Szombati Félperces

Gyász
Edeke•  2021. március 15. 11:25

A kaparós sorsjegy.


 



Nem Pincsi volt az igazi neve, de mindenki így hívta a falu kínai árusát. Nagyon ügyes üzletember lehetett, mert óriási forgalmat bonyolított le a gagyi áruk piacán, mindig hatalmas pénzkötegekkel járt, valahogy nem bízott a bankokban. Egy magyar nőt vett feleségül, és gyermekük is született, egy szép családi házban laktak. Ezt a szép családi házat ment kifesteni a festő, egy ügyes, de csóri szakember. Már majdnem készen volt, amikor látta, hogy nem lesz elég a festék, szólt is Pincsinek, hogy baj lesz az anyaggal. Neki nem volt erre ideje, ezért megkérte a szakit, hogy ugorjon, már el a boltba, majd hozzáteszik az elszámoláshoz a többlet költséget.

Az élet kiszámíthatatlan. Ki gondolt arra, hogy nem lesz elég az anyag? Miért pont a festő ment beszerezni a festéket? Hogyhogy aznap a festő fia is elkísérte az apját a Tescóba? Ki tudja ki mozgatja ezeket a semmitmondó, mégis fontos szálakat a háttérben? Talán sose tudjuk ezt meg, mindenesetre, a Tescóból kifelé jövet a kisinas, nyígni kezdett az apjának, hogy vegyen neki egy képregényújságot, a nagy üzlet újságos, és lottózó részlegében. Az atya, hajlott a dologra, és, ha már ott volt, hozzácsapott egy sorsjegyet is.

Húszmillió forintot nyert vele.

Később Pincsi, csak ennyit fűzött a dologhoz:

  • Flanc, és a házam se festette ki ingye'..


Hogy mi lett a festő sorsa, azt nem tudom, de nem is fontos, valószínű elköltötte a pénz, vett házat kocsit, ki tudja? A lényeg az, hogy a hősünk, hallotta a szerencsés mester történetét. Igazán nagy számba ment, ismerni olyat akit ekkora szerencse ért. Gondolta tesz egy próbát, mert igen csak ráférne a szerencse. Abban az időben élt, amikor annyi lehetőséget kapott az ország a javulásra, a fejlődésre, de valahogy minden kicsúszott az emberek kezei közül, és bármilyen reményteljes intézkedést hoztak, csak rontottak vele a helyzeten. Ilyen volt a Svájci-kölcsön....

Megvette tehát a sorsjegyet, a legdrágábbat az utó pénzén. Ahogy hazafelé utazott a buszon, érezte, hogy szerencséje lesz. Sosem hitt a megérzésekben, a jóslatokban, most mégis a zsigereiben is tudta, hogy ez a kis papírdarab megváltoztatja az egész életét. Hazaért, és alig várta, hogy leülhessen az íróasztalához. A sorsjegykaparást ugyanis nem lehetett akárhogy elvégezni, annak megvolt a megfelelő ceremóniája. A házba belépve megcsókolta állapotos feleségét, de nem szólt a jegyről, mivel tudta, hogy nagy veszekedés várna rá, ha a neje megtudná mennyi pénzt elvert ilyen marhaságra. A dolgozószobába sietett és magára zárta az ajtót. Leült a székbe, a pénztárcájából előhalászta azt a kétszázforintost, aminek a közepe ezer éve kiesett. Ez volt a kabala- kaparója. Tenyerével elsimogatta a papírdarabot, aztán bal kezével leszorította, a jobbjában pedig, már akcióra készen várakozott a kétszázas. Ekkor, már harmadik hónapja nem tudták fizetni a számláikat.

Kicsit várt még a kaparással, mert tudta, addig amíg az a különleges réteg takarja az eredményt reménykedhet. Nem siette el a dolgot. Volt ideje, mivel a munkáját elveszítette, jóformán egész nap nem csinált semmit. Le is tette a fémdarabot, és hátradőlt a székben. Szeme a napi sajtóra tévedt. Nem járatott lapot, csak reklámújságok voltak. Jobb híján azt olvasgatta unalmában, vagy a WC-n. Az egyik ingyenes hirdetőújságban egy álláshirdetésre lett figyelmes: külföldi építkezésre keresnek szakembereket, és segédmunkásokat. Annyira izgalomba jött a hirdetés hatására, hogy teljesen megfeledkezett a sorsjegyről. Azonnal a telefonja után nyúlt, és tárcsázta a megadott telefonszámot...


