Hullámvölgy

Jó volna valaki…

ki ölelő karját felém nyújtja ki

felvidítaná bánatcsepp tekintetem

mosolyával űzné el sötét fellegem

 mikor hullámvölgybe kerülök

ha nem szólhatok, valakihez megőrülök

satuként szoritja szivemet a fájdalom

üres tekintettel a semmit bámulom

„bánatcseppem” megered

kezem fadarabként mered

gúnyolódik a csend…

düh, szomorúság feszit bent

magam emésztem

mérgem tenyésztem…tovább…

jöjj, mond ki :- bocsáss meg!

önmagamba zárva fázok

hol vagy te, kinek kitárulkozhatnék?

…és jeges magányom feloldanád

kicsit megértenéd lelkem

felfognád hozzád küldött jelem

csigaházikódból végre előbújnál

hogy a völgyből együtt mehessünk

fel a hegyre…