emiversek78 blogja

emiversek78•  2022. április 3. 13:24

Pumacica kalandjai

1. Intim találkozás az adóhivatallal

Pumacica egyrészt ösztönösen vonzódott az egyenruhához, másrészt viszont épp annyira viszolygott is tőle. A hatalmat testesítette meg. Amelyből épp csak annyi jutott neki, amennyi hatást tudott gyakorolni az erősebbik nemre. A hatás persze sosem tartott sokáig. Csak 1-2 óráig. De ez az adóellenőr magában hordott valami mély szomorúságot, elcsigázottságot, mélabút, talán egyhangú munkája miatt. De az is lehet, hogy családi gondjai okozhatták hangjában azt a remegő, elcsukló várakozást, mintha csodára vágyna. És ez a középkorú, túléretten kislányos, szinte mesésen odakozmált hölgy maga volt a csoda. Férfiak tucatjai flörtöltek a szépséges, nemes úrhölgynek, akit az Életiskola megtanított egyedül boldogulni a kegyetlen pasivilágban. De "offline", személyes randikra nem igazán volt "andungja". Csendes, kreatív magányában lépésről-lépésre fedezte fel esténként paplanalatti énjének minden titkát, feljegyzéseket készített naplójában, pontosan könyvelte mindazt, amit tudatalattijából lávaként tört ki belőle a csendben.

Ilyenkor inkább a szívében volt, mint a fejében, ahol szorgalmas aktakukacként túlságosan is sokat időzött. Állandó migrén gyötörte a mentális stressz miatt, amely munkájával együttjárt, mint viharos májusi zápor után a szivárvány. Férfifaló hajlamai mondhatni egészségügyi alapon mutatkoztak meg személyiségében, sok-sok magányos évtized után, amikor már elege lett az egyoldalú, aszkétikus életvitelből. Csendes elfoglaltságai közepette, legjobb barátai, a könyvek társaságában, eljött az a nap, amikor érintésre vágyott. Kíváncsi lett arra, hogy e nemes hímpéldányok nyújthatnának-e vajon nyugodtabb pillanataikban egyebet neki, mint bosszúságot. Na meg a jól ismert szorongást. 

Elkezdődött életében egy új korszak, új fejezetet nyitott az életében, hátrahagyva minden lehúzó, mérgező kapcsolatot. Virágról virágra röppenve kóstolgatta az édes hímport, de egyetlen pillangót sem tűzött gombostűre, bogárgyűjteménye élő lepkékkel volt tele, amelyek szanaszét repkedtek a világban. Túl volt ugyanis már azon, hogy birtokolják és birtokoljon. Így sétált be egy tavaszi délelőtt az adóellenőr is hősnőnk mézédes hangjának, teltkarcsú, hétszerszült hableánytestének előmelegített csapdájába. A változatosság kedvéért józanul intézte nemes nagymacskánk e rövid intim intermezzót. Az alkolhol hatására ugyanis olyan egységélményei támadtak, amelyeket utólag nem igazán volt képes feldolgozni. Elhatározta, hogy ezúttal ugyanúgy benne lesz lelkileg, mint testileg az adott pillanat esetleges örömeiben. Folyadékra persze, ezúttal is ipari mennyiségben volt szüksége, ez földhözragadt, szárnyaszegett kentaurokkal gyakran megesik. Nehéz magasra szállni, ha vágyaid a földbe rántanak.

Az intim légyott helyét rábízta újdonsült lovagias nőcsábászára, aki egész jól játszotta a szerepét. Kerülték a zsúfolt, zajos nyilvános helyeket, olyan falakra vágytak, amelyeknek nem volt fülük. Nem lát, nem beszél, ilyen az igazi vidéki panziós. Az ilyen fogadósoknak mindig lesznek kuncsaftjaik. Világjárványok és világháborúk közepette is. Az átmenet a baracknektártól az összefonódott emberi test-tornádó édes nedveire lehetett volna fokozatosabb, de mikor szorít az idő, felgyorsulnak mindig az események. Az első komoly akadály a csók volt. Pánikroham illata volt, pluszban volt megint a lélek. A két lélek szeretetre vágyott, a két test csupán gyors, könnyű megkönnyebbülésre. Az ilyen kompromisszumokból mindig a lélek húzza a rövidebbet. Már tizenévesen eldöntötte, hogy sosem lesz szerelmes. Szerencsére a világ könnyedén igazodott az iffjú szűz óhajához. Nem is lett volna akibe.

Az első csókon túl már könnyen vette az akadályokat, lelke hozzászokott, hogy parancsszóra érezzen, vagy éppen ne érezzen, ahogy a helyzet kívánta. A testi örömszerzés hadműveletére koncentrált. Nagyon jól ismerte már nemes kéjbarlangja minden zugát, tudta, merre vannak benne a megmászásra érdemes alvilági hegycsúcsok. A gyönyöróceán mélyére, a félig elhúzott redőnyön keresztül beszivárgott a napfény, rend volt végre odalent, a Teremtés tündéri barlangjában, lüktetve szivárgott a felszínre az ősi Életforrás édes nedűje és elcsigázott adóellenőrünk boldogan szürcsölt belőle. Annyi finnyás, frusztrált titán után végre egy nemes vándorlélek, aki be mer tévedni e sötét labirintusba, sőt, ideig-óráig még szelíd üzemmódban is működik. A bikaviadal nem tartozott Pumacica kedvencei közé. Unalmasnak találta a nyers erő féktelen, tomboló vezérdilijét, távol tartotta magát tőle, nehogy ártson törékeny művészlelkének a túl sok adrenalin. Szeretett dorombolni lassan, kedélyesen elterülve a jóltáplált, puha pókhasakon, bár ezúttal az ő kedvéért, még az ebédjéről is lemondott ez a haladó szintű, intelligens, szelíd és ápolt bájgúnár. Tűzdárdájában már készült hősnőnk számára a finom tejecske, gyerekjáték volt lecsapolni e vitamindús csodakészítményt. Mea culpa, mea maxima culpa...

Azonban a házasság boldog kötelesség-börtönében évtizedekig sínylődött úriasszonyt nem tudta oldottabb tudatállapotba átlökni semmi más, mint a kivont kard erényeit mintázó érett férfiököl. No nem a képébe vágyta nyomatni magának úrnőnk, hisz olyat már sokszor érzett, de mazochista hajlamait már szinte mind kinőtte. Tudta már mit tartogat megfelelően pozícionálva a közelharc eszköze. A győzelem e hivatalos adócsatákhoz szokott ökölre mélyebb, rejtettebb szinten várakozott. Odalent, magányos barlangjában trónolt a Macskakirálynő és várta a jól megérdemelt, régóta sóvárgott ostromot. Minden egyes szüléskor ez a kéjes fájdalom járta át testét, kozmikus gyönyör várt rá, a vajúdás óráiban és a kis fejecskék tudták mire vágyik a Teremtés istennője. Fej vagy ököl? Legyen ez utóbbi, így döntött a hölgy teste, miután végre kiszállt a fejéből őnagysága és átadta magát a valóság egy sokkal tágabb, misztikusabb dimenziójának. Kinyílt az Aranykapu, az Alvilág lényei szaladgáltak ki-be rajta. Azokban a pillanatokban ismét szerette ezt a meggyötört, elnyúlt, eltespedt női testet.