Haldoklott. Nincs ezen mit szépíteni, ezt jól tudta ő is, meg a népes családja is, akik mind körülötte forogtak. Nem volt gyászos hangulat a házban, bár mindenki tudta, hogy az öregnek nem sok van hátra, de tudták, hogy jó élete volt, szerették, tisztelték őt, de megértették, hogy eljött az ideje. Ő sem bánkódott. Gyenge szemeivel büszkén nézett a gyermekeire, a gyermekei-gyermekeire, és a legkisebbre, az alig totyogó kis négy éves dédunokájára. Közel harmincan voltak a takaros családi házban, vagy annak udvarán. Grillezéshez készülődtek. Mindenki itt akart lenni, hogy együtt legyen a szeretett családfővel, mikor elmegy. Szerették, és tisztelték őt, azért amilyen példamutató életet élt, és azért amilyen emberré nevelte őket.


A halál, már egy ideje az ágy szélénél állt. Az öreg látta egyedül, de csak nézték egymást, egyikük sem szólalt meg. Mindketten arra vártak, hogy egyedül maradjanak. Halandó ember nem láthatta őt, de az öreg, már a két világ határán lebegett, neki láthatóvá vált az élet eme gyászos napszámosa, hallani sem halhatta más. Mégis megvárták, hogy mindenki más kimenjen a szobából, mert egy beszélgetés várt rájuk, ami a kívülállónak úgy tűnhet, mintha egy haldokló beszélne félre, és egyikük sem szerette volna, ha félbeszakítják őket.

Mikor magukra maradtak az öreg szólalt meg először:


  • Hát eljöttél értem!

  • Hát el- a Halál szerette ezeket a beszélgetéseket. Azokat utálta amikor könyörögtek neki, hogy még élni akarnak, de ez az ember láthatóan beletörődött a sorsába.

  • Készen állok, indulhatunk.

De nem mozdult egyikük sem, csak nézték egymást mereven.

  • Jó életed volt, szerencsés ember vagy.

  • Igen tudom, de megdolgoztam érte. Sok baj, és szerencsétlenség ért, de sohasem adtam fel. Minden amit elértem, csak magamnak köszönhetem.

  • Nos bárki más mondaná ezt nekem, könnyedén megcáfolnám. Jönnék, a sorssal, az Istennel, de neked igazad van, te valóban a magad szerencséjének a kovácsa voltál. Tudod nekem te voltál az emberem.

  • Embered? Ezt hogyan értsem?

  • Az öröklét velejárója, hogy egy idő után unalmas lesz, így mindenféle játékokkal szoktuk elütni az időt. Kiválasztunk embereket, és fogadásokat kötünk rá. – a halál leült a haldokló lábához- Nekem te voltál az emberem, én rád fogadtam!

  • Hát...ezt nem gondoltam...de miben fogadtál?

  • Hogy mikor adod fel. Igazából, már vagy hatvan éve öngyilkosnak kellett volna lenned, de te mindig valahogy túlélted a saját halálodat...

  • Ezt végképp nem értem- az öreg nehezen vette a levegőt, a Halál egy kicsit tekert az oxigénpalack szabályozóján, amivel könnyebbé tette a lélegzést.

  • Tudod, arra fogadtunk, hogy mikor adod fel, de odaát nincsenek fairplay szabályok, ott azért ezzel-azzal belenyúlkáltunk a sorsodba, hogy a magunk malma felé hajtsuk a vizet...Emlékszel a deviza-kölcsönre?

  • Igen, majdnem mindenemet elvesztettem miatta. Abban az időben sokan lettek öngyilkosok, miatta.

  • Neked is ezt kellett volna tenned. Igazából az egész miattad volt, hogy feladd. Én mentettelek meg a sorsjeggyel, mert én arra fogadtam, hogy húzod még egy ideig.

  • Emlékszem a sorsjegy- az öreg a szemével a fiókra nézett, ahol egy több mint ötven éve lezárt boríték volt.

  • Miért nem kapartad le sohasem?

  • Nem sokon múlott, de akkor megláttam azt az álláshirdetést és ez kihúzott a szarból. Hé!-kapott észhez az- azt mondod ez a szar, csak miattam volt?

  • Igen, csak a fogadás miatt.

  • De egy egész ország beleroppant, rengetegen vesztették el házukat, autójukat, s lettek földönfutók, öngyilkosok.

  • Nem értheted ezt. Majd meglátod, ahová megyünk, ott ezek a dolgok nem számítanak. Ez a földi lét, csak álom, egy kis kitérő az igazi élet előtt. Semmi jelentősége.

  • De arra jó, hogy jól szórakozzatok rajtunk- a harag valami új erőt adott a haldoklónak- hát mik vagytok ti?

  • A Halál vagyok, és a barátod. Mindig segítettelek.

  • Csak azért, hogy el ne veszítsd a fogadást!

  • Hát...nem mindegy az indok? Mindig melletted álltam....amikor a vírus miatt nem tudtál külföldre menni, amikor...

  • Mi? Azt is csak emiatt a hülyeség miatt csináltátok? Az egész világ belerokkant!

  • Nem értheted, ennek semmi jelentősége. Ez a világ, csak átmeneti állapot, csak ideiglenes az egész. De nemsokára minden világos lesz neked.

  • És mi volt a fogadás tétje?

  • Egy alma.

  • Mi? – az öreg majdnem belehalt a megdöbbenésbe. (fekete humor)

  • Nem lényeges, egy alma, egy semmiség, nem a díj a lényeg, hanem maga a fogadás.

  • Akkor az egész életemet, a szerencsémet, ezt a boldog családot, csak annak köszönhetem, mert ti unatkoztatok?

  • Hülyén hangzik, de végül is igen. Először arra ment ki a játék mikor nyírod ki magad, később arra változott, hogy mikor kaparod le azt a francos sorsjegyet..Mindig új, és újabb kellemetlenségeket szabadítottunk rád, pontosabban a többiek, hogy elkeseredésedben ne maradjon más reményed, csak az a vacak papírdarab, de én mindig nyújtottam neked, valami egérutat amivel megúszhattál minden bajt. Szűken ez az életed, egy fogadás.


A haldokló kitekintett az ablakon. Odakinn gyerekek szaladgáltak majdnem meztelenül. Hangosan kacagtak, mert valamelyik felnőtt a vízzel locsolta őket. Pár nő a legkisebb dédunokát becézgette, a legidősebb fia a grillsütőt próbálta begyújtani. Láthatóan jól érezték magukat, de ő tudta, hogy miatta van itt mindenki. Mindenki hiánytalanul, mert szeretik. Annyira szeretik, hogy azt akarják, hogy amikor meghal, ezt a boldogságot vigye magával, nem a fájdalmat, a sírást, vagy a veszteséget.

Nem! Az nem lehet, hogy mindez, csak egy buta fogadás miatt alakult így. Ennek semmi értelme. Ránézett a halálra, aki le nem vette szemét az éjjeliszekrényről.


  • Sosem érdekelt mi lehet a sorsjegy eredménye?

  • De igen! Ám úgy gondoltam, amíg nincs lekaparva addig reményt ad nekem. Először semmit nem jelentett, csal elfelejtkeztem róla, aztán ahogy egyik megpróbáltatás a másik után ért az adott nekem erőt, hogy túlvészeljek mindent. A kabalám lett.

  • Nos, nemsokára meghalsz! Kaparjuk le....

Az öreg észre vett valamit a halálon. Nem tudta mit rejt a sorsjegy! Ez a lény mindent megadna a titokért amit az a kis papírfecni rejt. Hohó kis barátom, most megfogtalak!


  • Nem! A boríték felbontatlan marad!

  • Ne viccelj- a sötét lény talpra ugrott- ha akarom elveszem erővel!

  • Hehehe- nevetett elhaló hangon az öreg- ha megtehetnéd, akkor nem vesztegetnéd az idődet ezzel a szócsépléssel. Nincs hatalmad az akaratom ellenére cselekedni. Magaddal vihetsz, de nem kényszeríthetsz olyanra, amit nem akarok megtenni.

  • Figyelj- próbált barátságosabb hangot megütni a halál- nem voltam őszinte. Legvégül arra fogadtam, hogy halálod előtt lekaparod azt. Tedd meg nekem ezt a szívességet, elvégre ezt a boldog családot, a házat mindent nekem köszönhetsz.

  • Neked!- talán az utolsó erejét használta el a haldokló, hogy kiadja haragját- Neked? Francokat! Csak játszottatok velem! Elhiszem, hogy nektek ez a földi lét, semmiség, de nekem minden! Gyűlöllek amit velem tettél! Soha nem kapod meg amit akarsz. Indulhatunk!

  • Figyelj, hidd el ez nemsokára úgysem lesz fontos neked. Bízz bennem, már régen magammal kellett volna vinnem téged, de látod meghagytam az életed. Én veled vagyok hidd el!

  • Nem, te sosem voltál mellettem. De van egy ajánlatom! Vagy én, vagy a sorsjegy!

  • Mi? Ez lehetetlen, ezt nem tehetem meg.

  • Azt mondtad régen el kellett volna vinned, de emiatt a hülye fogadás miatt hagytál még szerencsétlenkedni a földön. Ha ez igaz most is megteheted. Tied a sorsjegy, de akkor hagysz még élni. Szép családom van, boldog vagyok velük.

A halál elcsendesedett. Nem volt őszinte az emberrel. Hogyan is mondhatta volna el neki, mennyi mindent feltett erre a fogadásra, talán ésszel fel sem tudta volna fogni. Az egész univerzum létezése függött attól, hogy nyerjen. Lehajtotta a fejét, és döntést hozott.


  • Rendben ember, kapsz még időt, nem is keveset. Add át a sorsjegyet!


Kinn a kertben mindenki elnémult, amikor az öreg kicsoszogott közéjük. Még a legkisebb gyermekek sem mozdultak, csak nézték a szeretett Dédit, aki valami új erőre kapott. Odacsoszogott a grillhez, belenézett:

  • Így meg fog égni fiam!


A halál mohón kapott a sorsjegy után. Már messze járt az emberek által észlelhető világ határain jócskán túl. Várak rá, semmi kommunikáció nem folyt köztük, az ő szintjükön nem is volt rá szükség. Mindenhatóak mégse voltak, igaz bármit megtehettek a földdel, a földi emberekkel, de ebbe a kis sorsjegybe, még ők sem voltak képesek belelátni. A halál elővette a borítékot, és felnyitotta, de mivel nem volt ebben gyakorlata elbénázta a dolgot, a belsejéből a sorsjegy kihullott, és a súlytalanságban ott lebegett ezek között a hatalmas lények között. A sorsjegy, ami már vagy harminc éve le volt kaparva....

Edeke•  2020. november 1. 19:34

Ma van ma

A férjem és én egyszer beültünk egy kávézóba inni egy csésze feketét.

Fiatal volt és jóképű, én pedig szerettem őt.

Rajtam egy régi kabát volt, ami tönkretette az életemet. Úgy éreztem, hogy egy nagy senki vagyok benne. Utáltam azt a kabátot! Még csak meleg sem volt. Torz voltam és csúnya.

A kávézó olcsó volt, a kávé pedig íztelen.

Arról álmodtam, hogy egy nap milyen jó lenne elmenni egy elegáns étterembe és inni egy igazán jó kávét, én pedig csinos vagyok és szép.

A férjem szeme csillogott, amikor rám nézett. Nagyon szeretett, tudom. Nem mondtam el neki, hogy mi járt a fejemben.

Fiatalon halt meg és én itt maradtam. Egyedül.

A halálát követő években több száz kávézóban ültem, ezer csésze kávét megittam és egy rakás divatos kabátot megvettem.

De ő nem volt velem.

Sokszor eszembe jut a pillanat, amikor belém hasított: ott, abban a lepukkant kávézóban, a pocsék fekete mellett megvolt mindenem és én észre sem vettem.

(Elena Rog)

Edeke•  2020. szeptember 19. 05:10

Van pénz lóvéra

Az IgNobel-díjban a nemzetközi tudományos élet azon szereplői részesülhetnek, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz vagy egészen egyszerűen mulatságos javaslatokhoz vezetett.

Az elismerést rendszerint a massachusettsi Cambridge-ben, a Harvard Egyetem Sanders Színházában adják át mókás rítusok közepette, például papírrepülőket repítenek szerteszét, a túl hosszú beszédekbe pedig egy kislány egy idő után belekiabálja, hogy unalmas. A világjárvány miatt a mostani, egyébként 30. díjátadót online szervezték, de egyes hagyományokat azért megőriztek, például jelen voltak többek között valódi Nobel-díjasok is.

Mutatjuk a nyerteseket:
  • Akusztikai IgNobelt vehetettek át az aligátort "héliumos hangon" beszéltető Stephen Reber és kollégái.
  • Pszichológiai IgNobelt kapott a szemöldök alapján a nárcisztikus emberek azonosítását kidolgozó Miranda Giacomin és Nicholas Rule.
  • A béke-IgNobelt India és Pakisztán kormányai érdemelte ki azzal, hogy titokban, az éjszaka közepén a diplomatáik becsengettek egymáshoz, majd elszaladtak, mielőtt bárki reagálni tudott volna.
  • A közgazdasági IgNobelt elnyerő Christopher Watkins és munkatársai igyekeztek mennyiségi összefüggést találni az országok nemzeti jövedelmi különbségei és a csókolózás átlagos mennyisége között.
  • A rovartani IgNobelt nyert Richard Vetter, amiért bebizonyította, hogy sok rovarkutató fél a pókoktól, amelyek egyébként nem is rovarok.
  • Az anyagtudományok IgNobel-díját kaptak Metin Eren és kutatótársai, mégpedig azért, mert megmutatták, hogy nem használhatók jól a fagyasztott emberi ürülékből fabrikált kések.


https://player.hu/tech-3/visitasz-ha-megtudod-mik-voltak-az-ev-leghulyebb-kutatasai-amik-anti-nobelt-ertek/

Edeke•  2020. szeptember 13. 07:02

22 Limerick

Limerickek


1

Volt egy úr úgy hívták Hugó,
Kocsija egy Fiat UNO,
ő abban randizott,
amikor csak tudott,
ez volt a forgalmi dugó....


2

Volt, egy úr úgy hívták Tamás,
kedvence a mamás-papás,
Kislánnyal játszott egy
kicsit, de terhes lett,
azonnal elszállt a varázs.


3

Volt, egy lány úgy hívták Evelin,
Megakadt egy költő szemein,
Meglepné egyszer,
szerelmes verssel,
de sajnos nem akadt vele rím...


4

Volt egy lány úgy hívták Anna,
Azt hiszem, hogy bármit hagyna,
hogyha az udvarlás,
nem lenne kihívás,
s nem lennék ilyen nagy bamba..


5
Volt egy lány úgy hívták Celesztin,
A férje babot ment megenni,
Bántották a szelek,
Celi' mondta: Eredj,
Kedvesem, ezt inkább ereszd kinn...


6

Volt, egy úr úgy hívták Viktor,
nagy művész, igazi Piktor,
Egyszer felcserélte,
farkát az ecsetre,
Jutalma nem volt, csak fintor..


7

Volt egy úr, úgy hívták Pál,
A szája csak csókra áll,
De egyszer nem figyelt,
kit csókolt férfi lett,
azóta a szája páll.


8

Volt egy úr úgy hívták Benedek,
Megfejt ő már minden tehenet,
De egyszer nem figyelt,
egy bikát is megfejt,
A bika bele is szeretett


9

Volt, egy nő úgy hívták Szidónia,
Szerette ha van minek "kiógnia"
Találkozott velem,
meglátott meztelen,
Innen, már minden, csak irónia.


10

Volt egy úr úgy hívták Márió,
Túltengett benne a libidó,
Leánynak udvarolt,
de amaz, meg így szólt:
Helyetted énnekem bármi jó....


11

Volt, egy úr úgy hívták Jakab,
Randizna, de nincs ház szabad,
Nővel, egy fapadon,
sikoltozott nagyon,
szálkás volt nagyon a fapad.


12

Volt egy úr úgy hívták Vili,
Kiborult nála a bili,
mondta a nejének,
"Na holnap lelépek.."
A neje azt mondta: KÖSZI!!!!!!!


13

Nagyon nagy balek a Dani,
Próbáltam már tanítani,
De mindig ráfarag,
csak bámul álmatag,
szuka kutyája is kani....


14

Volt egy nő, úgy hívták Dorottya,
Elhívtam egyszer egy légyottra,
Rátértem a sexre,
Fel lettem jelentve!!!!
-nem állt, még készen a dologra....


15

Volt egy nő úgy hívták, Alíz,
Ritkán érintette a víz,
Férje megjegyezte,
mikor kényeztette:
"Alízkám, ez itten hal íz...."


16

Volt egy úr úgy hívták Ipoly,
Kezéből a pénz feszt kifoly,
mondta, majd egyszer,
lesz pénz ezerrel,
csak azt nem tudta, hogy mikor...


17

Volt, egy úr úgy hívták Dárius,
Érezte eljött a március,
szerelem hónapja,
Csajának azt mondta
Jól esne esténként némi juss.....


18

Volt, egy úr úgy hívták Fülöp,
meghajtotta a főtt csülök,
Vécébe beszaladt,
de kiszólt egy alak:
- Nem látja, már itt csücsülök.....


19

Volt egy úr úgy hívták Jonatán,
Utazott az élet vonatán,
De egyszer megunta,
A talpát feldobta,
Biztosan volt erre oka tán.....


20

Volt egy úr úgy hívták Samu!
Az ökle akár a satu,
amikor verekszik,
Sámsonnal vetekszik...
állítja...(de ez, csak kamu..)


21

Volt, egy csaj,a buja Rozi,
Erős mell, picike poci,
Kiment az utcára,
feszülős ruhába,
Látszott, hogy nincs rajta bugyi..


22

Volt egyszer, hol nem volt Oleg,
a testén sok izom köteg,
gyúrt nappal, gyúrt éjjel,
de nem bírt nejével..
az asszony azt mondta: Elég!!


Edeke•  2020. augusztus 10. 18:23

A nyúl, aki nyúl akart lenni.


 

 


Élő szó:

Előre szólok, hogy ez olyan eposz,

aminek a vége, egy picikét laposz.

Ki Hepi Endrét várja jobb, ha tovább lapoz.

S E N K I

se olvassa el- illetve kivéve,

kinek nem degradál, hogy a hős meg lesz éve.

Na bumm! ez van kérem lelőttem a poént,

még szerencse, hogy lehetetlen

írni ide komment...)

(hehe)



Tudjátok ti tán, hogy

számtalan Titán él e

földön, és föld alatt,

ki időnként feljön, hogy megmondja a tutkót,

az igazi földi paradicsom titkát?


Ételmód doktorok, Fitt-nesz guruk,

Feleséges életmód tanácsnokok,

Hitt eltérítő szerzetek,

És okosok, okosok, okosok.

Olyan sok, hogy most eme helyen felsorolni

nem is merem, mert kell a hely

a sztorimnak, és az a röhej,

hogy bár róluk is szó lesz,

de a főbb szerepekben, egy nyúl

leend, kinek a neve: Nem Lényeges.


Na kérem: élt a nyulunk egymagában,

dolgozott a RÉPA-gyárban,

mint a kapálógép felkent vezetője,

sem neje nem volt, se szerelme, vagy szeretője.

Az anyja, néha noszogatta,

hogy gondoskodni kéne

a nyúltársadalom fenntartásáról,

és, bár tudta ennek mi a kéntje,

mégis fenntartással állt a téma elé,

hogy a nősüléssel tenné le a pontot,

az anya-nyugosztaló gondot,

egy musszantással kisöpörné.


Benne, csak nyűgként élt eme tudat

a hipotalamuszában,

hisz a nyuszi, oly alamuszi volt,

hogy ha tehette, mindig, csak horkolt.

A fekvés lett a hobbija, az életcélja,

Egyszer balra fordult, és meg néha

jobbra,

ezzel a napi rutin is letudva.


De, hogy bonyodalom is legyen

eme megrekedni látszó történetben

indítsuk nyulunkat melóba, egy reggel:

A nap süssön, és csicsergés legyen a verebekkel.

Ment, mendegélt, de hopp,

máris elakadok,

mivel megfogadtam, hogy nem hazudok,

ugyanis a nyúl, az nem lép hanem ugrik.

Nos, ahogy így ugrált, elé toppant Ulrik!


Ki ne ismerné, a Fitt-neszes démont?

Az álompasit, ki oly hajlékony,

hogy emiatt nem lehet hajléktalan.


  • Állj, meg-állította meg- Halld a szavam!

Ma, egy Ulrik-tornát tartok mindegyik állatnak,

kik eltesznyélkednek, vagy szájat tátatnak,

Nézd a víziló, már alanyom,

És a tehén is, meg a galagony...a

bokor alján galacsinért gyúró bogár,

Lépj be csapatomba nyuszi!

De az így szólt:


  • Ugyan! Ne, már!

Még elképzelésnek is rossz a szándék,

hogy izzadtsággyöngyharmattól legyen nedves a halánték.

Nem bírom a stresszet, meg a mozgást,

nézd az ízületeim is rozsdás

vashoz hasonlatosak,

legjobb ha erről nem mesélek sokat.


De Ulrik nem hagyta ezt annyiban,

addig ecsetelte intézménye fényét,

Hogy a nyúlfőhősünk, gondolta, hogy mi van

akkor, ha tesz egy próbát?

S tornaruha helyett,

felvett egy tógát,

hisz tanulmányaiból hallotta egyszer,

hogy az olimpiálásal

görögök végeztek a stresszel.


Először lazítani kellett!

Haj, nyulunknak tetszett ez a helyzet,

hisz lazítani mesterien tudott:

Hanyatt vágta magát, és rögtön padlót fogott.

Az Ulrik dumáját horkolás szakította félbe,

Ekkor történ először hogy egy béka

úgy gondoljon a nyúlra, mint ebédre.


  • Halló nyúl uraság! Túl lazultál? Mi van?

Az ilyen helyzetekkel az úszóhártyám ki van!

Kelj fel Jancsi módra, és kezdd a gyakorlatot!

Nem kell túl izgulni, mindent megmutatok.


Így történt, hogy Ulrik, kiről kiderült, hogy béka,

a vízilóval készült páros gyakorlatra:

  • Most megkérem kegyedet üljön a vállamra,

és három kört viszem én, majd a légy számolja.

Ha a három körnek a végére érünk,

akkor megpihenünk, azután cserélünk.

Figyeljen mindenki, nem mutatom többször,

maximum még egyszer, de legfeljebb ötször.


Szörnyülködve nézték, hogy leguggol a béka,

a víziló, csak tipegett, a szerencsétlen léha,

de nem mert ellenkezni felállt a hátára...

(popójáról, még másnap is a békát kapirgálta...)


Csak várt ott a sok állat az instrukcióra,

de Ulrik meg se mukkant- Véget ért az óra.


Gondolta a nyúl, a Fitt-nesz kipipálva,

de jól fog mutatni az önéletrajzában.


Ment-mendegélt, ill. ugra-ugrabugrált,

egy sarkon befordulva, sokaságot talált.

Egy Hitt eltérítő Ájtatos Manó,

volt a vezérszónok, és ez olyan menő

manapság e fura kifordult világban,

Sok hitetlen hitt a hit-elit vitákban.


  • Állj, meg nyúl! -dörgött a Hitt atyjának hangja,

(közben a szentlélektől elájult, egy hangya)

– Hová mész te nyúl? Te bűnös, csorba lélek,

ki a szentségben is képes vágni léket?

Jer tarts velem, hisz velem a teremtő!

Nézd, meg hogy mennyire boldogulok ettől!

Higgy az Úrban! De inkább higgyél bennem...


  • Elnézést-így a nyúl- de munkába kell mennem.

  •  

Jehova! Öööö izé: Sehova! Te nyúl, ha

beállsz a nyájamba,

nem lesz többé munka, mi közénk állhatna!

Az életed szebb lesz, ha rátalálsz az útra,

gyere állj be közénk, és kezdj hinni, az úrban.


  • Nem hiszek én kérem az ilyetén dolgokban,

tessenek engedni engem, mert dolgom van...


  • Nem úgy van Te nyúl! Nézd bedemonstrálom:

A hit erejével mostan kikúrálom:

E köszvényes öszvérnek igen nagy a baja,

szent számmal megcsókolom, és rögvest meggyógyula....


Odalépett akkor az Ájtatos manó,

a nyúl, persze maradt, hiszen nem volt tahó.

Várta hát a csodát, mit a csókkal ér el,

ez a Hitt térítő a köszvényes öszvérrel.


  • Néked fáj a térded. Jer adok rá puszit!

Csodás gyógyulásod meggyőzi a nyuszit.


S odahajolt, akkor az ominózus térdhez,

elcsattant a puszi, és nem lehet kétséges,

a szamár azon mód meggyógyult, de nyomban.

(az igaz hogy e csodát gyakran gyakorolta,

üzlettársa volt ő eme hamis papnak,

úgy tíz százalék volt mit a haszonból kaphat)


A nyúl teljességgel beszopta a csodát,

hisz a gyógyulásnak, nem látta más okát.

A tömeg is szintén, ájuldozott sorban,

hogy akkora a szentség itt, nincsen benne csorba.


– Jöjj, gyermekem, mondd el néked mi a bajod,

Az isteni gyógyírt szám által megkapod!

Gyere a színpadra hadd lássa a nép,

ahogy a csókommal, kikúrállak épp!

 



  • Félelmetes mester, nagy a bajom nekem!

Sajnos nagyon kínoz az aranyerem...

Ha ezen segítene áldnám az atyáját-

mondta a nyúl közben tolta le gatyáját.


Nagy gondba lett hirtelen az Ájtatos Manó,

ebből a helyzetből szaladni lenne jó!

Le-lenézett a pulpitusról, túl sok itt a nép,

bizony itt csókra vár a szőrös nyúlfenék.


Behunyta a szemét, pittye csücsörített,

de gyomra nem bírta, kiadta az ebédet.

Ott maradt mindenki megdöbbenve állva,

A nyúl a megemésztett ebédes gatyában.





Na-gondolta nyulunk -Nekem ebből elég!

(a szent gyomorsav csípte a fenekét.)

Hűha, ez így nekem nagyon kellemetlen.

Jobb ha megfordulok, mert haza kell mennem.


Eltotyogott szegény s lakásába érve,

gatyahordás mellett, nem volt többé érve.

Betette kimosni a mosógép hasába,

(öt mosómedvéből három ezt ajánlja...)


Elővett egy nyúlsört a hűtő hidegéből,

nem fogadott hívása volt a répagyártó cégtől,

hogy: Hol van? Merre lehet? Az okoz ott gondot,

a répakapagépen nem lelik a gombot,

ami elindítja a munkának folyását,

szépen kérik, hogy azonnal tolja be pofáját.


Persze a gond, az volt, hogy pont,

egy pantallója volt amit pont

mosott,

ez egy aprócska fennakadást okozott,

meg persze az a tény, hogy valakik csöngettek,

(valami, meg azt súgja, ma dolgozni ő nem megy.)


Egy konyharuhafélét magára tekerve,

a kémlelőlyukon, hogy kik jöttek-megleste.

Az ajtóban az anyja, és nagynénje állt,

nagy testük takart egy édes nyuszi lányt,

kiről később kiderült, hogy százharminc kiló,

és oly szép, hogy ki ránézett, nem tudja, hogy mi vót...


– Szerbusz egy-gyermekem, ki lakol a lakodban,

remélem örülsz, hogy anyád így betoppan!?

Még itt van Ida nénéd is, na, meg ez a leány,

olyan serény nézd meg, mint egy kiló metán.


Figyejjé' Öcsikém- vette át a szót

a nagynénj, aki hármuk közül a leghangosabb vót.

– Ez a leány, nézd milyen szép,

takaros, meg faros,

És az illata, is, kb. háromnapos.

Gyere, csak közelebb szimatold, meg bátran...

S olyat lökött nyulunkon, hogy magam is megbántam.


(Beindult a reklám,

az unoka projekt,

Nyulunk arra gondolt,

hogy ez így nem korrekt)


– Ez a leány, tojik neked hímes tojást mindig,

  • vette vissza a szót anyja, úgy ahogyan illik-

A hímnyulak, kegyeiért mind-mind sorban állnak,

fő-baknyuszi miatta állt be szerzetes-barátnak.


Nézd a fogát, a sarokból harapja a pókot-

(a nyuszi leány pironkodva fogadta a bókot)


Szegény nyulunk, kinek neve Nem Lényeges most se,

nadrágjára gondolt, amint éppen a gép mossa.

Ha az a rút pantalló, most rajta lehetne,

lelépne, és anyjáékon, vígan nevethetne!


Akkor bizony hirtelen felötlött őbenne,

hogy e kényes szituból, hogyan is mehetne.

Beszaladt a kisszobába, és felvette a tógát,

a fitt-neszes életmódtól az még az mindig jól állt.


Kiugrott a vakablakon, vígan menekült,

Anyja, meg a nagynénje, meg az „anyja-menye” ült

tovább a kanapén és egyik se értette,

hogy a nyúl a menekülést vajon mért tette?


Csak Ő maga tudta,

hogy nincs oly balga nyúl, ki

saját fejét dugja

a hurokba,

hogy feszüljön a húr.

A házasság, a feleség,

se kocsma, se részegség...

ettől menekült a szende,

mert félt hogy nem lesz tente-tente

hétvégente.

(hisz tudjuk, hogy csak azt szerette)


Ahogy így ugrált a tógában,

Különöset hallott ama szent órában:

Egy emelvényről harsogó

farkast látott,

ki a tömeget kérte,

hogy szavazzanak rája,

mert csakis neki van jó politikája.

Hangos, volt, mert be nem állt a szája.

Ígért jobbra, ígért balra,

mígnem felfigyelt a nyúlra.


Aktualizálta rögtön szövegét:


  • Ah, és most jól figyeljél rám te nép!

Mától a nyulakat külön elismerjük!

Segélyt kapnak, tőlünk, s répával etetjük!

A hímes tojásukra, tendereket írunk!

Egyébként is megteszünk mindent amit bírunk!


– Hé Te nyúl, Te hallod,

gyere és voksoljál!

olyan DEMOkrácia van itten most, hogy már.


Tégy a nemzetedért,

jó helyre egy X-et,

s az erdőnk nagy lesz!

Ugye nem is hitted?


És, még számtalan érvet-példát mondott,

addig dumált amíg a nyúl, vállalta a dolgot.

Sóhajtott, egy nagyot, és bement a fülkébe,

csak az járt a fejében, hogy valahogy túlélje.


A farkasról keringenek mindenféle pletykák,

hogy hentesboltokat a szavazókkal ellát.

Gyanús eltűnések, ilyen-olyan biznisz,

ha könyvben olvasná se lenne ilyen izgis.


Inkább ráteszi, azt a fránya ikszet.

„Hogy ki rabolja ki az erdőt, amúgy is tökmindegy”

Így gondolkozott, és ment volna dolgára,

de a farkas hívta: Jöjjön vacsorára!


Mivel egy sakál, meg egy róka volt az érve,

kik testőrként vigyáztak a farkas épségére,

nyulunk nem mert ellenkezni az invitálással.

(sosem volt, még ilyen vészes kilátással)


Hogy mi történt ezután? Nem mesélem el.

Találja ki mindenki, vagy csak képzelje el!

Mi lehet a nyulunk sztorijának vége,

aki Farkasokkal indult el ebédre?



Jöjjön a tanulság, a mesém véget ért,

(meg, hogy takarítsam ki a szobám, anyám arra kért)

Be kell, hogy fejezzem, hirtelen a sztorim,

Takarítok, meg, már érzem, hogy korog is a pocim.

Úgyhogy gyorsan leszűröm itt, a nagy tanulságot,

mindezt azért, hogy tán jobbá tegyem a világot:


Utológus:


LÁSD, A NYÚL NEM AKART

LENNI, CSUPÁN SEMMI,

ÉLETCÉLJA EGÉSZ NAP CSAK

VÍGAN TESZNYÉLKEDNI,

DE OLYAN EZ A VILÁG,

HOGY KELL BELE A PARÁZS,

VAGY HELYETTED DÖNTENEK, S LESZEL

NYÚLPAPRIKÁS....


(Hepi Endre helye)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom