Elmondhatatlanul

Bár most nem vagy itt velem

Minden gondolatom hozzád vezet 

A nappal első fénye te vagy,

Az álmomban fekszünk egymást karolva.

Bár két külön helyen pihen a testünk

És a Telihold is másként tűz ránk,

Tudom, hogy egybe forrt örökre a lelkünk

És valóra válik az álmunk nem soká!

Melyet együtt szőttünk a friss napokon,

Együtt virrasztottunk vele, át a viharokon.

S megcsillan a fény, a gyűrűsujjunkon,

S leszáll hozzánk békésen Hedvig s Nimród.

Hogy őrizzük őket, míg erősödnek,

Amíg felnőnek és szerelmükre lelnek,

S unokáink között, egy virágos hajnalon,

Felszálljunk oda, ahonnét eme álom való.

Bár nem vagy most velem, mégis érezlek,

Ajkad és a karod most meg nem érinthet.

Ha lehunyom a szemem, velem szuszogsz,

Ébreszt az óra, és te bennem dobogsz:

Az örökké hevesen verő szívemben,

Ahonnét soha el nem engedlek,

Hisz szeretlek, szeretlek.

2024-11-17

Tatabánya 

Kicsit ilyen, kicsit olyan,

Mindig más, nem egyforma,

Nekem ez, neki pedig amaz,

Pedig egy személy ő maga.

Tudja, nem tudja, vallja,

A tudomány a minden, szapulja,

Csak halkulna, fejében a mondat,

Mert Isten is a Földön van.

Él Ő mindenkiben, hiszen élő,

Lelket, szívet mindig el ér ő,

Ám a tudomány, nagy ragyogás,

Ellopja a figyelmet, sóvárgás.

Félelem tölti el, folytonos a kattogás

Fut a gondolat, az agyi munka meg nem áll.

Nem csodál szívével, fejében az élet,

Átadni magát, teljesen most még képtelen.

Tizenkét év után is, a fejében lakozik,

Az élet szalagja egyre inkább nyúlik.

Elköteleződni fél, fogva tartja valami,

Ami benne, gyermek kora óta ott húzódik.

Mégis itt vagyok, hontalan, agyalok,

Cikáznak ismételten ismeretlen gondolatok,

Csak a tudat, vagy az alatti játszik velem,

Vagy a gondolat, az valósággá lehet?

Kétely marja a szívemet, amellyel élek,

Fejemben a dolgok ritkábban dőlnek el.

Így volt mindig, és maradni is fog örökre,

Csak korlátoznom, ketrecbe zárnom kell.

S mondják a dolgok fejben dőlnek el,

Én azonban ebben nem teljesen hiszek!

Az igaz döntést a szív ereje hozza meg,

Mikor ő búcsúzik az agynak jut hét perc.

2024-11-15

Komárom

Az élet nem egyszerű

Néha szép és nagyszerű,

Máskor harc és keserű,

S a végén jön a derű.

Harc az egész, mindennel

A világgal bennünk, és az ellen.

Harc egymással szemben,

Önmagunkkal, és feljebb.

Kapcsolatok jönnek és mennek,

Az érzések maradnak, nem csak emlékek.

Lehunyt szememmel látlak magam előtt,

Mosolyogsz, s előbújik az a kicsi gömbőc,

Melyet úgy szeretek, mint simogatni az arcod,

S most mégis könnyek között battyogok.

Váratlan rohannak meg, hadoszlopokban,

Néha sóhajtok, együtt szállok a pillanattal.

Ám botor módon, vannak olyan percek,

Mikor könnyezek, mint az ólom szín felleg.

Harc az élet, külvilágban és a lélekben.

Harc a szívveréssel, elakadó lélegzettel.

Azonban ez csak kiscicák édes harca,

Mert a háborút a szív vívja meg az aggyal.

Egyik ember a fejében él, 

Így hozza meg döntéseit.

A másik mindent a szívére bíz,

Mégis közöttük épül a híd!

Az élet nem minden nap egyszerű,

A múltban az emlék, néhol keserű.

Ám néhol édesebb, mint maga a méz,

A jövő egész, mikor a két fél rá kész!

2024-11-14

Tatabánya

Vágy vagy álom,

Nem vágom!

A megoldást:

Merre találom?

Járom az utamat,

A messzi végtelen felé.

Járom az utamat,

A szívemben te égsz.

Rég volt már,

Talán igaz sem:

Az egész.

Mindig hajt, a Remény.

Reménnyel ülök most e romos falon,

Alattam forog egyre csak a malom,

Talán csak álmodom, a mesét ily szépnek:

Forró kezeink között, ott lapul egy kisebb.

Vágy, ugyancsak az álom,

Vágyálom, már látom.

Kúszik előre, hajthatatlan

Amíg e szív dobog, halhatatlan.

2024-11-11

Komárom

Forróság tölti el a testemet,

Csak gondolatban vagy velem,

Mégis érzem mint fekszel rajtam,

Szeretlek, halkan suttogja ajkad.

Mellkasomat cirógatja a hajad,

Mint lagymatag szellő a parton

Csupa libabőr vagyok, meghalok

S újjászületek, elnyúlva alattad.

A kertedben járok, csodás mosolyod,

Mint amikor a Nap tavasszal felragyog!

Madarak dallamával szállnak az illatok,

Melyeket máshol soha meg nem találhatok.

Csak a kertedben járok, megremegve, csodálom,

Összeolvadva ölelve egymást, az ajkunk egybeforr,

Csak a kertedben járok: csupa szín Univerzum,

A sokból nem csak egy voltál nekem, hanem a Minden.

S a kerted csodálom, hallgatag csodálom,

Várat építek, a falait neked lebontom,

Csak a kertedre vágyom, édes Angyalom,

A kertedre, ahol elvethetem a magom.

A forróság nőttön nő jégvirágos testemen,

Légzésem szapora, a szívem megreped,

Csak álmodom, nem vagy velem,

Mégis a szerelmem,

Mindörökké

TE leszel.

2024-11-09

Komárom