Szombati Félperces

Edeke•  2021. május 30. 07:43

Részegséghez

 

Ah, részegség, te hőn áhított
állapot!
Nem is oly régen jártam nálatok.
Pityókás voltam, mikor bekopogtam
házatok
ajtaján,
az talán
fura volt, hogy később jól benyomva fogtam padlót a sárga föld talaján.

Voltam veled spicces,
borgőzös, vicces,
elhitetted vélem, hogy a világ szép,
de józanodva láttam milyen giccses,
s innom kellett gyorsan valamit még.

Illuminált is voltam, egy emelkedett helyen,
hol sok nagyobb-érdemre érdemes,
tökrészegként magyarázta Énnekem,
mi az amit tenni kéne, mi az, ami segít!
- érdekes,
hogy tenni senki nem tett semmit érte,
max. a következő kört itta
nyakra-főre,
s lett így mindenki segg itt.

Benyakaltam olykor, ha a zélet
akadályokat gördített elém,
s józanodva pia után nyúltam,
mert gond-baj még mindig ott állt, s nem volt más remény.

A pohár fenekére néztem akkor mikor hitem alábbhagyott,
és sikerült Istennel beszélnem,
s panaszkodtam néki, hogy KIVAGYOK!
Ő, meg elmondta nékem, hogy ki vagyok...

Életem végén, tán hótrészeg leszek,
vagy hullarészeg, egál, ugyanaz,
tintás, becsípett alkoholos, piás.
Bár a kocsma fölé az van írva:
"Sose halunk, meg" - és ez nem vitás.

Edeke•  2021. május 23. 13:17

Szia Apa..



Az öregember a kerekesszékben üldögélt, egy szeretetotthon kertjében. Vasárnap volt a látogatási idő. Ilyenkor szokott megjelenni a lánya. „Látogatás- persze”...A ráncoktól, és a rengeteg piától múmiás benyomást keltő arcon gúnyos vigyor torzult fel. „Ma is jön, majd az ötletével”- gondolta. Amikor betette ide az öreget, nagyon elégedett volt magával. Egy gonddal kevesebb. Eleinte jött is, de aztán elmaradoztak a látogatások. Immár öt éve élt ezen a helyen. Nem lehetett különösebb panasza. Ellátták az igényeit, és rendben tartották a környezetét. És, mint idáig szinte mindenhol, itt is megtalálta a maga kis szórakozását. Erre a gondolatra, a gúnyos vigyor, kéjessé változott az ábrázatán. Egy óriási fa alá tolták ki a gondozók. Tavasz volt, az idő se nem meleg, se nem hideg. A madarak csiviteltek körülötte és mókusok harcoltak lehullott magvakért. Azt lehet mondani, minden ideális volt ahhoz, hogy egy öreg ember jól érezze magát. A család, és annak szeretete, már rég nem hiányzott neki. Pedig, egyszer régen.....


A Skype egyetemes csörgése izgalommal töltötte el a kislányt. Elhajította a Barbie babát, ami szomorú nyekkenéssel törődött bele a sorsába. Az anya kezében volt a mobil, aki széles mosollyal az arcán figyelte kislánya reakcióját.


  • Én! Én! Én!

  • Jól, van, de nyugodjál le!– óvatosan adta át a kis kézbe az eszközt- Most nyomd meg a gombot, ahogy mutattam neked.

A kis kezek ügyesen bántak ezzel a technikai csodával. Az anyja, mindig elcsodálkozott mennyire természetesen bánik a gyermek ezekkel a kütyükkel. Ő, még olyan korban nőtt fel, amiből hiányoztak ezek a szerkezetek. Neki felnőtt fejjel kellett megtanulni ezek kezelni. A lányának, ez már a világ legtermészetesebb dolga volt. A kijelző aktivizálódott, és egy Játék képe töltötte be az egészet.


  • Igen! Hurrá!– lelkendezett a kislány – Ez az, erről beszéltem neked!

A játék félrehúzódott, és mögüle előtűnt az édesapja képe.

  • Szia kislányom! Örülsz?

  • Igen. Te vagy a világ legjobb apukája! Annyira szeretlek! Ki tudod nekem bontani? Mutasd meg hogy működik!

