Fiume

Néha úgy hiányzik a hiánya,

Mint dagály az óceánnak,

Megannyi sirály koldulása,

Piacon a halak árulása.

Vánszorgó idő, nehéz légtömeg

Elindultunk nyaralni még az éjjel.

Budára fel, onnan az M7-esre,

Zenélő úton, a 67-esen,

várok rád dideregve!

Megérkeztünk, szállás át lett véve,

Szobánkba költöztünk, kipakolva minden,

Ablakunkból láttuk a Holdat és a Tengert,

Az alvás aznap éjjel már nem ment.

Pancsoltunk, jártuk a strandokat,

Együtt voltunk, iszonyú nyomottan,

A légkör, a nyaralás, mind kotyogott,

A bomba nem sokára felrobbant ott.

Urbex! -Hogyne, irány a Belvederebe,

Ahová beköltözött megannyi lélek,

Mi csak jártuk az emeleteket egyre,

Ijedelmünk volt, de nem rettentünk el.

Éjjel a Hold a tenger felett ragyogott,

Az alvás ezen az éjjelen is elhagyott.

Az új nap megvirradt, fullasztó, párás volt,

Nyűglődött a család, kész káosz volt.

Aztán a bárban, egy liter sör,

Az ételt ettünk, és elfutott Ő!

Kíméletlen módon, egyedül lettem,

A kontrollt a depresszió vette át felettem.

Az éjjel a zegzugos városban maradtam,

Nem volt mellettem, ugyan hol a pokolban

van? - Hisz oly nagy szükségem lenne rá,

Összeestem, és az üveg szilánkja belém állt.

Hajnalban a kórházban ébredek, -rettenet!

Egyedül a világban, a halálnak nem kellettem.

Vágytam rá, hogy halljam, lássam, félig vakon,

ŐT - az Életem, a Szerelmem, az Örök Angyalom!

Estére, a sok aggódás után, végül is

Bejutott a Kórházba a család, és Ő is!

Ölelni, csókolni akartam, bocsánatát kérni,

De az infúzió nem hagyott, semmit se tenni.

Bent feküdtem a Kórteremben,

Mint Arwen Aragornnak, úgy jelent meg!

Hozta a szíve minden szeretetét,

Egy darabját rám tette, épp a felét!

A tenger adta és megüzente:

Egységünk szilárd, törhetetlen!

Csupa szőrös hasamra tetted,

És én őrzöm azóta is: Rendületlen!

Az elmúlt egy év így telt,

Bárhová mentem, a kő jött velem!

Fele csupán ez a nagy egésznek,

Oh, de a másik fele bennem ketyeg!

A napok a kórházban nehezen teltek,

Én egyedül feküdtem bent, a kórteremben.

Örömöm egy volt, mikor jöttek reggel,

Vizsgálatra, és kontrollra a páciensek.

Elvárni nem lehetett, hogy velem legyen,

Neki is fájt, ami történt, nem csak nekem!

Napközben eljárt, strandolt, kikapcsolódott,

Aztán estig, mindig csak velem volt!

Bud Spencer - Terence Hill filmet néztünk együtt,

A kórházi ágyban, mellettem, szorosan feküdt!

Éreztem a szeretetét, szerelmét, bátorságát,

Tudtam, ŐT soha semmiért el nem hagynám!

Enni kezdtem, a lelkierőm vissza kanyarodott,

Megtört testem, sebesült szemem és a homlokom

szólott: -Kelj fel, egyél, magadat el nem hagyhatod!

A reggelit megettem, más napra már az ebéd is megvolt.

És Ő jött, ölelt, és mindenben támogatott,

A zuhanyzóban aggódva, forrón megmosdatott!

Az ereim lassan, dobogó életre keltek,

Kodrikolni támadt hát vele a kedvem!

Mindez még egy kis ideig beteljesületlen maradt,

A napok teltek, hol lassabban, hol gyorsabban,

Így jött el augusztusnak tizenhetedik napja,

Mikor együtt vele, elindulhattunk haza!

Fiume! Valamit egy életre tőlem elvettél,

De nem teheted velem, hogy jössz az Életemért!

Fiume! Visszatértem, szembenézni a démonokkal,

Ha igaz módon szeret, mindörökké velem marad!

2024-08-04

Tatabánya