füzetmargóról, asztalfiókból ... régről

narnia• 2010. december 31. 15:14

a címet majd a végén ... 1. rész

Téli szél dalolt a fák zúzmarás ágain. Hófehér lepel borította a tájat, alkonypír égett az ég alján; A lány mégis hidegenjeges tekintettel nézett maga elé . Pillantásait néha néha hozzáfeszítve a fák tövén végigfutó a szögesdróthoz. Mintha mindent az okozott volna, mintha az koncolta volna darabokra a jelent.

- Ne, nem kell. Nyugodj meg. Hisz itt vagy, és én is itt vagyok. Megoldjuk. Mi ketten. - és erősen szorította a lány apró kezét
- Ketten ... ketten... - ismételgette a lány, és nézte ahogy keze elveszik a férfi erős tenyerében - ... ketten.
- Na akkor most ülj le kicsit, ülj le ide mellém. Elmondok neked valamit.

- Ott, amögött a barak mögött - mutatott a szögesdrót vonalán meghúzódó házikónak erős jóindulattal nevezhető tákolmányok sorában egyre -
ott, a mögött én is megtettem. Öltem. .... Én sem voltam egyedül, és ahogy a tiédhez, az én kezemhez sem úgy tapad vér, mint a kegyetlen gyilkosokéhoz, mégis, ott azon a bizonyos napon én is öltem.

- Te? - fordult hitetlenkedve a férfi felé - De hisz te a légynek se ....
- De! Én is. - a férfi szeme érdekesen elfátyolosodott, és a szorítása erősebb lett. A lány keze úgy rezzent össze tenyerében, mint egy kismadár
- Elmondod?
- Nem, most nem. Túl sokan ... - és a zsibongó társaság felé mutatott - Otthon. Majd otthon.

A társaság lassan gyülekezett, majd hamarosan buszra szálltak.A jármű a havas úton lassan haladt. Erős oldalszél volt. A lány érzékelt minden széllökést. Azóta a nap óta ez az utazás volt az első.
Még élénken élt benne a fékcsikorgás, a szétrepülő szikrák, és az aszfaltra fröccsenő vér szaga.
Minden ízében reszketett. A férfi a vállára tette kezét, és égszínkék szemében olyan nyugalommal, amit a lány már régen látott megszólalt.

- Aludj. Nem lesz, nem lehet semmi baj. Itt vagyok. Vigyázok rád. Aludj.

és ezt a dalt sem magyaráznám most, a végére talán majd érthető lesz ...

7 hozzászólás

Egyéb

narnia• 2010. július 2. 07:45

talán egyszer

talán egyszer elhiszem
hogy az idő velem van
nem ellenem
hogy a hajnal fénye éltető
s nem égető sugár
s hogy a éj bársony
nem elmerítő ingovány

hogy a fájdalommal átküzdött percek
napokká, hetekké, évekké lesznek
hogy gyermekem felnőni láthatom
mert a törvény igazság, nem csupán hatalom

talán egyszer
ha elég erős leszek
elhiszem hogy élek
nem csak létezem