  • Jaj, hagy ne bontsam ki. Majd együtt, ha otthon leszek!

  • De édesaaapaaa...légysziiii!

Persze, hogy nem tudott ellenállni ennek a könyörgésnek. Keresett egy kést, és ahogy nyiszálta a műanyagot, arra gondolt, milyen nehéz lesz ezt visszacsomagolni. Több ezer kilométerre dolgozott az otthonától, olyan két-háromhavonta tudott hazajutni a családjához. Csak egy repülős bőröndje, és, egy hűtőtáska lehetett a csomagja. Ennyi fért be az autóba, amivel öten, szorongva utaztak, haza, majd vissza melózni. Sikerült kibontani a játékot, és sikerült az éles műanyaggal elvágni a kezét. Felszisszent, és egy szitokszó hagyta el a száját.

  • Kulva! Kulva!-szajkózta a gyermeke.

  • Nem szabad kislányom...apa buta volt.

  • Te nem vagy buta! Te vagy a legjobb apa nekem!

A játék, egy elektromos buborékfúvó volt. Legközelebbi szabadságát úgy időzítette, hogy az egybe essen a lánya születésnapjával. A városban ahol dolgozott, mindenféle mutatványos próbált pár eurót kicsikarni,a járókelőkből kétes értékű produkciójukkal. Az egyik leleményes- talán egyetemista – srác, egy hasonló buborékfúvót tett ki a placcra, és a tömegből a gyerekek boldogan kergették a pillekönnyű csodák tucatjait. Innen csente az ötletet. Először igazi meglepetésnek szánta, de a kislányából csak akkor tudott egy kis kommunikációt kicsikarni, amikor új játékot mutatott neki a skype beszélgetés közben. Ilyenkor hosszú percekig tartott a bemutató, és a leányka utasításait követve játszott az apa. Boldog volt ilyenkor felnőtt, és gyermek egyaránt.

  • Nézd, itt van ez az üvegcse, ebben van a szappan. Ezt beleöntöm ide...úgy..aztán bekapcsolom, és...Attrakció!!!

A képernyő másik végén, több ezer kilométerre, hangos üdvrivalgás hallatszott. A gyermek szinte önkívületi állapotban tapsikolva mutatta ki tetszését. Háttérben az édesanyja könnyes szemmel mosolygott leánya boldogságán.

  • Mikor jössz haza édesapa?

  • Hú, még két hónap. De szülinapodra hazaviszem, megígérem.

  • Addig mennyit kell aludni?– kérdezte, a leány, és a két kezét mutatta, hogy hány új fogy el az éjszakákat számolva.

  • Sajnálom, de ahhoz az én kezem, és az anyuci keze is kell, de talán, még a lábujjaink is.

  • Ah!– szontyolodott el a gyermek- Nem tudnád nekem elküldeni postán? Csak fel kell adnod.

     

És ennyi. A varázs elmúlt. Az a szorító érzés a torokban, az a rosszkedv, ami a piát kívánja gyógyszerként, előmászott rejtekéből.

  • Nem, kislányom, várnod kell. Majd ha hazaviszem, játszunk vele együtt.

  • Jól van, akkormostádadlakanyánakszia.


Az öreg felriadt merengéséből. Homályosan látta az ismerős alakot közeledni a park békés sétányán. „Franc, abba a szemüvegbe, megint elfelejtettem felvenni!”– gondolta. Leánya, már bőven elmúlt negyven.

  • Szia Apa!- köszöntötte az öreget, és, egy csókot nyomott a homlokára. – Nézd kit hoztam!– mutatott, egy négy év körüli kisfiúra.

Volt egy ősöreg fotója az öregnek, saját magáról, körülbelül ebben a korban lehetett, amikor lefotózták. Mintha ugyanaz a gyermek szerepelne rajta, mint aki előtte állt.

  • Nézd nagyapa, mit tudok!- kiáltotta a srác, és egy műanyag játékba fújt nagy erővel. Két-három buborék szált boldogan meglovagolva a tavaszi lágy szellőt. A kisfiú felemelt kézzel ünnepelte meg ezt a sikeres bemutatót.

  • Ügyes vagy kisfiam, de most hagyj magunkra. Játssz egy kicsit itt a fűben.

„Kezdődik”- gondolta az öreg, és a torkában egy réges-régen elfeledett szorítás kezdett kialakulni.

  • Apa, beszéltem az ügyvéddel. Ha végrendelet útján lesz a miénk a ház, úgy mindenféle illetéket, meg adót kell fizetni. Szinte meg sem érné. De, ha most ajándékozod nekünk, ameddig...- elakadt a szava. Majdnem kimondta...Francba, vigyáznia kell miket mond, már majdnem teljesen megpuhította az öreget- ameddig lehet, akkor csak, egy nevetséges összegbe kerülne nekem. Meg eladhatnám! Tudod Péternek most nem megy jól az üzlet...

És Ba-bla.ba. Az idős ember nem is figyelt, már a szavakra. Nem érdekelték, már a világ anyagi természetű dolgai. Csak a ma érdekelte. Az evés, ivás. Egy jó könyv, meg a nyugalom. Meg persze a kis szórakozása....Hehe. Kéjesen nyalta meg erre a gondolatra a száját.

Várt, még egy kicsit, aztán úgy tett, mint aki elalszik. Ezt a trükköt szokta bevetni, ha, már unja a lánya örökös nyaggatásait. Az nem tehetett mást, szólt a nővérkének, aki betolta az apját az apartmanjába. „Jövőhéten rámenősebb leszek”- fogadkozott a nő magában.


Az öreg a szobájában ült a kerekesszékében. Igazából nem volt rá szüksége, de ebben könnyebben mozgatták ide-oda a személyzet tagjai. Előtte, egy harmincas, kissé vaskos nővérke rendezte a polcokra a tiszta ruhákat, amit az imént hozott a mosodából. Ahogy dolgozott, lehajolt, és asszonyosan burjánzó combjait egészen elképesztő magasságokig mutatta meg a felcsúszó köpenykéje. Az öreg keze elindult, és a ráncos ujjaival, keményen belenyúlt a nő lábai közé. Az, egy kissé megrezzent az érintésre, majd tenyereivel a földre támaszkodva, nagyobb terpeszbe állt, hogy megkönnyítse az öreg dolgát. Bugyiját, még a szobába lépés előtt levette. Undorodott az öreg érintésétől, de arra gondolt, hogy a kocsi, már az övé. Most a ház jön......

Edeke•  2021. május 15. 08:20

A család az család

-evokésön-


Zelk Zoltán: Este jó, este jó ...

Írta: Lény Ede verse


     

Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, apa főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fügyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú
meg is hal egy kis bogár,
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncola plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok ...

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet ...

Elolvadt a világ,
de a közepén
apa ül, és ott ülök
az ölében én.

 

(vót vele meló)

Edeke•  2021. május 13. 07:42

Nem az enyém ez sem.

“Az egyik kolléganőmnek két háziállata volt: egy macska és egy patkány. Amikor a patkány megdöglött, a macska depressziós lett, és mindenütt a kis barátját kereste. A kolléganőm úgy döntött, hogy vesz neki egy másik patkányt. Tudod, mit csinált a macska? Megette az új patkányt, és továbbra is a régit kereste.”

Edeke•  2021. április 26. 20:16

Netes Hülyeség megint34

Ahhoz, hogy megszülethessünk szükségünk van:

2 szülő

4 nagyszülő

8 dédszülő

16 ük szülő

32 szép nagyszülők

64 penta nagyszülők

128 nexa-nagyszülők

256 hepta nagyszülők

512 okta nagyszülők

1024 nona nagyszülők

2048 deka nagyszülők

A nagyszülők megszólításának földrajzi elterjedése változhat.

Az elmúlt 11 generáció alatt 4094 ősre van szükség, és mindez körülbelül 300 évvel a születésünk előtt!

Állj meg egy pillanatra és gondolkodj el...

Mennyi sors, jellem, élet nyert és vesztett.

Hálát és szeretetet kell éreznünk minden ősünk iránt, mert mindegyik bennünk van!



(innen átveszem a szót, mert egy kérdés fogalmazódott meg eme bölcselet kapcsán bennem. Persze hálás vagyok, mert itt lehetek. De azért a franc a pofáját annak a tatár dekanagyszülőmnek, aki a szegény dekanagyanyámat megerőszakolta, pedig alig volt tizenhatéves)