Találkozás

Az űrhajó, elképzelhetetlenül hosszú, és hihetetlenül rövid ideje volt úton. Ezt nehéz elmagyarázni, még nehezebb megérteni, egy olyan lénynek, akinek az idő létező dolog. Az idegeneknek az idő nem jelentett semmit, ők állandóan voltak.

-(meleg-kék-meleg)- éreztette az egyik, amelyiknek piros kiütései voltak.

-(fontos-szép)- lepődött meg a másik, hiszen azt hitte, hogy ez majd másabb lesz. De elfogadta olyannak, amilyennek, és felfedte a kilétüket.

Ez emberi számítás szerint két hónapja történt. Az emberek azt észlelték, hogy a semmiből, hirtelen, egy idegen űrhajó jelenik meg a Hold mellett. Persze azonnal ráirányítottak minden fegyvert, amit csak elő tudtak kaparni. Hirtelen megszűnt minden viszály a földön, az összes ország beleadta a fegyverarzenálba amit csak tudott.

Azóta stagnált a helyzet. Hiába próbáltak kontaktusba kerülni az idegenekkel, semmi válasz nem történt. Jobb híján méregették, vizsgálgatták azt.

-(piros-humor)- Adta ki az utasítást Zord, a Főtrutyi.

-(gyors)- tisztelgett a beosztottja, aki szintén ő volt, csak a testének a másik vége. Ők (Ő) eonokkal ezelőtt döntöttek úgy, hogy két különálló személyiségként folytatják a létezést.

Mindenesetre elindították az üdvözlést. Persze, ezek a lények nem érthették az embereket. Az időről fogalmuk sem volt, nekik minden állandóként létezett. Ezért történhetett meg, hogy az emberi nyelv vizsgálatakor, egy ősrégi mintát (huszadik századi. a szerz) alkalmaztak. Mivel érzésekkel, és benyomásokkal kommunikáltak, teljesen ismeretlen volt nekik, ez a „beszéd” nevű valami. A mintából, érzékelték mely szavak (?) azok amelyek pozitívak, és ezeket kezdték sugározni a bolygó felé. Tulajdonképpen véletlenül indították ilyen hamar az adást. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy évezredek telnek el a kapcsolatfelvételig.

Az űrhajó habtestéből, egy lecsöppenés indult el, és egyenesen, az első földi hajót vette célba. Amikor a vízszerű anyag, eltalálta annak páncéltestét, kihasználva a fém rezonanciáját hangot keltett, és a vákuum törvényeit meghazudtolva, bezengett mindet a szó amit sugárzott:

SZERETET!-Aztán még egy csepp- BECSÜLETESSÉG!

Ezután, mint valami űrbéli locsolókanna, ebben a hideg sivár kertben, elkezdte ontani magából a cseppjeit, és ahogy azok szilárd felülettel ütköztek az emberi fülekkel észlelhető szavakká változtak: HIT! BIZALOM! ERKÖLCS! LELKIISMERET!

A földi hadiflottánál nagy kapkodásba kezdtek. Természetesen az elejétől kezdve rögzítették az egészet. A Fő-FŐ-Parancsnok tanácstalan volt.

– Mi akar ez lenni?

Körülötte mindenki a vállát huzigálta. Senki sem ismerte ezeknek a szavaknak a jelentését. Már régen kitörlődtek a szótárakból.

Most nagy szaladgálásba kezdtek. Komputerekbe táplálták az adatokat, azok meg, csak ugyanazokat a szavakat szajkózták vissza, amit kérdeztek tőlük a gazdáik. Soha senkiben sem merült fel, hogy valaha is magyarázatot kell adni ezekhez a kifejezésekhez. Amikor, meg végleg elfelejtődtek, fel sem merültek, mint kérdések.

A Földön mindent az érdek, a kapzsiság, a számítás irányított. Pozíciók rokonságtól, megvesztegetéstől függtek. Házasság nem volt más, mint egy ügyvédi formanyomtatvány. A gyerek közjószág, az élet kiszámítható lett. Viszont most fel lett adva a lecke. Mit akarnak ezek?

-(szépséges-féltés)- vonta meg a vállát az idegen. Ők megpróbálták. Ha ezek a lények ilyen bunkók, hogy köszönni se tudnak, akkor továbbállnak. Van, még más faj a világegyetemben, akiknek átadhatják azt a mérhetetlen tudást amivel rendelkeztek. Ezek, meg kapják be a huncut-nyúlványunkat!

Az űrhajó visszaszivattyúzta a szócseppeket, amelyek szépen beleolvadtak annak a testébe, így újra egy, és egész lett. Felkészültek az útra.

Ekkor a földi Harci-Saslik -Csillagpor-rombolóból, egy atomrakéta lövellt ki, egyenesen az idegenek zseléhajójába. Óriási robbanás rázta meg a zselét. Micsoda érzelemkisülés volt ez!

(végre!)– gondolta Zord- (ezt nevezem üdvözlésnek)