Elmondhatatlanul

Bár most nem vagy itt velem

Minden gondolatom hozzád vezet 

A nappal első fénye te vagy,

Az álmomban fekszünk egymást karolva.

Bár két külön helyen pihen a testünk

És a Telihold is másként tűz ránk,

Tudom, hogy egybe forrt örökre a lelkünk

És valóra válik az álmunk nem soká!

Melyet együtt szőttünk a friss napokon,

Együtt virrasztottunk vele, át a viharokon.

S megcsillan a fény, a gyűrűsujjunkon,

S leszáll hozzánk békésen Hedvig s Nimród.

Hogy őrizzük őket, míg erősödnek,

Amíg felnőnek és szerelmükre lelnek,

S unokáink között, egy virágos hajnalon,

Felszálljunk oda, ahonnét eme álom való.

Bár nem vagy most velem, mégis érezlek,

Ajkad és a karod most meg nem érinthet.

Ha lehunyom a szemem, velem szuszogsz,

Ébreszt az óra, és te bennem dobogsz:

Az örökké hevesen verő szívemben,

Ahonnét soha el nem engedlek,

Hisz szeretlek, szeretlek.

2024-11-17

Tatabánya 

Az élet nem egyszerű

Néha szép és nagyszerű,

Máskor harc és keserű,

S a végén jön a derű.

Harc az egész, mindennel

A világgal bennünk, és az ellen.

Harc egymással szemben,

Önmagunkkal, és feljebb.

Kapcsolatok jönnek és mennek,

Az érzések maradnak, nem csak emlékek.

Lehunyt szememmel látlak magam előtt,

Mosolyogsz, s előbújik az a kicsi gömbőc,

Melyet úgy szeretek, mint simogatni az arcod,

S most mégis könnyek között battyogok.

Váratlan rohannak meg, hadoszlopokban,

Néha sóhajtok, együtt szállok a pillanattal.

Ám botor módon, vannak olyan percek,

Mikor könnyezek, mint az ólom szín felleg.

Harc az élet, külvilágban és a lélekben.

Harc a szívveréssel, elakadó lélegzettel.

Azonban ez csak kiscicák édes harca,

Mert a háborút a szív vívja meg az aggyal.

Egyik ember a fejében él, 

Így hozza meg döntéseit.

A másik mindent a szívére bíz,

Mégis közöttük épül a híd!

Az élet nem minden nap egyszerű,

A múltban az emlék, néhol keserű.

Ám néhol édesebb, mint maga a méz,

A jövő egész, mikor a két fél rá kész!

2024-11-14

Tatabánya

Vágy vagy álom,

Nem vágom!

A megoldást:

Merre találom?

Járom az utamat,

A messzi végtelen felé.

Járom az utamat,

A szívemben te égsz.

Rég volt már,

Talán igaz sem:

Az egész.

Mindig hajt, a Remény.

Reménnyel ülök most e romos falon,

Alattam forog egyre csak a malom,

Talán csak álmodom, a mesét ily szépnek:

Forró kezeink között, ott lapul egy kisebb.

Vágy, ugyancsak az álom,

Vágyálom, már látom.

Kúszik előre, hajthatatlan

Amíg e szív dobog, halhatatlan.

2024-11-11

Komárom

Forróság tölti el a testemet,

Csak gondolatban vagy velem,

Mégis érzem mint fekszel rajtam,

Szeretlek, halkan suttogja ajkad.

Mellkasomat cirógatja a hajad,

Mint lagymatag szellő a parton

Csupa libabőr vagyok, meghalok

S újjászületek, elnyúlva alattad.

A kertedben járok, csodás mosolyod,

Mint amikor a Nap tavasszal felragyog!

Madarak dallamával szállnak az illatok,

Melyeket máshol soha meg nem találhatok.

Csak a kertedben járok, megremegve, csodálom,

Összeolvadva ölelve egymást, az ajkunk egybeforr,

Csak a kertedben járok: csupa szín Univerzum,

A sokból nem csak egy voltál nekem, hanem a Minden.

S a kerted csodálom, hallgatag csodálom,

Várat építek, a falait neked lebontom,

Csak a kertedre vágyom, édes Angyalom,

A kertedre, ahol elvethetem a magom.

A forróság nőttön nő jégvirágos testemen,

Légzésem szapora, a szívem megreped,

Csak álmodom, nem vagy velem,

Mégis a szerelmem,

Mindörökké

TE leszel.

2024-11-09

Komárom

Üresség járja át világomat,

Nem látni a lábnyomomat,

Hiába kelek-járok mindenfelé,

Sehol nem mutatkozik árnyék.

Nyirkos erdőnek, hideg erődjében,

Kövek közt szálló magányos lélek,

Mondják:

"Itt élt mindig szerencsétlen,

Nem hiányzik neki a lélegzetvétel."

Bolyong, kósza, ágyú füsttől kormosan,

Ruha, az rajta csupán a sebek folyama,

Indul az lentről, tart a szívéig,

A szerelem segítette azt kitépni!

Furfangos ám, hisz mosolya szakadatlan,

Hangját elfojtja, énekes madarak hada,

Bal szeme fényes, a másik koromszürke,

Az Igazságosztó, számára így rendelte.

A falevelek erdeje eredendően sárgulnak,

Az emberek, amíg élnek, egyre csak elárvulnak.

Van, amikor váratlanul megszúrnak, elárulnak,

És csak az álomban maradhatunk hűek álmunknak?

Gyerek kacajnak, apró kis emberi kezeiknek.

Maszatos arcsokáiknak és leevett előkéiknek.

Mosolygó szemű Hedvignek, a vigyorgó Nimródnak,

Az álmok maradnak, még ha az érzések el is múlhatnak.

A Totális Üresség járja át a világomat,

Csak én látom, valóra nem váló álmomat.

Hiába kelek, s nap nap után teszek érte,

Csak az árnyék van, az élet így ér véget.

2024-10-01

Komárom