Szia Apa..

Az öregember a kerekesszékben üldögélt, egy szeretetotthon kertjében. Vasárnap volt a látogatási idő. Ilyenkor szokott megjelenni a lánya. „Látogatás- persze”...A ráncoktól, és a rengeteg piától múmiás benyomást keltő arcon gúnyos vigyor torzult fel. „Ma is jön, majd az ötletével”- gondolta. Amikor betette ide az öreget, nagyon elégedett volt magával. Egy gonddal kevesebb. Eleinte jött is, de aztán elmaradoztak a látogatások. Immár öt éve élt ezen a helyen. Nem lehetett különösebb panasza. Ellátták az igényeit, és rendben tartották a környezetét. És, mint idáig szinte mindenhol, itt is megtalálta a maga kis szórakozását. Erre a gondolatra, a gúnyos vigyor, kéjessé változott az ábrázatán. Egy óriási fa alá tolták ki a gondozók. Tavasz volt, az idő se nem meleg, se nem hideg. A madarak csiviteltek körülötte és mókusok harcoltak lehullott magvakért. Azt lehet mondani, minden ideális volt ahhoz, hogy egy öreg ember jól érezze magát. A család, és annak szeretete, már rég nem hiányzott neki. Pedig, egyszer régen.....

A Skype egyetemes csörgése izgalommal töltötte el a kislányt. Elhajította a Barbie babát, ami szomorú nyekkenéssel törődött bele a sorsába. Az anya kezében volt a mobil, aki széles mosollyal az arcán figyelte kislánya reakcióját.

• Én! Én! Én!

• Jól, van, de nyugodjál le!– óvatosan adta át a kis kézbe az eszközt- Most nyomd meg a gombot, ahogy mutattam neked.

A kis kezek ügyesen bántak ezzel a technikai csodával. Az anyja, mindig elcsodálkozott mennyire természetesen bánik a gyermek ezekkel a kütyükkel. Ő, még olyan korban nőtt fel, amiből hiányoztak ezek a szerkezetek. Neki felnőtt fejjel kellett megtanulni ezek kezelni. A lányának, ez már a világ legtermészetesebb dolga volt. A kijelző aktivizálódott, és egy Játék képe töltötte be az egészet.

• Igen! Hurrá!– lelkendezett a kislány – Ez az, erről beszéltem neked!

A játék félrehúzódott, és mögüle előtűnt az édesapja képe.

• Szia kislányom! Örülsz?

• Igen. Te vagy a világ legjobb apukája! Annyira szeretlek! Ki tudod nekem bontani? Mutasd meg hogy működik!

• Jaj, hagy ne bontsam ki. Majd együtt, ha otthon leszek!

• De édesaaapaaa...légysziiii!

Persze, hogy nem tudott ellenállni ennek a könyörgésnek. Keresett egy kést, és ahogy nyiszálta a műanyagot, arra gondolt, milyen nehéz lesz ezt visszacsomagolni. Több ezer kilométerre dolgozott az otthonától, olyan két-háromhavonta tudott hazajutni a családjához. Csak egy repülős bőröndje, és, egy hűtőtáska lehetett a csomagja. Ennyi fért be az autóba, amivel öten, szorongva utaztak, haza, majd vissza melózni. Sikerült kibontani a játékot, és sikerült az éles műanyaggal elvágni a kezét. Felszisszent, és egy szitokszó hagyta el a száját.

• Kulva! Kulva!-szajkózta a gyermeke.

• Nem szabad kislányom...apa buta volt.

• Te nem vagy buta! Te vagy a legjobb apa nekem!

A játék, egy elektromos buborékfúvó volt. Legközelebbi szabadságát úgy időzítette, hogy az egybe essen a lánya születésnapjával. A városban ahol dolgozott, mindenféle mutatványos próbált pár eurót kicsikarni,a járókelőkből kétes értékű produkciójukkal. Az egyik leleményes- talán egyetemista – srác, egy hasonló buborékfúvót tett ki a placcra, és a tömegből a gyerekek boldogan kergették a pillekönnyű csodák tucatjait. Innen csente az ötletet. Először igazi meglepetésnek szánta, de a kislányából csak akkor tudott egy kis kommunikációt kicsikarni, amikor új játékot mutatott neki a skype beszélgetés közben. Ilyenkor hosszú percekig tartott a bemutató, és a leányka utasításait követve játszott az apa. Boldog volt ilyenkor felnőtt, és gyermek egyaránt.

