ellened

Céltalanul megélt
pillanatok, s napok
kószálnak vágyaink
küszöbén.
Bolyonganak
akár a holt lelkek.
Érv nélküli viták
megmérgezik éltedet.
E botor világban
ártatlan lelked
elveszik, akár a
múló pillanat
az Örökkel szemben,
melyből semmi
sem marad.
Célirányosan létezz,
hogy napjaid, éveid
ne az örök Semmibe
vesszenek.

A múlt emlékeit

a portól letörölném,

szerelmem emlékképeit

szívembül kiölném...

ám nem tehetem.

Nevedet , ha lehetne

elmém labirintusából

kihalásznám, mint halat

hálóval a tóból...., lásd

ezt sem tehetem.

Ha találkozunk

spontán az úton

tényleg elinalnék,

próbálnék elillani

akár a pillangó

a réten...meglásd

ezt sem tehetem.

Nem tudok lépni,

ha hirtelen meglátlak,

belém hasít a tudat:

földbegyökerezett lábbal

állok ott előtted...

szerelmed nyilával

végleg leterített.

A szerelem tengerében úszva

merengek önfeledten

virágként virulva,

mely a vad réteken

illatát ontja, s hol a

virágnak illatától a

természet zsong.

Szerelemre szomjazom,

forró ölelésre,

édes csókra,

hamis reményre.

Arra vágyom,

hogy fogd

a két kezem,

szemembe nézz,

merészen, szemtelen!

Két izmos karoddal

átölelve tarts,

félts, óvj, míg

a világ egyet  fordul!

Erre vágyom,

erről álmodom,

azt kívánom:

álmom valóra váljon!