Isten és az Ember

Denn•  2019. május 15. 08:08

Összekapcsolódás 02.

    - Ha a pénz az Ördög műve, akkor szinte mindannyiunkat a markában tart.

     Ám,ha az Ördög nem létezik, a pénz imádat, vagy más szóval kapzsiság,

     olyan önpusztító tulajdonságunk, mely egyre távolabb taszíthat minket a

     hőn áhított boldogságtól. Ez itt pontosan egymillió dollár. - mutatott a

     pénzhalomra, mire a kamera követte mozdulatát. - Hamarosan füstté válik

     az önök szeme láttára, mellyel tudom, most még nem értenek egyet, de bízok

     benne, mondandóm végére megváltozik véleményük. Joggal felmerülhet a

     kérdés, hogy mivel ez jelképes demonstráció, mért nem égetek el kisebb

     összeget? Mert az nem fejezné ki eléggé a pénz iránt érzett gyűlöletemet.

     Persze tizenhét évvel ezelőtt, még én is imádója voltam, mint a legtöbb

     ember a Földön. Ám egyben a szolgája is,mert akkor tájt csak a Pénz, és a

     még több Pénz tárhatta ki szélesre boldogságom kapuját. Történt ugyanis,

     hogy feleségem két év után végre áldott állapotba került, és persze így nem

     dolgozhatott tovább. Plusz munkát kellett vállalnom, és nem is keveset, de

     örömmel tettem,mert nem sejthettem mit hoz a jövő.

    Abbahagyta néhány pillanatra beszédet, mert egy emlék kelt életre tudatában, mikor napfényes őszi délután, neje tudatta vele a boldogító hírt. Hányszor és hányszor felidézte már azt a gyönyörű percet, de most csak néhány pillanatra hagyta, hogy magukkal ragadják az emlékek, aztán erőt véve magán folytatta a történtek elmesélését.

    - Aznap este otthon kellett volna már lennem, de a túlórákra ráhúztam még kettőt. A feleségem minden bizonnyal lekapcsolva a villanyokat, lefeküdt egy kicsit szundítani, amíg megjövök, különben a rabló nem hozzánk próbált volna betörni. Valami zajra felriadhatott, és rajtakapta a férfit. Dulakodni kezdtek, miközben Kate elzuhant, beverte a fejét, de látszólag nem volt komoly a sérülése. A rabló elmenekült, ő kihívta a mentőket, és a kórházba szállítás közben, belső vérzés következtében életét vesztette. Hát ennyi az én történetem, melyből első hallásra furcsa következtetést fogok levonni. Mindannyian áldozatok vagyunk, a Pénz zsarnoki uralma alatt nyögve még akkor is,ha nem vezérel minket kapzsiság. A feleségem sosem vágyott gazdagságra, mert úgy gondolta a pénz csak időleges mű-boldogságot hozhat az ember életébe. Mégis közvetetten ez az átkozott papírdarab végzett vele, hiszen egy kapzsi, gonosz emberrel rövid időre egyező útra terelte a sors, amely a végzetét jelentette. Persze tudom a pénz társadalmunk működéséhez alapvető fontosságú eszköz, de ettől még tény, hogy nagyon sok ember lelkét egyben meg is nyomorítja. Igen, talán ez a legjobb szó rá, megnyomorítja akkor is,ha van, és akkor is,ha nincs.

    Mi hát a megoldás? Általános megoldás nem létezik, de személyre szóló igen.

     A javaslatom, hogy mindenki állítson magában össze egy listát legalább öt-

    hat számára fontos dologról, amiket megpróbál a pénz fölé helyezni a

     jövőben. Természetesen csak olyan dolgok jöhetnek szóba, amik nem

     kerülnek pénzbe, vagy minimális összegbe. Persze ez esetben a pénz

     hajszolására kevesebb idő jut, nem tud majd adott személy megvenni

     például egy full extrás kocsit, de mégis boldogabb élete lesz garantálom. A

     Pénz akár egy óriáskígyó egyre csak szorítja, szorítja lelkünket, és nincs az-

    az összeg a világon,amelyért elengedne. Megszabadulni tőle csak remeteként

     élve az erdőben lehetne, ám a szorításán enyhíthetünk, ha szép, és igazán

     értékes dolgokat a pénz fölé tudunk helyezni.

    Néhány másodpercre csend állt be a terembe, amíg Larry összeszedte gondolatait, s aztán emlékei közt tovább barangolva folytatta mondandóját.

    - A történtek után egy darabig haragudtam Istenre, amiért nem akadályozta meg, egy ártatlan ember halálát, hiszen mindenható. De aztán be kellett látnom, ha valaki bűnös a betörőn kívül, az én vagyok. Mint említettem, aznap a túlórára vállaltam rá plusz két órát, ha azt nem teszem, a feleségem minden bizonnyal még ma is élne, és gyermekünk már 17 éves lenne. Igaz nemes cél vezérelt, és nem kapzsiság, de mégis is túlzásba estem. Hiába tettem a boldog jövőnkért, akkor is a pénz, és a még több pénz motivált, ami nem lehet indok arra, hogy az ember szinte szó szerint reggeltől estig dolgozzon. Úgy gondolom az anyagiak hajszolása semmilyen esetben sem emelkedhet a család fölé, bár tudom erre sokan azt mondják, ha a családért gürcölnek, az nemes dolog. Én is így gondoltam, de most mégis itt vagyok, és azt mondom, szűkös körülmények között is élhet az ember boldogan, ha egy szerető család veszi körül. Hát ennyi lett volna a mondandóm, és zárásnak mi más is következhetne, mint a pénz elégetése. - vett elő zsebéből egy doboz gyufát.


    /Még két rész van hátra/ 

Denn•  2019. május 11. 18:55

Összekapcsolódás

Amikor megkapta a vizsgálat eredményét hasonlóan fogadta, mint ahogy más ember reagálna egy ilyen döbbenetes hírre. Lelkileg „padlót fogott”, hiszen mindössze három-négy hónap volt hátra már csak az életéből a diagnózis szerint. Ám két nap elteltével úgymond felállva a porból, kezdett kirajzolódni egy terv fejében. Most végre a világ tudomására hozhatja, amit már húsz éves kora óta szeretne megosztani mindenkivel. Persze, az azóta eltelt tizenhét év alatt sem fojtotta magába, elmondta ismerőseinek, sőt már cikkeket is írt róla az Interneten, de igazán sok emberhez, így sem jutottak el gondolatai. Úgy érezte eljött az ideje, hogy habár nem a törvény keretein belül, de változtat ezen,ha már így hozta a sors. Miután beszerezte a szükséges eszközöket tervének végrehajtásához, máris a tettek mezejére lépett. Egyetlen napot is felesleges lenne tovább várnia még akkor is, ha tán ez a nap az utolsó lesz számára.


A bank ajtajánál megállt, és hátra pillantott.

Viszlát szabad világ.” gondolta fanyar mosollyal és lenyomta a kilincset.

Belépve kabátját ledobta egy székre, és ezzel kezdetét vette a Nagy Terv, most már nem visszakozhat. Szíve tán még sosem dobogott ily hevesen, hiszen pár pillanat múlva nyílt titok lesz, mért is lépett be az épületbe.

A biztonsági őr meglátva az érkezőn a bombamellényt egy pillanatra ledöbbent, de aztán nyomban előrántotta pisztolyát.

    - Maradjon ott,ahol van! - kiáltotta.

Larry pontosan erre számított, már hüvelykujja a detonátoron volt. Maga elé emelte, hogy jól láthatóvá váljon a zsinór,ami összeköti a bombamellénnyel.

    - Csúsztasd a pisztolyt a lábamhoz, vagy felrobbantom az egész kócerájt! - förmedt rá a szemben állóra, és szavainak meg is lett az eredménye. - Villámgyorsan kerítsd elő a bejárat kulcsát, és zárd be az ajtót. - adta ki az újabb parancsot, miközben felvette a már lábainál heverő pisztolyt.

    A többi ember merő döbbenettel figyelte a fejleményeket, szinte olyanná váltak a sokkhatástól,akár egy „lélegző élőkép”. Eddig ilyet csak filmekben láthattak, de most élőben ment az egész, és az életük a tét!

A biztonsági őr szó nélkül eleget tett az utasításnak, miközben ő nyugodt, lassú léptekkel besétált a bank előcsarnokának közepére, továbbra is ujját a detonátoron tartva, és ott tért rá csak mondandója lényegére.

    - Először is az alkalmazottak kijönnek ide hozzánk, aztán mindannyian leülnek a jobb oldali falnak támasztva hátukat. Hozzanak magukkal egymillió dollárt, amit két méternyire tőlem egy kupacban letesznek a földre. Amint láthatják nincs rajtam álarc, ugyanis szemernyi veszteni valóm sincsen. Mindössze pár hónap van csak hátra az életemből, mert egy gyógyíthatatlan kór támadta meg a szervezetemet. Ugyanakkor magukra még sok-sok év várhat, ám csak akkor, ha nyugton maradnak. Bárki, bármivel próbálkozna ellenem, megnyomom a detonátor gombját!

     

    A következő tíz percben lelassultak az események. Odakint a megérkező rendőrök, és kommandósok, kénytelenek voltak várakozó álláspontra helyezkedni, a túsztárgyalót pedig Larry mereven elutasította. Ugyan akkor tervének fontos része volt a széles nyilvánosság, s parancsára a bankigazgató a legnagyobb tévétársaságnak tolmácsolta ultimátumát. Ha élő adásban adhatja elő mondandóját, csakis akkor nem esik senkinek sem bántódása. A tv társaságnál egy pillanatig sem volt kérdés, hogy küldjenek e ki kameramant, hiszen minden idők legnagyobb nézettségére számíthattak. Míg megérkezett az emberük, kintről a túsztárgyaló ismét tette a dolgát,de továbbra is teljes kudarc „koronázta” ténykedését. Larry lelkét csak az nyugtathatta meg, ha megosztja a nagy nyilvánossággal, amit már tizenhét éve szeretett volna elmondani mindenkinek. Ha nem lesz halálos betegsége, minden bizonnyal sosem nyílik erre módja, így bármennyire is morbid, köszönettel tartozik a Sorsnak, hogy megtámadta ez a végzetes kór.

    Amint megérkezett a kameraman, s az időközben az előcsarnokban elhelyezett tévéből megbizonyosodott arról, hogy élőben megy a felvétel, hozzá kezdet.

    /A történet hamarosan folytatódik/

Denn•  2019. május 8. 10:12

A pillangók titka

Angéla szomorkás arccal könyökölt ki az ablakon. Egyre csak várta vissza a pillangót, de ahogy teltek-múltak a napok, úgy vált egyre haloványabbá a remény szívében.

Házuk kertkapujánál megállt egy férfi , és becsengetett.

Na már itt is van.” biggyesztette el száját, de azért kíváncsian

 pillantott végig rajta. Ez a bácsi azért jött, hogy megcáfolja az

 angyalok létezését, de azt lesheti. Amit ő átélt két hónappal

 ezelőtt, azt nem cáfolhatja meg semmi, és senki.

Édesanyja, Katalin kisietett az érkezőhöz, és kedves mosollyal tárta ki a kertkaput.

    - Nagyon köszönöm András, hogy eljöttél, bár tudom elfoglalt vagy, ráadásul az irodádban szoktad fogadni a pácienseket.

    - Régi barátságunk jegyében, ez a legkevesebb,amit tehetek. - viszonozta a mosolyt a férfi. - Meg ugyebár mondtad a telefonba, hogy az itthoni környezetben tudna leginkább feloldódni Angéla.

    - Így van. - bólintott Katalin, miközben becsukta a kertkaput. - Ráadásul itt a kertben élte át, azt a bizonyos különleges találkozást. - tette hozzá a rózsaágyások felé intve.

    - Akkor gondolom idekint ejtjük meg a beszélgetést. - összegezte a hallottakat András.

    - Szerintem jó lesz a szobájában is, a lényeg, ne idegen helyen legyen.

    Beérve a ház nappalijába, Katalin kávéval kínálta a férfit, majd folytatták a beszélgetést.

    - Pontosan mi is történt azon a bizonyos napon? - kérdezte András kávéját kavargatva. - Csak nagy vonalakban beszéltél róla, amikor felhívtál.

    - Élethűbb lesz, ha inkább ő meséli el ,de a lényeg, hogy azóta megszállottan próbál bizonyítékot találni az angyalok létezésére.

    - Azzal nincs semmi baj,hogy hisz bennük, mivel sok felnőtt is úgy gondolja, léteznek. De,ha a gondolatai nagy részét a fantázia világa köti le, az már gondot jelent, mert egyre távolabb kerül a valóságtól.

    - Nála másról van szó, nem talál ki történeteket magának. Úgy érzi, tényleg megtörtént a találkozás, és egyre várja vissza a kis látogatóját.

    - Ez tényleg nem szokványos dolog. - bólintott András elgondolkodva. - Akkor szerintem a legjobb lenne, ha a szobájában folytatnánk a beszélgetést hármasban.

    - Menjünk. - állt fel Katalin.

    Angéla már várta őket, de nem fogadta túl szívélyesen a jövevényt,amit nem is rejtett véka alá.

    - Úgy tudom a felnőtteknek nagyon drága az idejük. - jegyezte meg csípős pillantással végigmérve Andrást.

    - Jól tudod, de a fontos dolgokra nem sajnáljuk az időt. - felelte a férfi kedves mosollyal.

    - Azokra én se, de te most csak pocsékolod, mert hiába minden, nem hagyom magam lebeszélni az angyalok létezéséről.

    - Nem is akarlak, ugyanis biztosan senki sem tudhatja, hogy léteznek, vagy sem.

    - Hát most tévedsz, hiába vagy felnőtt. Anyu gondolom mondta már, hogy találkoztam egyel.

    - Igen, de csak megemlítettem neki. - kapcsolódott a beszélgetésbe édesanyja. - Elmesélnéd a bácsinak részletesen, hogyan történt?

    - Még a pillangók titkát sem árultad el számára? - kérdezett vissza a gyermek.

    - Nem, mert nem tudtam megoszthatom e vele ezt a titkot, pontosan azért, mert titok.

    - Elmondhattad volna neki, mert úgysem hisz benne egyik felnőtt sem. Szóval a pillangók némelyike nem pillangó, hanem apró angyalka. Tudom, ez meseszerűnek hangzik, de én találkoztam egyel sajnos.

    - Sajnos? - csodálkozott András.

    - Igen,mert,ha Bumpi még élne,nem találkozok vele.

    - Bumpi a kiskutyánk volt. - jegyezte meg édesanyja. - Három hónapja nem messze a házunktól elgázolta egy autó.

    - Akkor úgy éreztem, már soha többé nem lehetek vidám. - vette vissza a szót Angéla. - De aztán néhány nappal később, mikor bánatom szemernyit sem csökkent, és a kerti padon üldögéltem, térdemre szállt a pillangó-angyal.

    - Egy cseppnyi angyallány pillangó szárnyakon? - csodálkozott András.

    - Te milyen butaságokat beszélsz. - rázta a fejét Angéla. - Valódi testüket nem mutathatják meg a földlakóknak, ezt már az ovisok is tudják. Látszólag egyszerű pillangó volt, de az egyszerű pillangók nem próbálják felvidítani a szomorú gyerekeket.

    - Ám,ha jól sejtem az angyal-pillangó ezt tette. - bólintott a férfi.

    - Igen, hiszen azért szállt oda hozzám. Először körbe táncolt a levegőben, aztán rászállt egyenest a nózimra. Persze csak egy pillanatra, majd kezdetét vette a fogócska. Hiába vagyok nagyon jó benne, mégis mindig kicselezett, nem tudtam elkapni.

    - De közben megfeledkeztél a bánatodról, sőt tudtál újra nevetni. - bővítette ki a gyermek szavait András. - Gondolom a játék végén elszállt, és azóta is visszavárod.

    - Dehogy szállt el. Amikor leültem megpihenni, ő is megpihent egy közeli virágszirmon. Kicsit még félénk volt, de hát ez érthető, mert olyan aprócska. Ám aztán, amikor felé nyújtottam a kezem, hopp, a tenyeremre szállt. Ha csak egyszerű pillangó lett volna, biztosan nem mert volna ilyet tenni. De angyalként érezte, hogy már barátommá fogadtam, így nincs mitől tartania, bármilyen aprócska is.

    - Ez szép, és kedves történet, köszönöm, hogy megosztottad velem. - bólintott jelképesen András, majd pár pillanatra elgondolkodott, s csak aztán folytatta. - Ám sajnos azt kell mondanom, hogy mindez nem bizonyítja az angyalok létezését, a pillangó sok minden más miatt is lehetett hozzád „barátságos”.

    - Én sem voltam biztos a létezésükben, ezért kértem anyutól egy lepkehálót szülinapomra.

    - Elszeretted volna kapni a pillangót,ha visszatér?

    - Ha elkapom mit érek vele? - kérdezett vissza a gyermek. - Nem tudok lepke nyelven, így nem faggathatom ki arról, hogy kicsoda ő.

    - Hát ez logikus érvelés. - bólintott komoly arccal András.

    - Más pillangókat fogott el. - vette át a szót Katalin. - Először is készített papírból egy kis dobozt, vagyis inkább papír börtöncellát. Nagyon ügyesen úgy oldotta meg az ajtaját, hogy csak befele nyílott, ám mivel papírból volt, akár egy pillangó is képes lehetett szabad utat biztosítani társainak.

    - Amit meg is tett az egyik angyal-pillangó. - folytatta a gyermek a történetet. - Persze megvárta,amíg kimegyek a konyhába pár szem kekszért, és csak akkor kezdett hozzá a mentési akcióhoz. Mire visszamentem, már üres volt a papírbörtön. Anyu szerint a huzat tolta be az ajtaját, de hát még az anyuk sem tévedhetetlenek.

    - Na de mi van,ha ez esetben mégis csak neki van igaza? - tárta szét a karját András.

    - Akkor az egyik angyal irányította úgy a huzatot, hogy szabaddá váljon az út a pillangók számára.

    - Ha léteznek, akár ez is előfordulhatott, de úgy igazából még senki sem látta őket. Tudom nehéz, de próbálj megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy talán csak a fantáziánkban élnek.

    - Hiába kéred, butasággal eszem ágában sincs megbarátkozni. - makacsolta meg magát a kislány.

    - De mi lesz,ha soha többé nem tér vissza? Nem várhatod örökké, van annyi más érdekes dolog is a világban.

    - A szívem azt súgja, hogy visszatér. - pillantott maga elé apró mosollyal Angéla. - Talán már itt is van valahol. - nézett körbe a szobába vizsgálódó tekintettel.

    - Kicsim, hallgass a bácsira. - kérte édesanyja. - Szerintem nagyon...

    - Csitt anyu. - emelte meg a hangját a gyermek szinte felnőttes határozottsággal. - Itt van, érzem... Ne mozduljatok.

    - Láttuk volna, ha beszáll. - nézett az ablak felé András, ám a következő pillanatban döbbenet rajzolódott az arcára.

    Angéla háttal ült az ablaknak, de a férfi arckifejezését látva nyomban tudta, mi a döbbenet okozója.

    - Hát eljött. Nem tarka, hanem hófehér ugye?

    - Igen, de te is tudod jól, nagyon sok fehér pillangó röpköd a világban.

    Angéla hátrafordult.

    - Nincs mitől tartanod, repülj be bátran. - kérte az ablakpárkányon megpihent pillangót, de az nem mozdult.

    - A pillangók nem szoktak beszállni szobákba emberek közé. - rázta a fejét édesanyja, de ez a példány,mintha értette volna szavait, és csak azért is beszállt, hogy megcáfolja. A plafon közelében repdesett egy darabig, aztán tett két kört a kislány körül, s végül irány vissza az ablakpárkányra.

    - Szeretnék kérni tőled valamit. - intézte egyenesen felé a szavait Angéla. - Légyszi bizonyítsd be, hogy létezel, mert senki sem hisz nekem. Szállj a tenyeremre úgy, ahogy a kertben tetted. - nyújtotta előre karját. - Az elég bizonyíték lenne? - fordult András felé.

    - Hát nem is tudom. - felelte zavartan a férfi. - Mindenesetre nagyon meglepődnék, ha hallgatna rád.

    A pillangó mintegy végszóként ismét beszállt a szobába, egyenesen a férfi felé, de mintha félúton meggondolta volna magát, és irányt változtatva cikázni kezdett a kislány körül.

    - Szállj rá bátran. - kérte Angéla továbbra is kinyújtott karral. - Hadd essen le az álla a bácsinak. - tette hozzá huncut mosollyal.

    A pillangó egyre közelebb, és közelebb suhant el tenyeréhez, de végül mégsem szállt rá, hanem az ablak felé vette az irányt.

    - Ha most elszállsz, tán soha többé nem tudok hinni benned. - szólt utána bánatos szemekkel Angéla, és már kis híján leengedte kezét,mikor a pillangó ismét irányt változtatott, s,habár csak egy másodpercnyire, de rászállt a gyermek tenyerére. Utána nyomban kirepült a szobából, maga mögött hagyva a két döbbent felnőttet, és a boldog gyermeket.

     

    Véletlenek játéka volt csak?

    Vagy tán bizonyosság az angyalok létezésére?

    A szívünk megsúgja a választ.

Denn•  2018. november 20. 08:54

Isten és az Ember- A másik mennyország 02.


Bár még messze volt, de a mozgása alapján ismerősnek tünt számára. Gyors léptekkel megindult felé, és néhány méter megtétele után már meg sem lepődött, hogy hét éve elhunyt testvérét ismerte fel a közeledőben.

    - Talán még lesz rá időm, hogy átöleljelek. - kiáltotta felé mintegy már harminc méterről.

    - Miről beszélsz? - állt meg Rendon, a testvér, széttárva a karját. - Az Idő csak földi létünk mulandóságának szüleménye.

    Az Ember felelet nélkül hagyta testvére szavait, sőt,ha lehet még gyorsabbra fogta lépteit, mert továbbra is „dolgozott benne” az a riasztó érzés, hogy bármikor véget érhet ez a „szívmelengető hallucináció”, vagy legyen bármi. Ám mivel nem történt semmi ilyen, legyűrve a hátra lévő húsz méternyi távolságot, szorosan átölelhette testvérét. Hosszú másodpercek múlva engedte csak el, aztán hátralépve csodálkozva nézett végig rajta.

    - Most fogom csak fel, hogy úgy harminc évesnek nézel ki, mintha öt évtizedet visszamentél volna az időben.

    - Nyugodtan használj többes számot, te is hasonlóan jól tartod magad. - nevetett el Rendon.

    - Ja, értem. - bólintott az Ember. - Tehát a fantázia világomban mindenki visszakapja a legszebb éveit.

    - Tévedned emberi dolog Én már itt vagyok attól kezdve, hogy elbúcsúztunk a túloldalon. Gondolom azóta már jó pár év el telt, de én nem érzem itt az idő múlását.

  • Hét év. A földi létet nevezed túloldalnak?

    - Először is a lényeg, hogy amit most átélsz, nem a halál előtti hallucináció. Megnyugodhatsz, nem szűnik meg számodra a létezés, sőt...

    - Na igen, de mi van,ha te is csak a hallucinációm része vagy?

    - Természetesen lehet ez is az igazság, de majd mikor már nem törődsz a múló idővel, és teljes békességben élsz, többé nem lesznek kérdések számodra.

    - Teljes békességben? Bárhol is vagyunk, az ember, csak ember marad. Vagy gyarló énünk semmivé foszlik ebben a világban? Ezt erősen kétlem, mert ahol emberek együtt élnek, burjánzik a kapzsiság, irígység, és még sorolhatnám a jelzőket.

    - Itt Istennel és a természettel élsz együtt. - hangzott a rövid felelet, mégis választ adott mindenre.

Denn•  2018. november 19. 13:26

Isten és az Ember- A másik mennyország 01.


Egyszeriben oly mértékű fáradtság árasztotta el, amilyet még sosem érzett az eltelt nyolcvanöt év alatt. Lehunyva szemét létünk legriasztóbb gondolata „született meg” lelkében: „Eljött a búcsú ideje.” Az lett volna a normális reakció, ha átsüvölt lelkén a félelem jeges szele, ám ehelyett valamiféle benső békesség érintette meg, ölelte át lágyan. Akár az idők végezetéig „elviselte volna” ezt az ölelést, de csak néhány másodpercre adatott meg számára, aztán sűrű sötétség oltotta ki a fény legapróbb szikráját is, és tudata a „Semmi birodalmának” feneketlen mélységébe zuhant.


Később visszagondolván ezekre a pillanatokra a réten átélt események fényében a tudományos magyarázatokat elvetette, vele csakis egy dolog történhetett. Az átmenet stresszének ellensúlyozására Isten pár pillanatra közvetlen közel „engedte” magához, sőt tán át is ölelte lelkét.


Nem is sejtette mennyi idő telhetett el, mikor a teljes sötétségből visszatérve azon a bizonyos réten tudatára ébredt, bár meglehet csak néhány másodperc. Elsőnek a melengető napfényt érzékelte, ahogy láthatatlan kézként lágyan megérinti, végigsimítja testét. Kinyitva szemét felhőtlen kék égbolt magasodott fölé, mely az utóbb napok kórházi szobájának mállott vakolatú plafonjával szemben ugyancsak szívmelengető látvány volt. Lassú mozdulattal, két keze segítségével próbált felülni, hiszen az utóbbi években már csak így ment nehézkesen, öregesen, de döbbenten tapasztalta, hogy a legcsekélyebb gond nélkül siker koronázta mozdulatát. Sőt ereje teljében érezte magát úgy, mint réges-régen, idejét sem tudta már mikor. Csoda történt volna?

Na persze” gondolta fanyar mosollyal. „Ez csak hallucináció a tudatom teljes leépülése előtt. 

Bár, ami azt illeti roppant valóságos.” érintette meg arcát, majd

 körbepillantott. Lágyan emelkedő, dús növényzetű hegyvonulat „fonta körbe” a

 rétet, akár egy óriás, mely ön-ön testével védelmezi, óvja a külvilágtól. Igaz, nem

 alkotott teljes kört az „óriás”, épp szemben vele, mintegy száz méternyire volt

 egy átjáró a „réten kívüli világba”.

- Ez gyönyörű... - suttogta még mindíg hegyvonulatot csodálva. „Fenséges tájat generált a tudatom. Vagy inkább alkotott Isten? ” pillantott az ég felé, s aztán már hozzá intézte szavait. „Egy percnyit...Annyit maradhatok még? Ennél szebb búcsút elképzelni sem tudnék.”

Válasz nem érkezett, ám egyszeriben arra lett figyelmes, hogy valaki közeledik az átjáró felől.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom