Isten és az Ember

Novella
Denn•  2019. május 11. 18:55

Összekapcsolódás

Amikor megkapta a vizsgálat eredményét hasonlóan fogadta, mint ahogy más ember reagálna egy ilyen döbbenetes hírre. Lelkileg „padlót fogott”, hiszen mindössze három-négy hónap volt hátra már csak az életéből a diagnózis szerint. Ám két nap elteltével úgymond felállva a porból, kezdett kirajzolódni egy terv fejében. Most végre a világ tudomására hozhatja, amit már húsz éves kora óta szeretne megosztani mindenkivel. Persze, az azóta eltelt tizenhét év alatt sem fojtotta magába, elmondta ismerőseinek, sőt már cikkeket is írt róla az Interneten, de igazán sok emberhez, így sem jutottak el gondolatai. Úgy érezte eljött az ideje, hogy habár nem a törvény keretein belül, de változtat ezen,ha már így hozta a sors. Miután beszerezte a szükséges eszközöket tervének végrehajtásához, máris a tettek mezejére lépett. Egyetlen napot is felesleges lenne tovább várnia még akkor is, ha tán ez a nap az utolsó lesz számára.


A bank ajtajánál megállt, és hátra pillantott.

Viszlát szabad világ.” gondolta fanyar mosollyal és lenyomta a kilincset.

Belépve kabátját ledobta egy székre, és ezzel kezdetét vette a Nagy Terv, most már nem visszakozhat. Szíve tán még sosem dobogott ily hevesen, hiszen pár pillanat múlva nyílt titok lesz, mért is lépett be az épületbe.

A biztonsági őr meglátva az érkezőn a bombamellényt egy pillanatra ledöbbent, de aztán nyomban előrántotta pisztolyát.

    - Maradjon ott,ahol van! - kiáltotta.

Larry pontosan erre számított, már hüvelykujja a detonátoron volt. Maga elé emelte, hogy jól láthatóvá váljon a zsinór,ami összeköti a bombamellénnyel.

    - Csúsztasd a pisztolyt a lábamhoz, vagy felrobbantom az egész kócerájt! - förmedt rá a szemben állóra, és szavainak meg is lett az eredménye. - Villámgyorsan kerítsd elő a bejárat kulcsát, és zárd be az ajtót. - adta ki az újabb parancsot, miközben felvette a már lábainál heverő pisztolyt.

    A többi ember merő döbbenettel figyelte a fejleményeket, szinte olyanná váltak a sokkhatástól,akár egy „lélegző élőkép”. Eddig ilyet csak filmekben láthattak, de most élőben ment az egész, és az életük a tét!

A biztonsági őr szó nélkül eleget tett az utasításnak, miközben ő nyugodt, lassú léptekkel besétált a bank előcsarnokának közepére, továbbra is ujját a detonátoron tartva, és ott tért rá csak mondandója lényegére.

    - Először is az alkalmazottak kijönnek ide hozzánk, aztán mindannyian leülnek a jobb oldali falnak támasztva hátukat. Hozzanak magukkal egymillió dollárt, amit két méternyire tőlem egy kupacban letesznek a földre. Amint láthatják nincs rajtam álarc, ugyanis szemernyi veszteni valóm sincsen. Mindössze pár hónap van csak hátra az életemből, mert egy gyógyíthatatlan kór támadta meg a szervezetemet. Ugyanakkor magukra még sok-sok év várhat, ám csak akkor, ha nyugton maradnak. Bárki, bármivel próbálkozna ellenem, megnyomom a detonátor gombját!

     

    A következő tíz percben lelassultak az események. Odakint a megérkező rendőrök, és kommandósok, kénytelenek voltak várakozó álláspontra helyezkedni, a túsztárgyalót pedig Larry mereven elutasította. Ugyan akkor tervének fontos része volt a széles nyilvánosság, s parancsára a bankigazgató a legnagyobb tévétársaságnak tolmácsolta ultimátumát. Ha élő adásban adhatja elő mondandóját, csakis akkor nem esik senkinek sem bántódása. A tv társaságnál egy pillanatig sem volt kérdés, hogy küldjenek e ki kameramant, hiszen minden idők legnagyobb nézettségére számíthattak. Míg megérkezett az emberük, kintről a túsztárgyaló ismét tette a dolgát,de továbbra is teljes kudarc „koronázta” ténykedését. Larry lelkét csak az nyugtathatta meg, ha megosztja a nagy nyilvánossággal, amit már tizenhét éve szeretett volna elmondani mindenkinek. Ha nem lesz halálos betegsége, minden bizonnyal sosem nyílik erre módja, így bármennyire is morbid, köszönettel tartozik a Sorsnak, hogy megtámadta ez a végzetes kór.

    Amint megérkezett a kameraman, s az időközben az előcsarnokban elhelyezett tévéből megbizonyosodott arról, hogy élőben megy a felvétel, hozzá kezdet.

    /A történet hamarosan folytatódik/

Denn•  2018. november 20. 08:54

Isten és az Ember- A másik mennyország 02.


Bár még messze volt, de a mozgása alapján ismerősnek tünt számára. Gyors léptekkel megindult felé, és néhány méter megtétele után már meg sem lepődött, hogy hét éve elhunyt testvérét ismerte fel a közeledőben.

    - Talán még lesz rá időm, hogy átöleljelek. - kiáltotta felé mintegy már harminc méterről.

    - Miről beszélsz? - állt meg Rendon, a testvér, széttárva a karját. - Az Idő csak földi létünk mulandóságának szüleménye.

    Az Ember felelet nélkül hagyta testvére szavait, sőt,ha lehet még gyorsabbra fogta lépteit, mert továbbra is „dolgozott benne” az a riasztó érzés, hogy bármikor véget érhet ez a „szívmelengető hallucináció”, vagy legyen bármi. Ám mivel nem történt semmi ilyen, legyűrve a hátra lévő húsz méternyi távolságot, szorosan átölelhette testvérét. Hosszú másodpercek múlva engedte csak el, aztán hátralépve csodálkozva nézett végig rajta.

    - Most fogom csak fel, hogy úgy harminc évesnek nézel ki, mintha öt évtizedet visszamentél volna az időben.

    - Nyugodtan használj többes számot, te is hasonlóan jól tartod magad. - nevetett el Rendon.

    - Ja, értem. - bólintott az Ember. - Tehát a fantázia világomban mindenki visszakapja a legszebb éveit.

    - Tévedned emberi dolog Én már itt vagyok attól kezdve, hogy elbúcsúztunk a túloldalon. Gondolom azóta már jó pár év el telt, de én nem érzem itt az idő múlását.

  • Hét év. A földi létet nevezed túloldalnak?

    - Először is a lényeg, hogy amit most átélsz, nem a halál előtti hallucináció. Megnyugodhatsz, nem szűnik meg számodra a létezés, sőt...

    - Na igen, de mi van,ha te is csak a hallucinációm része vagy?

    - Természetesen lehet ez is az igazság, de majd mikor már nem törődsz a múló idővel, és teljes békességben élsz, többé nem lesznek kérdések számodra.

    - Teljes békességben? Bárhol is vagyunk, az ember, csak ember marad. Vagy gyarló énünk semmivé foszlik ebben a világban? Ezt erősen kétlem, mert ahol emberek együtt élnek, burjánzik a kapzsiság, irígység, és még sorolhatnám a jelzőket.

    - Itt Istennel és a természettel élsz együtt. - hangzott a rövid felelet, mégis választ adott mindenre.

Denn•  2018. november 19. 13:26

Isten és az Ember- A másik mennyország 01.


Egyszeriben oly mértékű fáradtság árasztotta el, amilyet még sosem érzett az eltelt nyolcvanöt év alatt. Lehunyva szemét létünk legriasztóbb gondolata „született meg” lelkében: „Eljött a búcsú ideje.” Az lett volna a normális reakció, ha átsüvölt lelkén a félelem jeges szele, ám ehelyett valamiféle benső békesség érintette meg, ölelte át lágyan. Akár az idők végezetéig „elviselte volna” ezt az ölelést, de csak néhány másodpercre adatott meg számára, aztán sűrű sötétség oltotta ki a fény legapróbb szikráját is, és tudata a „Semmi birodalmának” feneketlen mélységébe zuhant.


Később visszagondolván ezekre a pillanatokra a réten átélt események fényében a tudományos magyarázatokat elvetette, vele csakis egy dolog történhetett. Az átmenet stresszének ellensúlyozására Isten pár pillanatra közvetlen közel „engedte” magához, sőt tán át is ölelte lelkét.


Nem is sejtette mennyi idő telhetett el, mikor a teljes sötétségből visszatérve azon a bizonyos réten tudatára ébredt, bár meglehet csak néhány másodperc. Elsőnek a melengető napfényt érzékelte, ahogy láthatatlan kézként lágyan megérinti, végigsimítja testét. Kinyitva szemét felhőtlen kék égbolt magasodott fölé, mely az utóbb napok kórházi szobájának mállott vakolatú plafonjával szemben ugyancsak szívmelengető látvány volt. Lassú mozdulattal, két keze segítségével próbált felülni, hiszen az utóbbi években már csak így ment nehézkesen, öregesen, de döbbenten tapasztalta, hogy a legcsekélyebb gond nélkül siker koronázta mozdulatát. Sőt ereje teljében érezte magát úgy, mint réges-régen, idejét sem tudta már mikor. Csoda történt volna?

Na persze” gondolta fanyar mosollyal. „Ez csak hallucináció a tudatom teljes leépülése előtt. 

Bár, ami azt illeti roppant valóságos.” érintette meg arcát, majd

 körbepillantott. Lágyan emelkedő, dús növényzetű hegyvonulat „fonta körbe” a

 rétet, akár egy óriás, mely ön-ön testével védelmezi, óvja a külvilágtól. Igaz, nem

 alkotott teljes kört az „óriás”, épp szemben vele, mintegy száz méternyire volt

 egy átjáró a „réten kívüli világba”.

- Ez gyönyörű... - suttogta még mindíg hegyvonulatot csodálva. „Fenséges tájat generált a tudatom. Vagy inkább alkotott Isten? ” pillantott az ég felé, s aztán már hozzá intézte szavait. „Egy percnyit...Annyit maradhatok még? Ennél szebb búcsút elképzelni sem tudnék.”

Válasz nem érkezett, ám egyszeriben arra lett figyelmes, hogy valaki közeledik az átjáró felől.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom