füzetmargóról, asztalfiókból ... régről

kivágtad belőlem
már zsigereim is eléd terítve
- vörös a lenvászon
kezed a bordaív alól
még mozgást érzékel?
nem, nem
én már nem élek
az csak valami idegi mersz
valami visszasajduló lendület
kivágtad belőlem
előtted fekszik kiterítve
darabokra martan
foszlányain játszhatsz Go-t a sorssal
kivágtad belőlem
s most mégis szűkölve jössz a konchoz
kutatsz benne valamit
mi neked is részed volt egykoron
mert így, magad kifosztva állsz
minden átvacogott alkonyon
 
/ 1997 nov. 9 /

szemünkben összefonódva ringott a szomorúság

integető kezünkre hullt a 'nincs már'

s a 'látlak-e még'

a hazudott ' van miért '

csitt...

ne szólj

úgysem hallom

csak becsukom szemem

hogy a könnypatak már lelkem gleccsrtavába folyjon

csitt...

az én jajom is hangszálak fagyába halt bele

s fogaim fésűjére csak dérként feszül most kócos lehelletem

hát te se szólj

csak menj ...

nem hallod?

Menj már!

minden nyújtott perc ezer jégcsaptőr a szívbe

menj már...

Menj!

Nem hallod?

... úgy fáj

/ 2008 október 27 /

http://www.youtube.com/watch?v=WXaNBQip-Bw&feature=related

Miért hogy Őt szidod?

...

hisz a földre Te szültél le

Isten csak itt tartott

/ 1993 nov 19 /

álmos október este
nyugalmas békéjében ült a ház
- érkezik -
s telve sistergő élettel  a tér
nevet...
mit nevet : kacag
s mesél
és kérdez
meg csacsog
... törött félmondatok
félrepillant - némi csend -
s látom
cigifüst lóg szalagként éjfekete hosszú haján
s kezére tapadt jelként jött vele a hely
- az ismert pinceklub -
s blúza ráncában az új kaland
...egy szőke fiú
és már dalol
- jókedve égig ér
de a következő pillanatban már a nincs  honol
.... itt járt
jelenti a lég
de már csak rúzsnyomos pohara szélére zizzen a sehol
s egy - Szia, jövök még .... valamikor.

/ 2005. október .... Főnixnek /

és a dal amit mintha Ő énekelne : 

Tarja Turunen

Minden limlomot, elnyűtt régi percet,
padlásra szökött gyermekéveket,
mindent… most mindent itt hagyok.
Aszályos nyártól nyílt,
falrésbe hullt ezernyi álmot,
kéménykürtőbe rejtett képeket,
a galambdúcot (dédapám vitt fel először).
Most mindent itt hagyok:
a kert kicsiny, de saját szegletét
(ott én nevelhettem életet,
s nem, sosem terem már
csupán emlékeket).
Mennem kell.
Most nem jöhet velem
az őszi körték bádogtetőre hullt illata,
elhagyott a kiskapu
- Nem ide jövök haza? -
menni kell .
Maradnak belőlem loboncos
szomszédlánnyal átkacagott tavaszok.

s Téged is - sosem feledett -

(Jól eldugtalak? Nehogy megtalálják,

azt a csak mi tudjuk mit jelentő, kapufába vésett jelet...)
Itt kell hagyjalak téged is - Téged... első szerelem,
menni kell s ki tudja merre ...
Bár nem én akarok,

Menni: kell!

/ egy 1989-es naplórészletből.... bár kicsit rövidítve /

 KORDA GYÖRGY - RÉGI KÉP