• Nézd, itt van ez az üvegcse, ebben van a szappan. Ezt beleöntöm ide...úgy..aztán bekapcsolom, és...Attrakció!!!

A képernyő másik végén, több ezer kilométerre, hangos üdvrivalgás hallatszott. A gyermek szinte önkívületi állapotban tapsikolva mutatta ki tetszését. Háttérben az édesanyja könnyes szemmel mosolygott leánya boldogságán.

• Mikor jössz haza édesapa?

• Hú, még két hónap. De szülinapodra hazaviszem, megígérem.

• Addig mennyit kell aludni?– kérdezte, a leány, és a két kezét mutatta, hogy hány új fogy el az éjszakákat számolva.

• Sajnálom, de ahhoz az én kezem, és az anyuci keze is kell, de talán, még a lábujjaink is.

• Ah!– szontyolodott el a gyermek- Nem tudnád nekem elküldeni postán? Csak fel kell adnod.

   

És ennyi. A varázs elmúlt. Az a szorító érzés a torokban, az a rosszkedv, ami a piát kívánja gyógyszerként, előmászott rejtekéből.

• Nem, kislányom, várnod kell. Majd ha hazaviszem, játszunk vele együtt.

• Jól van, akkormostádadlakanyánakszia.

Az öreg felriadt merengéséből. Homályosan látta az ismerős alakot közeledni a park békés sétányán. „Franc, abba a szemüvegbe, megint elfelejtettem felvenni!”– gondolta. Leánya, már bőven elmúlt negyven.

• Szia Apa!- köszöntötte az öreget, és, egy csókot nyomott a homlokára. – Nézd kit hoztam!– mutatott, egy négy év körüli kisfiúra.

Volt egy ősöreg fotója az öregnek, saját magáról, körülbelül ebben a korban lehetett, amikor lefotózták. Mintha ugyanaz a gyermek szerepelne rajta, mint aki előtte állt.

• Nézd nagyapa, mit tudok!- kiáltotta a srác, és egy műanyag játékba fújt nagy erővel. Két-három buborék szált boldogan meglovagolva a tavaszi lágy szellőt. A kisfiú felemelt kézzel ünnepelte meg ezt a sikeres bemutatót.

• Ügyes vagy kisfiam, de most hagyj magunkra. Játssz egy kicsit itt a fűben.

„Kezdődik”- gondolta az öreg, és a torkában egy réges-régen elfeledett szorítás kezdett kialakulni.

• Apa, beszéltem az ügyvéddel. Ha végrendelet útján lesz a miénk a ház, úgy mindenféle illetéket, meg adót kell fizetni. Szinte meg sem érné. De, ha most ajándékozod nekünk, ameddig...- elakadt a szava. Majdnem kimondta...Francba, vigyáznia kell miket mond, már majdnem teljesen megpuhította az öreget- ameddig lehet, akkor csak, egy nevetséges összegbe kerülne nekem. Meg eladhatnám! Tudod Péternek most nem megy jól az üzlet...

És Ba-bla.ba. Az idős ember nem is figyelt, már a szavakra. Nem érdekelték, már a világ anyagi természetű dolgai. Csak a ma érdekelte. Az evés, ivás. Egy jó könyv, meg a nyugalom. Meg persze a kis szórakozása....Hehe. Kéjesen nyalta meg erre a gondolatra a száját.

Várt, még egy kicsit, aztán úgy tett, mint aki elalszik. Ezt a trükköt szokta bevetni, ha, már unja a lánya örökös nyaggatásait. Az nem tehetett mást, szólt a nővérkének, aki betolta az apját az apartmanjába. „Jövőhéten rámenősebb leszek”- fogadkozott a nő magában.

Az öreg a szobájában ült a kerekesszékében. Igazából nem volt rá szüksége, de ebben könnyebben mozgatták ide-oda a személyzet tagjai. Előtte, egy harmincas, kissé vaskos nővérke rendezte a polcokra a tiszta ruhákat, amit az imént hozott a mosodából. Ahogy dolgozott, lehajolt, és asszonyosan burjánzó combjait egészen elképesztő magasságokig mutatta meg a felcsúszó köpenykéje. Az öreg keze elindult, és a ráncos ujjaival, keményen belenyúlt a nő lábai közé. Az, egy kissé megrezzent az érintésre, majd tenyereivel a földre támaszkodva, nagyobb terpeszbe állt, hogy megkönnyítse az öreg dolgát. Bugyiját, még a szobába lépés előtt levette. Undorodott az öreg érintésétől, de arra gondolt, hogy a kocsi, már az övé. Most a ház jön......