Isten és az Ember

Denn•  2024. február 6. 15:29

ISTENGYERMEK

- Anya, meddig tart még a háború? - kérdezte Andi annak ellenére, hogy még mindössze hat éves volt.

    - Azt csak a Jóisten tudja. - felelte Anna, az édesanyja, miközben az ég felé pillantott.

    - Akkor megkérdem tőle. - felelte a csöppség , mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, és néhány pillanat múlva máris mondta a választ.

    - Ő se tudja.

    - Te beszélsz Istennel? - torpant meg édesanyja a közeli kisboltból hazafelé tartva.

    - Hát persze. Te talán nem?

    - Szeretnék, de nekem még nem válaszolt.

    - Nekem se mindig, csak ha jó kislány vagyok. Anya, akkor te rossz felnőtt vagy egyfolytában. - áradt szét a gyermek arcán csalódott csodálkozás.

  • - Ez aztán logikus következtetés. - nevetett Anna, de nevetése valahogy nem tünt őszintének. - Na és milyen a hangja? - kanyarodott vissza Istenhez. - Olyan, minta Mikulásé?

    - De anyu, a Mikulás valószínűleg nem létezik.

    - Azt hittem még hiszel benne.

    - Csak miattad csináltam úgy, persze nem tartom teljesen kizártnak a létezését.

    - Ó, én már egyszer találkoztam vele, mikor becsempészte az ajándékot a cipellődbe.

    - Na persze. - tette csípőre a kezét Andi, miközben a fejét rázta. - Szerintem most füllentettél, pedig te mondod mindig, hogy nem szabad.

  • Na jó, lebuktam. Szánom-bánom, amit tettem. - próbálta viccre venni Anna a dolgot, de gyermeke nem volt vevő rá.

    - Ez nagyon nem szép dolog, képzeld, még Isten is a fejét rázza, bár mintha egy piciny mosoly lenne az arcán.

    - Te látod is őt, nem csak hallod?

    - Még szép! - vágta rá a Andi. - Isten nem egy kisördög, aki belém bújt. Itt áll éppen szemben velünk.

    Édesanyja néhány pillanatig zavartan hallgatott, aztán leguggolt gyermekéhez.

    - Ugye csak viccelsz kicsim? - kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

    - Anya az komoly?! - rőkönyödött meg Andi. - Az ovis társaimmal szoktam viccelni, de Istennel? Most tényleg néz, és bár haragudnia kéne rád, hogy nem hiszel benne, de mégis megértő mosoly költözött arcára.

    - De hiszek benne, csak olyanról még nem hallottam, hogy valaki előtt megjelenik teljes valójában, sőt beszélget is vele.

    - Jó, de most már hallottál ilyenről, hisz én mondtam épp az előbb. - okította ki a gyermek édesanyját, mintha csak felcserélődtek volna a szerepek.

    Ez igaz. - bólintott Anna elgondolkodva. Akkor merült fel először benne, hogy gyermekét el kéne vinni pszichológushoz.

    - Ha a dokibácsinak nincs szurija, akkor elmegyek hozzá, de csak, ha utána elmegyünk sütizni. - jegyezte meg Andi ártatlan tekintettel, de mintha apró mosoly bujkált volna neki is szája szegletében, ahogy korábban Istennek.

    Anna elképedve nézett végig rajta és nem azért, mert gyermeki módján megzsarolta. Már többször előfordult, úgy érezte, mintha Andi a gondolataiba látna, de most bizonyságra lelt. Ekkor kezdte sejteni, hogy gyermek ki is valójában.


Hiszed vagy sem, kedves olvasó, ez a gyermek itt él köztünk, s ha módomban lesz, továbbra is tudósítok földi kalandjairól.

Denn•  2022. március 16. 15:00

Mit remélsz?

Mit remélsz mikor a fegyvert töltöd,

S a Gonosz álarcát épp felöltöd?

Mit remélsz, mikor emberre célzol?

A Halál végleg fegyverhez láncol!


Mit remélsz, mikor szolgálni kezded?

Hátba vereget, mivel megtetted?

Mit remélsz, ha az álarc porba hull,

S tettedre a Csend sikolt válaszul?


Bár élsz, de mégis száz sebből vérzel,

Amikor a lélektükrödbe nézel.

Ki mögötted áll, könnyet ejt érted,

Az összes percedben magad kivégzed,


De mégis töltesz újra és újra?

Ezernyi tonna tetteid súlya.

Cipeled mindet hétrét görnyedve...

Szerinted ez volt Istennek terve?


EPILÓGUS:

Mit remélsz, mikor találat ér,

S szívedben alvadt folyó a vér?

Tedd le a fegyvert, amíg nem késő,

Vagy ez a harc lesz nekünk a végső.

Denn•  2022. február 15. 13:41

A Bizonyosság

Mindössze gonosz mostoha,

Ha már csak megszokott csoda,

Jövődet így vágva zsebre,

Bottal jár az összes terve.


Hogyha egyre elfecsérled,

Szíved dobog, mégis véged,

Létmocsárba fullad lépted,

Pedig itt és most kell élned.


A bot karrá változhat át,

Ha Életed egy jó barát,

S e csoda csak attól kezdve,

Lesz igazán lelked része,


Megleled, mi el sem veszett,

Minden percét átélheted,

S ha a felszín bőven kevés,

Úgy hívják: „Kiteljesedés”.


Alámerülsz új világba,

Hol nem vagy már senki bábja,

S a létezés fensőbb szintje,

El kell jutni a mélyére.


Bár tudom, hogy elég furcsa,

Ott lelhetsz egy békés tóra...

Épp a tavon csónakázol,

S boldognak nem csak látszol,


Arra vihar már nem nyaggat,

És az Idő sosem zargat.

Csordogál csak, mint egy patak,

Nem ágálnak tettek, s szavak,


Mert „odafent” teszed dolgod,

Álarcaid már nem hordod.

Az vagy, akinek születtél,

Ha szerethetsz, mért gyűlölnél?


Ez odalent sosem kérdés,

Hiszen már nem furcsa érzés,

Hogy bármikor meglelheted,

Aki ott ül szemben veled.


Habár ma még nem láthatod,

Épp elég, ha hiszed, s tudod,

Mért létezhet ez a világ,

S átölel a Bizonyosság.

Denn•  2022. február 6. 13:17

Emberpróba

Maradj ember „bűnbe mártva”,

A többi csak pokolszolga,

Emberszerű maradványok,

Önző, aljas, satnya bábok.


Maradj ember minden áron,

Jövőnk így nem lesz rémálom,

Emberfarkas falná lelked,

Túl él mindent ősi terved.


Maradj ember vészviharban,

Nem csak tégla a Létfalban,

Ne csak remélj, harcolj,ha kell,

Az Igazság dicső fegyver.


Maradj ember félbetépve,

Egybeforraszt Jézus vére.

Tér és időn áthatolva,

Tedd a dolgod Emberpróba.

Denn•  2022. január 20. 16:13

Áradás

Ha a Szó veszteglő hajó,

Leszek én áradó folyó,

S felfalom mind a gátakat,

Éhségem dühödt áhítat.


Süket a zaj? Csend robbanás!

Ember legyél, nem „bármi más”.

Ezrek leszünk egy folyó,

Most rombolnod kell Földi show.


Szívünk egyre mennydörög,

A világon áthömpölyög,

E megtisztító áradás,

Elég már az agymosás!


Életre kelt vízözön,

Ha testet ölve rád köszön,

Hogy ne csak legyél, végre láss,

Lehess újabb csobbanás,


S része leszel az egésznek,

A sokból így lesz temérdek.

Utunk állja gigászi gát,

Amin csak együtt jutunk át,


Az emberséges világba,

Majd végre haza találva,

És egy békés kis tavon,

Ringatózhat csónakom,


S habár sohasem láthatom,

De épp szemben ül, jól tudom,

Mosolya a tiszta fény,

Gyűlöletnek már nincs esély.


EPILÓGUS

Furcsa álmom csak ennyi volt,

Tán tér és idő meghajolt?

A jövőt láttam, meglehet,

Vagy azt,mit ember megtehet.


Én tettem, amit tenni kell,

Csendóriás, nem rémít el,

S a kaptafánál maradtam,

Hát rímeimet faragtam.


Kiderül mennyit ér a szó,

Hadd legyek áradó folyó,

Hisz miért lennék bármi más,

Mint lelkemből az áradás.