljesességtől sírok…

Míg hideg kezeden egyet szorítok

 

Köszönt ezüstös alkonyat

Bennem csak egy gondolat

Maradt…

 

…holnap,

Ne fossz meg az idilli mától…

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2010. május 14. 15:37

Törölt hozzászólás.