füzetmargóról, asztalfiókból ... régről
Gyásza vésethez
ma áttetsző kesztyűt húznak a fák águjjai
- nem láthatod
... már nem láthatod sohasem -
tegnap épp úgy jött fel a nap
- emlékszel - olyan mályvaaranyban
mint azon az őszön ... akkor régen
de már elvált a lehető
s a sohasem
a földre koppanó dió csonthéjából a mag
úgy hullik elém , mint gyermeknek maradt pillanat,
mit ereszt egy percre a zord idő
de egy varjú jő
- örök fekete -
s már csőrébe fogja, száll vele
- már nem láthatod -
törtfehér fellegfüggönybe fűz kék szalagrojtot a szél
de az alkony már deres lehelettel fogja meg kezem
... vagy TE érintesz - jól érzem ?
hűvös van, s a nap is rőt szegélyű folt csak
egy borostyánlevélen
- Te nem láthatod -
már nem vagy anyag
csak véset egy kőkereszten
... belőled nekem ez maradt
egy véset
egy tól-ig, mégis örök pillanat
/ 2007 nov. 2 /