Hold

Az éjszakával vivja örökös harcát

Ez megsápasztja, beteggé teszi arcát

 

Lámpása  a korom éj hivó ölének

Helyet adva ezzel az alvó reménynek

 

Anyja a fénylő lelkű kis csillagoknak

Tanuja a vágyva, némán lopott csóknak

 

Jeges magányt óvó szemeivel óldó

Az özvegy sötétben mindig világitó