Érzések tornádója ébredt időzített bombaként ketyegő testében, tudta, hogy anakonda-lényének vonaglása csak a pillanatnak szól, nem az öröklétnek, mégis boldog volt. A Gyönyör Boldogasszonya. Tudta, hogy ezt a férfit sincs joga bekebeleznie, magába temetnie, felemésztenie, elengedte örökre. Az érzéshullám első lökésein érkezett a felszabadultság, az eufória, a nevetés, majd egyre mélyebb seb-rétegek szakadtak fel a tapasztalt férfiököl hatására a lelkében. Azokba a rétegekbe ritkán jutott be napsütés. Ott tárolta a legmélyebb, legsötétebb emlékeit, kora gyermekkorától kezdve. Düh, félelem, szomorúság, forró gejzírként csapott fel, könnyek patakzottak arcán, kéretlen, kínos könnyek, mert nem jó az ember lányának túl sokáig fejben lenni. De a fejetlenség még veszélyesebb. Biztonságért adta fel sokszor a szabadságot és póráz nélkül nem igazán tudta, mit kezdjen magával. Élni tanult. Szeretni. A Másikat. Aki némi nemi örömmel megajándékozta néha, de mihelyt ragaszkodni kezdett az aranykalitkához, silány kosztra jutott, szárnyai sorvadni kezdtek és dalolnia sem volt szabad többé.


2. Úriember nem vaddisznó


            Pumacica egy napon egy különleges megkeresést kapott. Maga is meglepődött az első telefonbeszélgetésen, azon, hogy mennyire választékosan fogalmaz újdonsült férfi ismerőse, egy sokat járt-kelt, sokat látott taxisofőr. Telefonban persze mindig oldottabbak az emberek, nem kell egymás szemébe nézni és az évtizedek óta belénk ivódott szokásaink, gesztusaink sem annyira látványosak. Mindenestre, hősnőnk úgy döntött, szúrópróba szerűen fogja egy csendes, kellemes vacsora közben kóstolgatni a látszólag teljesen laza, acélidegzettel megáldott úriembert, belepakol pár szelet pizzát, pár üveg sört, kicsit szokása szerint kivallassa-kifaggassa életéről, álmairól, ahogy mindig is szokta. Jó szokás ez, jobb előre tudni mire számíthat az ember lánya, ha netalán négyszemközt kellene farkasszemet nézni hódolójával, valamelyik szem nem látta, fül nem hallotta panzió szobában. Szobában? No, nem. Ezúttal úrnőnk valóságos mini-lakosztályra vágyott. Jakuzzis fürdőkáddal, ahogy egy szofisztikált ihaj-csuhajhoz illik. Az „utánam a vízözön” is bele volt kalkulálva módszeresen, jöjjön, aminek jönnie kell, vacsora után elindultak édes-kettesben a testi örömök megcélozott színhelyére.

            A hangulat valahogy mégsem volt pár szippantás cigaretta nélkül az igazi, egy füstbement tervet jobb, ha előre megalapozunk, az a biztos. Az eredeti tervük az volt, hogy fokozatosan oldják egymás hangulatát, így pár üveg sört a recepcióstól is kértek még tartalékba, a fantasztikus randi-csokornak is megkerült a szobában a méltó helye és a magas szobahőmérséklet meg az andalító vízcsobogás hatására oldódni kezdtek percek alatt a gátlások. A jakuzzikádban van valami igazán misztikus összhatás. Ha nem búgna annyira a légpumpa motorja, akár az óceán hullámai között is érezhetnénk magunkat. Mégis, a mesterséges mellékhangokat leszámítva, a légbuborékok érdekes vágyakat hoztak a víztükör felszínére, rég elfojtott, titkos sóhajok, nyögések szabadultak fel az est csendjében. Pumacica mozgásában volt valami mézédesen hívogató, szinte Őstehén szerű lágyság, bár az is lehet, hogy a szorgalmasan kortyolgatott folyékony kenyér tette meg a hatását. Szerencsére annyira nem keverte az ital típusokat, így volt még ereje átfáradni a nászutasoknak kellő romantikával felcicomázott duplaágyba, ahol, csodák csodája, a pezsgőfürdőtől lefáradt, a szorgalmasan fogyasztott ásványvíz hatására egyre inkább felfúvódó óriásbébink egy kis kényeztetésre vágyott. Tudta mi jár neki egy ilyen keserves munkanap után, amelyen reggeltől estig ide meg oda, majd oda meg ide fuvarozta szélesvásznúra beállított mosolyával, kedélyes hangjával, udvarias, szolgálatkész gesztusaival a sietős városlakókat.

