Csak álmodtalak

Érintenélek, de eltűnsz,

             Mihelyt, pilláim ismét a világra nyílnak.

                   Hívnálak, de megszűnsz,

                   Tüstént, amikor a virágok szirmot bontanak.

                   Néznélek, de tovaillansz, 

                    Amint, a hajnal bíboron rám telepszik. 

                    Hallgatnálak, de néma maradsz, 

                   Mert, az álmom a napfényben már holtan fekszik.

                   Beszívnám illatod, de elhagysz,

                    Miként, a hold elvonul, s az ég már kéken ragyog.    

                   Fognám kezed, de semmibe vész,        

                   Ahogy, a valóság hangjait meghallom -valaki kopog.

                   Maradj, ne menj!- cserébe mit kérsz?     

                   Gyengéden simul egy kéz,! szólítanak. -Ébredj, keresnek!

                   Te és az ábrándképek, így a sötétbe vesznek…