Szombati Félperces

Közélet
Edeke•  2021. február 1. 23:05

UFOk

(netenleltem)


De jó lenne ha az emberek legalább ennyit tudnának a magyarokról!

Amikor Enrico Fermi Nobel-díjas atomfizikust megkérdezték, hisz-e a földönkívüliek létezésében, így válaszolt: „Már itt vannak közöttünk... magyaroknak hívják őket.” Legendás tudásuk, zseniális fantáziájuk, egymás közt beszélt különös nyelvük, furcsa angol kiejtésük miatt amerikai tudós-körökben tréfásan marslakóknak nevezték azt a mintegy 50 magyar tudóst, akiknek a XX. század legnagyobb felfedezéseit köszönheti a világ.

Egy amerikai tanulmány szerint a XX. századot Budapesten készítették elő, hiszen magyar anyanyelvű volt, és valamelyik híres budapesti iskolában tanult szinte minden tudós, aki a XX. századot meghatározó számítástechnikát, az atom- és űrkutatást elindította, továbbfejlesztette.

„Neumann, Szilárd, Wigner, mars ki a Városligetbe!” – Ezt nem három vásott kölyöknek mondta a számtantanár, hanem három matekzseninek: Neumann Jánosnak, Szilárd Leónak és Wigner Jenőnek, akik osztálytársak voltak Budapesten a Fasori Gimnáziumban, s oly döbbenetes volt a matematikai tudásuk, hogy dolgozatírás helyett inkább levegőzni küldte őket a tanáruk, hiszen pillanatok alatt megoldották a legnehezebb feladatot is. Később mindhárman világhírűvé váltak. Wigner Jenő az atomreaktor, Szilárd Leó az atombomba, Teller Ede a hidrogénbomba feltalálója. Tudásukkal hatalmas erõt szabadítottak ki a palackból, de mindhárman tiltakoztak az ellen, hogy háborús célra, emberek ellen használják az atomenergiát. A maghasadásban nem a pusztító bombát, hanem az energiaforrást keresték. Szilárd Leó Einsteinnel együtt levélben kérte az amerikai elnököt a maghasadás békés felhasználására. Nem rajta múlott, hogy nagyszerű találmányát tömegpusztító fegyverként vetették be. Neumann János a számítógép atyja, korának egyik legnagyobb lángelméje. Az általa 1943- ban megépített computer akkora volt, mint egy szoba, de kétségtelenül ez az őse a mára már táskányira zsugorodott számítógépeknek. Neumann János Eisenhower amerikai elnök tanácsadója volt, ő beszélte le Kína megtámadásáról. Halálos ágyánál a hadsereg magas rangú tisztjei váltották egymást, nehogy lázálmában katonai titkokat beszéljen ki. Fölösleges volt. Neumann János haláltusájában magyarul beszélt...

Nemcsak a számítógép megalkotása, hanem fejlesztésének fontos lépései is magyar nevekhez kötődnek.

Kemény János a legelterjedtebb programozási nyelv, a Basic nyelv és a világot meghódító e-mail rendszer megalkotója.

Simonyi Károly fejlesztette ki az Excel táblázatkezelő programot, õ a híres Microsoft cég második embere, Bill Gates neki köszönheti, hogy a világ leggazdagabb emberévé válhatott.

Lovász Lászlót és Bélády Lászlót a szoftverfejlesztés, Gróf Andrást a mikroprocesszorok illetve a személyi számítógépek megalkotása miatt tartják az informatikai forradalom legnagyobb alakjainak.

Lánczos Kornél kiváló elméleti fizikus és matematikus Einstein munkatársa volt, akinek azt írta a relativitáselmélet megteremtője: „Ön az egyetlen általam ismert ember, aki ugyanúgy közelít a fizikához, mint én.”

A magyar tudósok különösen vonzódtak a repülés tudományához. A levegőt meghódító felfedezéseik évtizedekkel megelőzték korukat.

Asbóth Oszkár az Arad megyei Pankotán született, Aradon tanult.

Kármán Tódor munkatársaként a helikopterek történetének kimagasló alakja.

A Kennedy elnök által kitüntetett, harminc egyetem díszdoktorává avatott Kármán Tódorról a Holdon és a Marson krátert neveztek el. Õ az első helikopter és a sugárhajtású repülőgépek kifejlesztője. Kármán kutatásai alapján valósulhatott meg a hangsebességet túllépő repülőgép és a rakétatechnika.

Fonó Albert a sugárhajtás elvének atyja.

A Hoff Miklós által kifejlesztett vékony falú szerkezeteket alkalmazzák ma is világszerte a repülőgépek, űrrakéták, tengeralattjárók építésénél.

Bay Zoltán az űrkutatás úttörője. 1946-ban amerikai kutatókkal egyidőben sikerül Budapesten felállított radarjával a Holdra jeleket irányítania, és visszhangot érzékelnie.

Szebehelyi Győzőnek döntő szerepe volt abban, hogy az amerikaiak eljutottak a Holdra: õ tervezte meg az Apolló űrhajók pályáját.

Csonka János és Bánki Donát nevét mindenkinek ismernie kellene, aki autóba ül: a világon burrogó sok száz millió benzinmotor mind az általuk feltalált porlasztóval működik. A benzint levegővel keverő karburátor ötletét egy virágáruslánytól „kapták”, aki vékony csőbe levegőt fújva permetezett vizet a rózsákra.

„Ma stresszes napom volt” – meséled édesanyádnak, de vajon tudod-e, hogy a stressz fogalmát magyar tudós, Selye János ismerte fel, és határozta meg pár évtizeddel ezelőtt.

Mihály Dénes a televíziós közvetítés, a hangosfilm,

Goldmark Péter a színes televízió,

Csicsátka Antal a sztereó technika feltalálója.

Rubik Ernő zseniális találmánya, a világot meghódító bűvös kocka nem gyerekjáték – bár lehet, hogy nektek is sikerült már kiraknotok mind a hat oldalát. Valójában igen bonyolult matematikai tudást igényel mind az alkotó, mind a játékos részéről.

A XX. század legfontosabb felfedezései magyar nevekhez fűződnek, hat amerikai elnöknek magyar tudós volt a tanácsadója. Ámul a világ: honnan fakad ez a világot alakító szellemi erő? Teller Ede anyanyelvünkben találta meg a titkot: "Bámulatos és hatalmas a szép magyar nyelv kifejező ereje és hatása a magyar fiatalokra. Életem legnagyobb tudományos felfedezése, hogy csak egy nyelv van, és az a magyar."

Edeke•  2020. április 18. 19:10

Az úttörők 12 ponty-ja

Az úttörők 12 pontja


Az úttörő, hazájának,

el van kötelezve,

Úgy szereti, el nem menne,

dolgozni külföldre.



Az úttörő barátsággal,

tekint minden népre,

kivéve ki alattomban,

Ide menekülne...



Az úttörő sokat tanul,

de nem hisz el mindent,

Tudja jól, hogy mi az igaz,

a szívében mélyen..



Az úttörő gyarapítja,

s védi a hazáját,

abortuszra nem is gondol,

S fizeti az Áfá-t-



Az úttörő ahol, csak tud,

megyen hogy segítsen,

Választáskor kiplakátoz,

vagy plakátot tép éppen...



Az úttörő az igazat,

vallja, hiszi, mondja,

Hogy mi az igaz, biztos tudja,

mert meg van neki mondva...



Az úttörő a szüleit,

oly nagyon tiszteli,

Járványsúlytotta kórházból,

inkább hazaviszi.



Az úttörő nagyon igaz

barát, is ám, igen,,

Kiáll melletted hogy ha kell,

nem nézi, hogy mi van..



Az úttörő nagyon bátor,

s fegyelmezi magát,

betartja az utasítást,

nem nézi tartalmát..



Az úttörő szereti, és

védi a világot,

Betonozza a földanyát,

hogy semmi meg ne ártson.



Az úttörő edzi testét,

katonásdit játszik,

bátran halna vezéréért,

ez, már tisztán látszik.



    Az úttörő úgy él ahogy

    elvárják azt tőle.

    Ha beáll, később a sorba,

    bármi lehet belőle.