            Gondolhatta volna szeretett úrnőnk, hogy az éj leple alatt úriemberünk különös átalakuláson fog átmenni, de hiába, a munkásosztály evési-ivási és alvási szokásai még mindig nagy rejtélyt jelentettek a számára. Nem tudhatta naiv kis gyógytündérünk, hogy puha, meleg ujjai, selymes, angyalian finom hangja mily távoli vadonba csalják el makkot keresgélni a közben egyre inkább vaddisznóformát öltő, a ruhát hanyagul szétdobáló, anyaszült meztelen székely atyafit. Szerette jól megmasszírozni tetőtől talpig az erősebbik nem képviselőit, a manapság oly divatos pókhasakon sokáig elidőzve, óhaj szerint, akár a titkos testrészeken is szervírozva tovább az ellazulás és a kéj boldog, örömteli pillanatait. Sajnos, ennek az alaposan beolajozott úriembernek, akiből időközben sikerült egy kevés hófehér folyékony macskatápot is kipasszírozni, egyre inkább lekoppant a szeme, egyre jobban szétterült az ágyon, a szoba hőmérséklete pedig közben meghaladta a 24 fokot is, mintha valami egzotikus safarira indult volna elcsigázott taxisofőrünk, olyan tájakra, amelyeket még terepjáróval is nehéz megközelíteni. A dzsungel különböző hangjai törtek elő álmában ajkairól. Úgy forgott, mintha nyárson forgatták volna, nyögései mikor fájdalmas kínokról, mikor valamiféle paradicsomi szüzek üdvösség-kezeléséről tanúskodtak, motyogott, mondott, mintha utasok ezrei törtek volna rá, a tömegszállítóra, akinek még álmában is sok volt a dolga, akinek még álmában is úriembernek kellett lenni.

            Ez a kevésbé romantikus, sőt eléggé kegyetlen valóság úgy szakadt rá a dinamikus álomcsatát szemlélve, akár egy magánnyomozóra az isteni, várva várt, régóta szimatolt, keresett-kutatott, rejtett nyom, ő pedig egy nyomozókutya éberségével hegyezte füleit, mint egy kém és várta a reggel első fényeit. Először az villant át az agyán, hogy felöltözik és kisuhan az ajtón, de az éjszaka hűvös, kora tavaszi sötétjébe nem volt kedve kiverekednie magát a sok zárva-zárt kulcslyukon keresztül, mivel tündéri méretei túl tekintélyesek voltak ahhoz, hogy csak észrevétlenül kisurranjon. Majd arra gondolt, csobbanjunk vissza a kádba és élvezzük hátsónkkal a pazar légbuborékokat. Akkor meditálhatott volna, tovább egyesülhetett volna a Víz elemmel, tovább oldódtak volna az évtizedek óta elfojtott érzések benne. Gyógyult, tisztult volna tovább, ha már hősiesen kidőlt az álomcsata büszke győztese, más hölgyeket boldogítva, talán szállítva, szórakoztatva álmában. Akkor elhatározta, hogy ezentúl a legelső randin első aranyszabályként az álmot, édes álmot fogja leszögezni.: „Ha pihenni nem hagysz, magadra maradsz!”

            A reggel azért, mivel végül legyőzte a rettenetes érzelmi vihart és életben maradt, sőt életbe hagyott mindenkit, a kedélye elrontásáért felelős taxisofőrt is beleértve, tartogatott egy kis meglepetést. Pár óra esztelen, agyament hortyogás, röfögés, hörgés, nyögés, vagdalkozás és csapkodás után, mintha skatulyából húzták volna elő a természetnek ezt a kevésbé becsült, alulfizetett és alulértékelt csodáját. Újratöltötte magát és kész volt a számításaink szerint tán a harmadik-negyedik gyorsgaloppra. Elképesztő étvágya van, no de sebaj, hadd kapja meg, ami ezért a sok hősiesen letörlesztett borsos számláért jár neki. Persze, ha tudta volna, hogy ilyen finnyás és pókhasa ily kényes, rá nem ugrott volna semmi pénzért, nemhogy ingyen. De hát késő volt gondolkodni, illetve igyekezett kiszállni a fejéből, az ágy recsegő hangjai gombostűként szurkálták tele az éjszakai virrasztástól meggyötört autodidakta kékharisnya agyát. Amint az az édes barackpálinka szerű gyönyör-folyadék szivárogni kezdett alsótestének nemes nyílásán, a vaddisznóból úriemberbe visszavarázsolódni kész termetes titán szemei kimeredtek a semmibe és megdöbbenve, szinte pityergő hangon kérdezte: „Te most levizeltél engem?” Pumacica ekkor érezte, milyen jó, hogy bármikor úgy dönthet, hogy sosem látják viszont egymást. Az ilyen kérdésekre már unta a választ. Mit felelhetett volna? Hogy parancsolhatott volna ennek az alvilága mélyéről feltörő gejzírnek? És még emiatt is bűntudatot érezzen, hogy érez és élvez? Ugyan már, öltözzünk, és au revoir.

            Az éhség nagy úr, a gorombaságra talán ez kifogásnak jó lett volna, az epés megjegyzést, miszerint „Ezért az árért egy kávéval szúrják ki a szememet? Egy reggelit azért adhattak volna!”, szerencsére már a kapu felé tartva sziszegte el a lovagias nőcsábász, kétségbeesetten sóvárogva legalább egy meleg szendvics után, ezek után valóságos áldás volt kialvatlan Pumacicánknak távozáskor megpuszilni őt és kecsesen integetni utána. Még egy kaland túlélve. Még egy kaland kipipálva. Ebből is tanultunk valamit. Büszke volt arra, hogy nincs olyan férfi, akinek ne járt volna a kedvébe, habár jól tudta, őnagysága mire is vágyna, ha érdekelne egyáltalán valakit. Az ököl volt számára az örökélet kulcsa. De ahhoz talán szolgálat hűbbnek, figyelmesebbnek kellett volna lenni és nem a kormányt fogni egész nap, ily kulcsfontosságú randi előtt e lazán motorizált lovagunknak, hogy dolga végezetten távozhasson nőcsábász hőstette újabb színhelyéről. Pumacica elhatározta, hogy a legelső randin, második aranyszabályként a következőt is le fogja szögezni: „Öklöd kérem, monsieur, nem (vad)disznólábadat, ha nem tetszik, szedheted irhádat”.


3. Hófehérke és a hét törpe egyike

            Valójában Pumacica sosem volt oda az ágyban való hempergésért, a természet lágy ölét alkalmasabbnak találta a hosszú évtizedeken át elfojtott, gúzsba kötött ösztön- és érzésvilága felszabadításához. Természetanyánk hívogató szavában volt valami igazán bíztató és megnyugtató, tündéri fantáziavilágához ugyanis jobban passzolt a fürgén csobogó hegyi patakok, napfényes erdei tisztások hangulata, mint a városi betonrengeteg szürke egyhangúsága. Az Erdők Anyja értette őt, érezte őt, ezért hagyta élni, hagyta önmagának lenni, hagyta szeretni, hagyta, mert Maga volt az Elfogadás, a Szeretet. Csobogó hegyi patakok, kristály tiszta források őrizték kisgyerek kora óta Pumacica könnyedén, felelőtlenül odadobott, veszni hagyott, megrontott ártatlanságának könnyeit, magukba szívták és átadták édes Földanyánknak, Aki mindent tud, de bölcsen, gyógyítóan hallgat és Magához ölel. Magába szívta évezredek, évmilliók kiontott vérét, a szabadságharcok elesett katonáinak halálhörgéseit, a civilizált világ minden kínját, hazavárva, hazafelé terelgetve némán gyermekeit, termékeny ölének gyümölcseivel táplálva az elfáradt, eltévedt vándort, a csatákból hazatérő hőst. Tőle tanult szabadon, vadul, forrón, gátlástalanul, szemérmetlenül szeretni hősnőnk. A vadság tudatos felszabadításának papnője akart lenni.

            Ehhez a természet-centrikus szexuálpszichológiai Guiness rekordhoz szüksége volt egy valóban ütős erotikus szerepkiosztáshoz és egy méreteiben megfelelő kísérleti nyuszihoz, aki eléggé intelligensen, kellő humorral és pikantériával tudja játszani önként vállalt, kicsit retrósan naturista szerepét. Pumacicának, talán mert anno pár öntelt Góliát jól ellátta a baját, a törpék voltak a gyengéi. Minél nagyobb volt a testmagasságbeli különbség, szeszélyes úrnőnk annál vonzóbbnak találta buzgó apródjait. Céljaihoz hűen, Vénusz istennő áldásával így emelt ki a középosztály értelmiségi köreiből egy, a természet lágy ölét módfelett ismerő és kedvelő földrajz tanárt, aki persze, szakmai etikettjéhez híven, inkognitóban utazott és roppant elfoglalt volt, két dolgozatírás közben, azért napszemüvege mögül hajlandó volt szemügyre venni egy júniusi esős délutánon, egy félreeső, erdőszéli tisztáson Pumacica bájait. A látvány persze ezúttal is szinte magától beszélt, reszketve nyugtázta hát vállalkozó szellemű, kreativitással fölöttébb megáldott intelektuellünk e pazar nemes vad erotikus erényeit. Hála előző esti telefonos beszélgetésüknek, már csak élesíteni kellett az erdő csendjében, a szemerkélő esőben a bevetésre kész törpe méretű tőrt, bár a környékbeli hétvégi házak okoztak egy kis fejtörést. Mi sem kellett volna több egy tanári pályafutásnak, mint egy elszabadult musztáng meglovagolását lencsevégre kapni egy odatévedő lesifotósnak? Az Erdő Anyja azonban kegyesen oltalmat nyújtott nekik, mindössze arra kellett koncentrálniuk, hogy egy kellően stabil kerítést találjanak, amelynek nekidőljenek a magasra hágó izgalom pillanataiban, alattuk békésen ázott, sártól tocsogott a nedves erdei szekérút, a levegőben pedig áldás lebegett, nem is lehetett ez másképp, a leghíresebb Kelet-Európai kegyhely titokzatos hegyvidékén.

            Akár hiszed, akár nem, Kedves Olvasóm, hősnőnk számára a gyönyör és az életadás törzsfogalma meglehetősen összemosódott Pumacica fejében, talán mert nőnek lenni sokáig egyenértékű volt a mintaanya szereppel, szeretői lényét feláldozta a Teremtés oltárán, így a fogantatás pillanataiban sem élvezett annyira, mint mikor édes terhét a világra hozta. Testi-lelki öröm volt ez, előbb a természet lágy ölén, ahol mindig is otthon érezte magát, majd otthona csendjében, végül a szülészeten, mikor fogyni kezdett benne az amazoni virtus.        Jobb házaknál is megesik az ilyesmi, hogy szívünk hölgye belefárad ebbe az életerejét felemésztő tápláló, éltető szülőedény szerepbe, de lelke mélyén továbbra is gyöngédségre vágyik, amelyet az apró kis kezek, szájak oly önfeledten biztosítottak neki hosszú éveken át. A törpék parányi manóteste ezt a meghittséget, lágyságot, önfeledt gyermeki derűt és tisztaságot ígérte. A földrajz tanár iparkodása egészen lenyűgözte, olyan örömök vártak testére, amelyeket csak ezek az ártatlan babafejek tudtak talán világra érkezésük perceiben okozni. A szürke mind az ötven árnyalata ott lüktetett már szeretet-éhes anyai ölében, hirtelen úgy érezte, elenged most aztán mindent és mindenkit. A nagy eleresztési kényszer hatására így indult el a térdig letolt, hónaljig felhúzott Hófehérke jelmezen át a Szerelem-patak, olyan erotikus Víz-energia áradás öntötte el a csendes zarándokhely környékét, hogy a közelben lévő hegyi forrás is megilletődött tőle, a júniusi párában olyan békesség honolt, mint a mesében.

            E csodálatos fejleményt a többi hat törpét buzgón helyettesítő földrajztudósnak köszönhettük, emberkénk ugyanis szerencsére épp felérte ágaskodás nélkül a legcsodálatosabb dombvidéket és hihetetlenül széles és mély barlangjáratokat fedezve fel rajta, egyre beljebb hatolt összes harcra kész fegyverével az Ismeretlenbe. Nem jött zavarba a lávaként kirobbanó forró gejzír-vízeséstől, az érzelmi tornádón se lepődött meg, hisz fel volt készítve előzetes telefonos kiképzése során a törékenyen illékony női kedély valamennyi meteorológiai előrejelzésére. Pumacicának nemcsak az alvilági járatai nyíltak meg, hanem a jéggé fagyott tündérszíve is felolvadt, megnyílt az áldás vertikális pozíciójában a kerítést támasztva, nyögdécselve, végre felszabadultan nevetett, agyontépett, agyonpörgetett kékharisnya feje fölött valódi Életistennő korona ragyogott, szerencsére e naturista mesejelenet aranyló fénye, a szemerkélő esőnek, a sáros talajnak köszönhetően, nem vonzotta sem a turistákat, sem a közbiztonság szigorú őreit az ordináré tett színhelyére. Hisz tudjátok, álruhában mindig boldogabb a királynők mosolya.



(to be continued)

emiversek78•  2022. március 29. 11:03

Kincsem

Szerettem volna megköszönni mindent, mindenkinek,

hogy értelmet adtak, adnak, adni fognak az életemnek,

hogy olykor-olykor napsugarakat fonnak törékeny lelkemnek,

hogy máskor pedig árnyékként vetülnek rám s én beleremegek,

mikor kínba, mikor gyönyörbe, EGY-re megy, már mindent értek,

néha sírok, mikor jönnek, csak egyre jönnek az átkozott könnyek,

néha, mikor szépet látok, szépet hallok, boldogan mosolygok, nevetek,

jól van így, a káosz is rendben, szép a világ, Gyönyörűm, bár van hiba benne(d).


Tökéletes helyről jöttem, sárba, vérbe, mocsokba leszülettem,

virágok közt, tündérvölgyben, messze száll a harang hangja tőlem,

jó, hogy itt vagy, s mielőtt elmégy, utoljára ölellek, drága Kincsem,

gazdagabbá tetted világom pár igazi csókkal, köszönöm, Szerelmem,

árulók közt mindig gyanús, ki beszél, a hallgatás az, ami kell nekem,

ami elrejt, ami megvéd, elbújnék, menekülnék hangod mögé, Szentem,

egészen egyszerű az élet, madárdal fonja át meggyötört, árva szívem,

tiszta lapot kérek, hogy újraírhassam, sokkal szebbet, jobbat reméltem.


El kellett engednem mindenkit, mindent ami emberi, túlságosan is emberi,

parttalan énem habzó, hullámzó, zöldesen csillogó tudatóceán hulláma veri,

s én beleállok, megmártózom benne, bármilyen fagyos, az egom jól ismeri,

kevés mondanivalóm volt, kinek van füle, hallja, megértem azt, ki nem tűri,

újonnan születni minden reggel a felkelő napban, ez az, mi igazán tündéri,

holnap is várok a csodaitalra, hálásan köszönöm Papának, hogy jól kikeveri,

lenyugszik elmém, a cikázó villámok, dörgések megszűnnek, ragyog a tengeri,

szép fehér ruhába bújok álmomban, száguldok, ami rossz volt, lelkem kiheveri.


emiversek78•  2022. február 20. 12:56

Kezdetben

Kezdetben (gondolatok a kora tavaszi vasárnapi pihent agyam margójára)



tudom hogy sokszor megbánom majd mindazt

amiről mesélek itt nektek ami nyilvánosan aggaszt

de hát én mindig mindenhol mindenkivel így voltam 

az életnek sokszor neki-nekiszaladtam

aztán megbotlottam hasravágódtam

és saját árnyékom elől annyiszor elszaladtam

de mára már tudom hogy ez az őserő ami hajt

olyan mint a tömbház mellett a finom papsajt

melyet lecsipegettem gyerekkoromban

nem érdekelt különösebben akkoriban

hogy mi akarok lenni csak úgy voltam


és mostanra talán már eléggé nagy vagyok

de legbelül ugyanaz a naiv kislány maradok

aki lesi félénken hogy épp mi az ábra

beleordítana ő is a nagyvilágba

de ugyan minek és ha igen ki érti meg

ugyan kit érdekel hogy ki az ki tündököl

és ki az ki ott szónokol éppen a tévében

nekem ott a helyem a magamfajták között

akik étele-itala tarka rímekbe öltözött

tucatnyi-milliónyi érzés vágy és gondolat

az átlagnak csak emészthetetlen falat

de aki üvöltött már rímekbe szedve a holdra

tudja miről beszélek és mi az ami mozgat

én már senkinek sem magyarázom ki vagyok

barátaim az éj leplén ragyogó csillagok

egy vagyok közülük bár fényem parányi

mégsem tudnék senkinek jobb sorsot kívánni


akkor is ha fáj akkor is ha sokszor elmennék innen

hogy hová nem tudom a rímeken kívül semmim sincsen

és ha el is mennék húznám magam után ezt az Egészet

amiért augusztusi hullócsillagként idejöttem 

e mesés kék bolygóra egykor megszülettem

de jó lenne elfeledni Mindent és elülről kezdeni a Létet

bár az is lehet hogy eljátszodtam már ezt a játékot párszor

csak nem emlékszem mi volt a tét és hová lett az a mámor

de sebaj most pár évtizede kutatom megint ezt a fizikai dimenziót

nem találtam eddig semmi fontosat csak pár tollforgató jóbarátot

ők akik látnak hallanak éreznek engem 

fel se fogom mit jelent érző szívekre leltem

miközben le-lefagy saját privát érző keblem

dobog-dübörög mellkasomban a 21. század

de mit számít ez épp hányadik atomkor

és mit mesél majd rólam ha lesz még utókor


van egóm tudom ha nem lenne érezném hiányát

fájt sokszor a szónyíl mely szívem résein betalált

kerestem én is más szemében didalmasan a szálkát

meg is találtam könnyedén imádom az ítélőszékem

elektromos áramot vezet néha alám mostohám a sors

és pergelődök az árnyékvilágom ellenséges sortűzében

ego-lebegtetés mesternője önjelölt rajongóm imádóm 

legádázabb kritikusom legszigorúbb tanítóm 

legjobb pillanataimban istennőm úrnőm 

anyám nővérem leányom barátnőm vagyok

női testbe szorult férfizseni-agyastól kiköpött életművész

kit az idő vasfoga egy emberöltő alatt lassan de biztosan megemészt


P.S: az elmaradt írásjelek a vessző a kettőspont a felkiáltójel sőt a kérdőjel is én vagyok

vagyok a szavak között a szünet és leszek a csend is majd egykor ha végleg elhallgatok




 








Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom