füzetmargóról, asztalfiókból ... régről
halványfehér
halványfehér missilis
" Éjszaka majd felnézel a csillagokra...Az enyém sokkal kissebb, semhogy megmutathatnám hol van.De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesza többi csillag között.Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd...mind a barátod lesz."/ A. S. Exupery /
Ui. : Veled új emberré lettem. Szereteted érlelt és ezért örökre hálás leszek.Cserébe nem kérek sokat....egy dolgot igérj meg nekem : Ha szomorú leszel, vagy bizonytalan, vagy elveszted a hited ( bárki lopja is )...Igérd meg...akkor...akkor majd lehunyod a szemed, és ott, abban a csendben egy percre megpróbálod az én szememmel látni önmagad. http://www.youtube.com/watch?v=9XFoXlWQ1pk&feature=related
2009. 06.22.
Forgószelet ásít a völgy
kisepert, üres a föld.
Az utolsó kis gyertya sír
faggyúkönnyét issza egy sír.
Felleg fedi el az eget
nincs több ébredés, kikelet.
Kanócon serceg az élet
dünnyög kicsit, halkan perel....
de kalapjával némítja el
az utolsó nagy fergeteg.
anytime...anywhere...maybe...(n)ever
Erős várad vagyok
fogd nyugodtan kezem
- csak belül vagyok én is
kapaszkodni kénytelen -
Szinergiánk (h)arccal
szaggatott lépésfoglaló
habarcsa ártatlanság
résein kihullhat
a koptatott való.
Erős váram vagy
fogom nyugodtan kezed
- csak belül lehetsz
kapaszkodni kénytelen-
Leltározzuk az elhagyható
félszeket és a
komisz részeket
ha visszahúzná a bánat
sötét árnyékoktól
véd majd hajnalra
terített lélektakarónk...
Várlak.
/ 2009 december /
vagy
madárdalból szőtt hajnal vagy
és alkonypírfigyelés
gödreimből hágcsó, s ha
mélyen vagy tűrés
olyankor én emellek
még ha fáj is a szeretés
és ujjaim húsig marnak
szakad a seb...genny és vér
vízcsobbanás...körénk a pára
takar hitet
mert ahogy a csepp felhő...jég
óceán is lehet
mi maradunk
átlátszón egyszerű
te és én
emberek
:-)
ott
felborzolt ívek
mint varratok feküsznek a tó sebzett vizén
és a táj némaságába belerágva
csendneszekké áldozza
hangjait az őszi szél
mint engedelmes marionett
táncol még ághegyen egy rőtt levél
de hideg horizont előtt
rogy térdre a fény
és sír
hegyek ormaihoz feszítve arcát
csak sír az ég
s ahol a fenyvesek mélyükből bár karácsonyt súgnak
de a " telítsd el szívünk..." oly messze rég
ott az ember él
de már nem....már nem remél